zene / hírek
2016. 02. 20.
Anne Sofie von Otter barokk estet ad a Zeneakadémia nagytermében február 24-én, szerdán. A neves mezzoszoprán Händel és Telemann műveiből énekel a Les Musiciens du Louvre kíséretével. A koncert a Barokk szopránok című sorozat része.
2016. 02. 20.
A Zeneakadémia örökös professzori díszoklevelet ajándékozott a 90 éves Kurtág György zeneszerzőnek, aki személyesen vette át az elismerést a tiszteletére rendezett nagyszabású hangversenyen a Zeneakadémián pénteken.
2016. 02. 19.
Hatodik alkalommal rendezik meg a hegedűkészítők szalonját a Fonó Budai Zeneházban, az élő zenével, hangszerkiállítással és borozással egybekötött rendezvényen a világszínvonalon alkotó magyar mesterek mutatkoznak be - mondta el az M1 aktuális csatorna műsorában Horváth László, az intézmény ügyvezető igazgatója.

2016. 02. 18.
Ismét itt a Red Bull Pilvaker - március 15-én újra dupla előadással jelentkezik a Szavak Forradalma! Az év egyik leginkább várt kulturális eseményén ezúttal is ismert hazai MC-k és zenészek faragják majd a rímeket. Ez a gondolat adott ihletet az idén debütáló Felcser Máténak, aki Juhász Gyula Szavak című verséhez olyan zenét készített, amiben a (rím)faragás munkazajai elevenednek meg. Az alapra a Margaret Island énekesnője, az újonc Lábas Viki mellett Fluor, Deego, Halott Pénz, Wolfie és Fura Csé nyomják a szöveget.

2016. 02. 18.
Különleges koncert egy ritka dátumon: február 29-én a Scorpions 50 éves jubileumi turnéjával a BudapestAréna színpadán lesz látható
2016. 02. 18.
Csúcsminőségű hangszerrel, egy Steinway-zongorával gazdagodott a Debreceni Egyetem (DE): a hangszer, amelynek vásárlása 50 millió forintos célzott állami támogatással valósult meg, csütörtökön érkezett meg az intézmény zeneművészeti karára.

2016. 02. 16.
Robbanó televíziók, elektronikus tánczene, pszichedelikus utazás, új dimenziók, party, világzene, belső filmek, lüktető ritmusok, gitáralapú elektrock. Ezt hozza a colorStar idén húsz éve rendületlenül a közönségének. A jubileumot rendhagyó, egyedi látványvilágú szülinapi koncerttel ünneplik az A38 Hajón, február 26-án pontosan 20 órától.
2016. 02. 16.
Prágában kedden újságíróknak bemutatták Wolfgang Amadeus Mozart és "örök riválisa", Antonio Salieri rég elveszett közös szerzeményét, amelyet a közelmúltban fedeztek fel a Cseh Zenemúzeum munkatársai.
2016. 02. 16.
Számos ismert hangszer mellett egyebek mellett hangtálak, csengők, gongok és táltos dobok idézik meg a nepáli és keleti hangzásvilágot a Hangutazók zenekar Indulj el című első nagylemezén.
2016. 02. 16.
Február végéig jelentkezhetnek a közmédia komolyzenei tehetségkutató műsorába, a Virtuózokba azok a 6 és 23 év közötti fiatalok, akik kiválóan játszanak a klasszikus zene valamelyik hangszerén vagy klasszikus énekben nyújtanak kiemelkedő teljesítményt - közölte kedden a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája az MTI-vel.