bezár
 

színház / hírek

Egyre több színházjegyet vásárolnak az utolsó pillanatban
Egyre népszerűbbek a magyar színházkedvelő közönség körében az interneten "utolsó pillanatban" vásárolt színházjegyek: becslések szerint az online értékesített jegyek körülbelül hat százalékát tavaly már az előadás napján vásárolták meg.
Pályázat a Csokonai Színház vezetésére
Pályázatot írt ki a debreceni Csokonai Színház igazgatói posztjára csütörtökön a város közgyűlése.
Pozsgai Zsolt tanyawesternt írt
A dél-alföldi tanyavilág férfi ruhába öltözött női sorozatgyilkosa, Pipás Pista történetét idézi meg Pozsgai Zsolt darabja, amelynek ősbemutatóját pénteken tartják a Szegedi Nemzeti Színházban.
25 éves a A padlás
25 éves a Vígszínház A padlás című előadása; Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter meséjének jubileumi, 800. előadását kedden láthatja a közönség.
Határon túli magyar színházi műhelyek
Vendégváró Fesztivál elnevezéssel határon túli magyar színházi műhelyeket bemutató sorozat látható a budapesti Bethlen Téri Színházban február elején.
Rükverc: bemutató a Katonában
Mai témát feldolgozó kortárs magyar darabot tűz műsorára a Katona József Színház: a Rükverc című regény színpadi változatát pénteken mutatják be a Kamrában, Máté Gábor rendezésében.
Átvette a Táncszínház igazgatását Ertl Péter
Rangos külföldi és hazai vendégtársulatokat hív Budapestre a Nemzeti Táncszínház januárban hivatalba lépett új igazgatója, Ertl Péter. A hazai táncszakmát átfogó intézmény működési koncepciója nem változik, csak még szélesebbre tárja a kaput a stílusok, különféle irányzatok előtt.
Koreográfusok új utakon sorozat: Facebookra táncolnak és Skype-ot vetítenek a Trafóban
Három új sorozatot indít a Trafó a legendás osztrák koreográfus, Chris Haring Talking Head című darabjával. Egyrészt ez az első állomása annak a diákokat megcélzó kezdeményezésnek, hogy minden hónapban legyen egy kiemelt előadás, amelyre rendkívül kedvező árú, 1000 forintos jegy váltható diákigazolvány felmutatásával. Másrészt a Koreográfusok új utakon-sorozat nyitódarabját tisztelhetjük benne, a későbbiekben Jérome Bel és Erna Omardottir is bemutatkozik. Harmadrészt mostantól Talking (He)ads néven videóajánlóval is jelentkezik a Trafó, mindennemű hasonlóság az előadás címével a véletlen műve...
Jordán Tamásé a Bessenyei-díj
Jordán Tamás és a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségi zenekara kapta idén a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat.
Széljegyzet – Beszélgetés a tehetségről az Örkény Színházban
A tehetség a téma az Örkény Színház Széljegyzet című beszélgetéssorozatának következő állomásán; a január 27-i program vendége Czeizel Endre orvos-genetikus és Örkény Antal szociológus.
451   452   453   454   455   456   457   458   459 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés