színház / hírek
2014. 02. 22.
Meghalt Csala Zsuzsa Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész - közölték a Vidám Színpad vezetői szombaton.
2014. 02. 21.
A korábbi évektől eltérően előreláthatólag nem Szegeden rendezik meg idén ősszel az Armel-operaverseny és -fesztivál döntőjét, melyen négy külföldi és egy hazai színház produkcióját láthatja a közönség – közölte Havas Ágnes igazgató pénteken az MTI érdeklődésére.
2014. 02. 21.
Ma kezdődik a Madách Imre Irodalmi és Színjátszó Napok - Kamarajátékok Fesztiválja Balassagyarmaton; a háromnapos rendezvényen tizenöt ingyenesen látogatható előadást mutatnak be, az érdeklődők emellett dzsesszkoncerten, műhelybeszélgetéseken is részt vehetnek.
2014. 02. 20.
Weöres Sándor A kétfejű fenevad című színdarabját mutatja be pénteken a kecskeméti Katona József Színház Koltai M. Gábor rendezésében.
2014. 02. 20.
Az ember mentális és fizikai korlátainak érzékelése és megfogalmazása a kiinduló pontja Réti Anna új darabjának, amelyet Ido Batash izraeli táncos-koreográfussal közösen rendez: a portugál, belga, magyar, kanadai, lengyel és német táncosok közreműködésével készülő darabot február 27-én és 28-án láthatja a nagyközönség a Trafóban.
2014. 02. 18.
A Burgtheater sajnálja, hogy a Nemzeti Színház visszamondta részvételét a márciusi bécsi Magyarország Fesztiválon - közölte kedden az MTI érdeklődésére a bécsi színház sajtóirodája.
2014. 02. 18.
Minden jegy elkelt Székely Csaba erdélyi író Bányavidék-trilógiájának azon előadásaira, amelyek márciusban három egymást követő napon láthatóak Pécsett - mondta el a Pécsi Harmadik Színház menedzsere kedden a baranyai megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón.
2014. 02. 18.
Ezerötszáz táncost várnak a III. Connector Táncfesztiválra Veszprémbe, a seregszemlét március első hétvégéjén rendezik meg - közölték keddi sajtótájékoztatójukon a szervezők.
2014. 02. 18.
Ifjúsági bemutatót tart a Kolibri Színház február 22-én: Kiss Márton Csöngő című darabját a szerző rendezésében láthatja a közönség.
2014. 02. 15.
A Nemzeti Színház nem vesz részt a bécsi Burgtheater márciusi, magyar előadásokat felvonultató fesztiválján a bécsi teátrum körül kialakult bizonytalan helyzet miatt - közölte a magyar intézmény szombaton az MTI-vel.




