bezár
 

art&design / hírek

Szecesszió és a kortárs dizájn
A szecesszióra és a kortárs dizájnra helyezi a hangsúlyt 2013-as kiállítási tervében az Iparművészeti Múzeum (IMM), ahol többek között az eddig ki nem állított Bigot-pavilon és az olasz dizájn remekei lesznek láthatók, míg a gyűjtemény darabjai Rómában is bemutatkoznak.
Trolibusz-történeti kiállítás
Trolibusz a Napfény városában címmel a szegedi troliközlekedés történetét bemutató tárlat nyílt csütörtökön a Somogyi Károly Könyvtárban.
L. Simon: Idén több pénz jut a kultúrára
Bizonyos területek tavaly kikerültek a kulturális államtitkárság felügyelete alól, de a kormányzaton belül nőtt az ágazat súlya, és 2013-ban a kultúrára szánt állami ráfordítás is magasabb lesz - mondta el az MTI-nek a kultúráért felelős államtitkár.
Folytatódnak a Karikatúra Akadémia előadásai
A Karikatúra Akadémia tizenötödik előadása január 11-én (pénteken), 17 órakor kezdődik a Karton Galériában. A Karikatúra Pódium vendége Bojcsuk Iván karikaturista, szatirikus képzőművész lesz.
170 millió a szentendrei művésztelep felújítására
Összesen 170 millió forintból újítják fel a régi szentendrei művésztelepet jelentette be sajtótájékoztatóján L. Simon László kultúráért felelős államtitkár és Sárváry István, a MANK ügyvezető igazgatója Szentendrén, 2013. január 9-én.
Betekintés a koreai népművészetbe
Hagyományos koreai népművészeti kiállítás nyílt a Koreai Kulturális Központban. Lee Kyung Wook festőművész és a Dosamo keramikus csoport munkái 2013. január 7. és 31. között mutatják meg a látogatóknak, hogy a magyar és a koreai művészet között is teremthető harmónia.
Máté Balázs fotói a Cultiris Galériában
"Azt vettem észre, hogy érdekelnek az olyan helyzetek, ahol a fotóba valahogy bele tudom vinni a manualitást, legyen az digitális, vagy analóg." – mondja Máté Balázs, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia szakának mesterképzős hallgatója. Önálló kiállításának témáját az individualizmus és a tömeg mintázatának kérdésköre ihlette. Unmade és En Masse sorozatai együtt mutatkoznak be a Cultiris Galériában.
Fekete László porcelánszobrai
Fekete László iparművész mintegy negyven agyag- és porcelánszobraiból péntektől látható kiállítás a Budapest Történeti Múzeum Budapest Galériájában.
Picasso Zágrábban
Pablo Picasso 56 festménye és több szobra látható február 14-től Zágrábban, a Klovicevi dvori Galériában.
Magyar felajánlás a krasznahorkai vár bútorainak restaurálására
A Széchenyi Tudományos Társaság (SZTT) felajánlotta, hogy megszervezi és támogatja a márciusi tűzvészben Krasznahorka várában megsérült bútorok restaurálását.
560   561   562   563   564   565   566   567   568 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés