bezár
 

építészet / hírek

Világörökséggé válhatnak Japán katasztrófa sújtotta terület emlékei
Buddhista épületek, kertek és történelmi emlékhelyek kerülhetnek fel az UNESCO világörökségi listájára a két hónappal ezelőtti földrengés és cunami sújtotta Hiraizumi térségéből.
A kínai Nagy Fal eddig ismeretlen részét fedezték fel
A kínai Nagy Fal korábban ismeretlen szakaszának romjait fedezték fel archeológusok, a kövek Északkelet-Kína hegyvidéki területén kerültek elő.
Építészeti fórumok - futószalagon
Szerda óta Magyarországon tartják az Európai Építészpolitikai Fórumot (EFAP). A tanácskozásra félévente az Európai Unió Tanácsának elnökségét adó országban kerül sor. A budapesti program három témát ölel fel: Európa és Magyarország építészetpolitikája; a Duna és a víz; valamint az innováció és a fenntarthatóság. A konferenciára az Európai Parlament és az Európai Bizottság képviselői mellett a területrendezés, településtervezés, építészet, tájépítészet területéről várják a nemzetközi és hazai szakmapolitikusokat, szakmai, kulturális és oktatási intézmények képviselőit.
VÁÁR Kiállítás Szigetújfalun
Állandó kiállítás látható Szigetújfalun a római katolikus templomban a restaurálásakor előkerült kövekből.
Életre kelt a dunaharaszti Laffert-kúria
Birtokba veheti a nagyközönség péntek délutántól a műemléki védelem alatt álló, eredeti pompájában felújított Laffert-kúriát Dunaharasztiban, és átadják a helyieknek az uniós projekt másik elemeként átalakított, megszépített városközpontot is.
Európai Építészkonferencia Budapesten
Európa és Magyarország építészetpolitikája, a Duna-stratégia, város és víz kapcsolata, valamint az innováció és a fenntarthatóság a témája az Európai Építészetpolitikai Fórumnak (EFAP), amely csütörtökön és pénteken konferenciát tart Budapesten, az Újvárosháza dísztermében.
Karmester és építész közös koncertterme Bolognában
A karmester kitalálta, az építész megvalósítja: Claudio Abbado és Renzo Piano közös koncertterme készül Bolognában.
Kastély-újjáépítési láz Lengyelországban
Kívül mókás tornyok díszítik a vaskos falakat a kelet-lengyelországi Tykocin várkastélyában, az udvarban ágyú, belül pedig vadonatúj villanykandallók, radiátorok és csillogó fürdőszoba-berendezések.
80 éves az Empire State Building
Igazi hollywoodi csillag, és még az évek viharai sem viselték meg annyira, mint a filmvászon vele egykorú hírességeit. Az építészet nagykönyvében is kiemelt fejezet jut neki, és noha már rég nem a világ legmagasabb épülete, még mindig az egyik legismertebb a május 1-jén 80 éves Empire State Building.
Megújul a városközpont Tatabányán
Csaknem egymilliárd forint uniós támogatás segítségével újul meg a Fő tér és a városközpont Tatabányán - jelentette be a város polgármestere pénteken, a beruházás támogatási szerződésének aláírásakor.
118   119   120   121   122   123   124   125   126 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés