bezár
 

film / hírek

Madonnára gondolt Sean Penn első férficsókja közben
A Milk című új filmjében a forgatókönyv szerint férfit kellett megcsókolnia az Oscar-díjas Sean Pennek, ám ő közben nem aktuális feleségére, Robin Wrightra gondolt, hanem exnejére, Madonnára - írta meg a The Los Angeles Times című napilap online változata.
Rövidfilmek hosszú távra - Román Filmhét Budapesten
Az idei nemzetközi fesztiválokon legnagyobb sikereket elért román rövidfilmeket helyezik a középpontba az idei budapesti Román Filmhéten; a hétfőn induló vetítéssorozat keretében többek között a Megatron című Arany Pálma-díjat nyert alkotást és a Lugosi Béla, a bukott vámpír című filmet is láthatja a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Moziünnep - több mint 400 ezer néző a fesztiválon
Az előzetes adatok szerint több mint 400 ezer nézője volt a vasárnap véget ért idei Moziünnepnek, amelynek négy napja alatt az ország 69 vetítőhelyén 200-nál is több filmet nézhettek meg az érdeklődők kedvezményes áron - közölte Tamás Dorka, a rendezvény sajtóreferense.
Káeurópai nagyjátékfilmek Pécsett
Káeurópai nagyjátékfilmek Pécsett
Október 7. és 14. között immáron negyedik alkalommal rendezik meg Pécsett a Moveast Nemzetközi Filmfesztivált. A fesztivál a közép-, és kelet-európai első nagyjátékfilmes rendezőknek kínál bemutatkozási lehetőséget egy pénzdíjas verseny keretében.
Letűnt világ a Művész moziban
Letűnt világ a Művész moziban
A nyomozó előtt a Művész moziban a nézők kísérőfilmként láthatják Nemes Gyula Karlovy Varyban díjazott Letűnt világ című húsz perces dokumentumfilmjét.
Sophia Loren újra musicalben játszik
Újra musical-szerepet vállalt Sophia Loren. Bob Marshallnak, a Chicago rendezőjének Nine című filmjében Federico Fellini édesanyját alakítja.
Meghalt Paul Newman
Legendás kék szeme volt, férfias sármja idősebb korában csak erősödött, de Paul Newman azok közé a hollywoodi nagyságok közé tartozott, aki tehetségével, maníroktól mentes játékával, sokoldalúságával hódított és vált több mint fél évszázadra állócsillaggá. Newman szombaton 83 évesen adta fel a tüdőrákkal szembeni küzdelmet.
Újjászületett a Toldi mozi
Újjászületett a Toldi mozi
Október 2-án újra megnyitja kapuit a közkedvelt artmozi, mely technikai és kényelmi színvonalat tekintve a város legkorszerűbb mozija lett a mintegy négy és fél hónapig tartó felújítás során.
Ritka amatőr Marilyn Monroe-filmfelvételt árvereztek el
Egy sydneyi gyűjtő 17.500 ausztrál dollárt (2,4 millió forint) fizetett ki egy ausztrál árverésen azért a ritka Marilyn Monroe-felvételért, amely 1959-ben készült a Van, aki forrón szereti forgatásán.
Del Toro vámpírtrilógiát tervez
Guillermo del Toro mexikói rendező (A Faun labirintusa) vámpírtrilógia forgatásába kezd.
883   884   885   886   887   888   889   890   891 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés