színház / hírek
2014. 02. 15.
Ifjúsági bemutatót tart a Kolibri Színház február 22-én: Kiss Márton Csöngő című darabját a szerző rendezésében láthatja a közönség.
2014. 02. 14.
Shakespeare Ahogy tetszik című művét mutatja be a Nemzeti Színház pénteken; a darabot a neves román rendező, Silviu Purcarete állítja színpadra.
2014. 02. 13.
A Józsefvárosi Önkormányzat szerint a Bárka Színház átadása során feltárt szabálytalanságok, a felelőtlen gazdálkodás gyanúja és az Állami Számvevőszék jelenleg is tartó vizsgálata nehezíti a teátrum átadás-átvételét.
2014. 02. 12.
Nyílt levélben fordult a Bárka Színház társulata Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterhez és Kocsis Máté VIII. kerületi polgármesterhez a teátrum átadás-átvétele elhúzódásának okát keresve. Az elmaradó fizetésekre, előadásokra és bemutatókra hívják fel a figyelmet, és a helyzet megoldását várják.
2014. 02. 12.
A 2009-ben alakult Harmadik Hang Háza búcsúperformanszára készül a MÜSZI – Művelődési Szint közösségi alkotóközpontban. A Spanyolnátha íróival közösen szerkesztett ŰRBE! című vizuális színházi-irodalmi est a ki- és elszakadás témáját járja körül.
2014. 02. 12.
Igazi színészdaraboknak nevezte Sándor János rendező Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem és Antipygmalion című egyfelvonásosait, amelyeket pénteken mutat be a Szegedi Nemzeti Színház.
2014. 02. 11.
Átadták a Thália Humorfesztivál díjait kedden. A legjobb előadás díját a TÁP Színház Jövedelmező állás című produkciója kapta.
2014. 02. 11.
On The Road címmel angol nyelvű tárgyanimációs előadást mutat be a veszprémi Kabóca Bábszínház csütörtökön.
2014. 02. 10.
A Gallery8 és a Hiányzó padtárs nyerték a társadalmilag legelkötelezettebb projekteknek járó 2013-as Katalizátor-díjat. Az eredményhirdetéssel egybekötött díjátadót vasárnap este tartották Budapesten, a Trafóban.
2014. 02. 09.
Gáspár Sándor kapta idén a Páger Antal-színészdíjat; a Kossuth-díjas érdemes művész vasárnap vette át a makói önkormányzat elismerését a Maros-parti városban, a Hagymaházban.




