színház / hírek
2013. 06. 25.
A 2B Galéria 2013. június 28-ától 30-ig rendezi meg a PERFOMEDIA 2013 című performansz-fesztivált, hét országból érkező résztvevőkkel három helyszínen (2B Galéria, A38 Hajó, Kiscelli Múzeum).
2013. 06. 24.
Immár 23. alkalommal rendezik meg a THEALTER nemzetközi színházi fesztivált Szegeden; a program a hazai színházi élet egyik legrangosabb, és európai viszonylatban is jegyzett művészi eseménye.
2013. 06. 24.
Búcsú gálaestre várják a közönséget a Nemzeti Színházban vasárnap: az évad utolsó napján színészek, írók, költők, zenészek köszönnek el a színház elmúlt korszakától.
2013. 06. 24.
Badár Sándor humoristának ítélték oda idén a Karinthy-gyűrűt, a magyar humoristák legnagyobb elismerését Jónás István, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Gazsó L. Ferenc, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgató-helyettese adta át hétfőn Budapesten.
2013. 06. 23.
Kezdődik a Zsámbéki Színházi Bázis 30. évada, amelynek első előadásaként Marivaux a 2. váratlan szerelem című művét láthatja a közönség pénteken.
2013. 06. 23.
A Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztivál rangos esemény, ötven év óta töretlen szakmai elismerés és közönségszeretet övezi - jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszédében szombaton este Gyulán, az ötvenedik jubileumi évad ünnepélyes megnyitóján.
2013. 06. 23.
Mintegy húszperces tapssal búcsúztatta a közönség a Nemzeti Színház Alföldi Róbert nevéhez fűződő korszakát a társulat utolsó előadásán szombaton.
2013. 06. 23.
Székely Csaba drámaíró Vitéz Mihály című drámája nyerte el a Weöres Sándor országos drámapályázat fődíját - jelentette be Szőcs Géza szombaton este a költő születésének századik évfordulója alkalmából tartott díszelőadás után.
2013. 06. 23.
Rövid, méltósággal viselt szenvedés után, életének nyolcvankilencedik évében szombaton elhunyt Lohinszky Loránd érdemes művész, nyugalmazott egyetemi tanár, az erdélyi színjátszás nagy mestere - tudatta az MTI-hez is eljuttatott közleményében a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata.
2013. 06. 22.
Weöres Sándor Szent György és a sárkány című tragikomédiájának díszbemutatójával folytatódtak a megemlékezések az író születésének századik évfordulója alkalmából szombaton Szombathelyen.




