bezár
 

zene / hírek

Mága Zoltán újévi koncertje
Öt kontinens világhírű előadóművészeinek részvételével, telt ház előtt tartotta hetedik újévi koncertjét Mága Zoltán csütörtökön Budapesten a Papp László Sportarénában, a Kárpát-medence legnagyobb újévi koncertjén, amelyen egyszerre 13 ezer ember köszöntötte koccintással az új esztendőt.
Swingfesztivál a Művészetek Palotájában
Magyar és külföldi swingzenészek idézik fel az 1920-as és 30-as évek hangulatát január 20-án a budapesti Művészetek Palotájában.
Mától csökkennek a vendéglátók által fizetett zenei jogdíjak
Átlagosan 19,5 százalékkal csökkennek csütörtöktől a vendéglátó üzletek által fizetett zenei jogdíjak az igazságügyi miniszter által jóváhagyott 2015-ös Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület szerzői jogdíjtervezete alapján, a csökkenéstől a szakmai szervezetek is azt várják, hogy több vendéglátóhely dönt majd a nyilvános zenefelhasználás mellett.
Koncertek 2015-ben: Slipknot, Roxette
Mások mellett a Slipknot, a Roxette, a OneRepublic, a Nickelback, a Motörhead és a Bad Manners is fellép 2015-ben Magyarországon. A hazai zenei események közül kiemelkedik a World Music Expo (Womex), amelyet októberben rendeznek Budapesten.
Kínában turnézik a Concerto Budapest
Négy kínai várost érintő turnét kezd hétfőn a Concerto Budapest. A Zeneakadémia rezidens zenekara a korábbi sikerek alapján telt házas koncertekre számít.
Karácsonykor a pásztorok hangszerein is megvív egymással a fény és a sötétség
Karácsonykor, az év legsötétebb napjaiban, a pásztorok hangszerein is megvív egymással a fény és a sötétség - mondta az MTI-nek Juhász Zoltán népzenész, kutatómérnök.
Az árnyék nélküli asszony bemutatója
Richard Strauss Az árnyék nélküli asszony című operájának magyarországi bemutatója volt az év, sőt az elmúlt évek legfontosabb eseménye a Magyar Állami Operaház életében - mondta az MTI-nek adott évértékelő interjúban Ókovács Szilveszter főigazgató, aki arról számolt be, hogy rekord előadás- és nézőszámmal, valamint jegybevétellel zárják az évet.
Elhunyt Varga László csellista
Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Varga László, a New York-i Filharmonikusok egykori első csellistája, amerikai és kanadai egyetemek tanára.
Sony-hackertámadás - Elérhetővé tette készülő új albumának néhány dalát Madonna
Elérhetővé tette az interneten készülő új albumának néhány dalát Madonna a Sony Pictures nevű amerikai vállalatot ért hackertámadást követően, amelynek elkövetésével Észak-Koreát vádolja az Egyesült Államok, az énekesnő néhány dala ugyancsak kiszivárgott az adatlopás során.
Dupla blues albumot készített Hobo
Requiem a bluesért címmel készített új dupla lemezt Hobo (Földes László), aki az MTI-nek elmondta: a szeretet a legfontosabb érzés az albumon, valamint arról is beszélt, hogy "a blues haldoklik", mert senki nem ír új dalokat.
586   587   588   589   590   591   592   593   594 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés