bezár
 

zene / hírek

Újbuda Jazz Fesztivál kilencedszer
Kilencedik alkalommal rendezik meg az Újbuda Jazz fesztivált, amelynek helyszíne ezúttal is az A38 hajó és a MU Színház. A koncertek keddtől vasárnapig zajlanak, az első fellépő az A38 kiállítóterében André Vida és Rubik Ernő Zoltán, valamint a Boom Voyage lesz.
Eurovíziós Dalfesztivál: Koppenhága a házigazda 2014-ben
A dán fővárosban rendezik az 59. Eurovíziós Dalfesztivált (ESC) 2014 májusában. A dán közszolgálati média hétfőn jelentette be, hogy a három pályázó dán város közül Koppenhága lesz a helyszín.
Random Trip
Eloször lép fel a Budapest Park tágas színpadán a Random Trip válogatott csapata. Ezt ünnepelve a Budapest Park rendkívül pazar line-uppal készül improvizációs zenei kalandozásukra.
Zenemű született a globális felmelegedésből
Zeneművet alkotott a globális felmelegedés adatai alapján egy ifjú amerikai kutató.
Ismét Szigetváron a Zrínyi 1566 című rockmusical
Szeptember 6-án és 7-én immár negyedik alkalommal kerül színpadra Szigetváron Moravetz Levente rendezésében a Zrínyi 1566 című darab.
Kíntornások fesztiváloznak Keszthelyen
Svájci, német, olasz lengyel és magyar résztvevők jóvoltából több mint félszáz tekerős zenegép lesz látható és hallható a jövő hét végén Keszthelyen a I. Nemzetközi Verklifesztiválon.
A magyar dal napja - Vasárnap újra közlekedik a dallamos villamos
A magyar dal napja előtt egy héttel, szeptember 1-jén vasárnap délután ismét vágányra áll a zenészeket szállító nosztalgiajárat Budapesten, a 4-es villamos vonalán, a Széll Kálmán tér és Újbuda-központ között.
Liszt Requiemje a Szent Efrém Férfikar előadásában
Liszt Ferenc férfikari Requiemjével kezdi 2013-14-es koncertszezonját a Szent Efrém Férfikar vasárnap este a budapesti Avilai Nagy Szent Teréz-plébániatemplomban. A jótékonysági hangversenyen a Parafónia Zenekar működéséhez rendeznek gyűjtést.
Elhunyt Ág Tibor
Elhunyt Ág Tibor szlovákiai magyar népzenekutató, karnagy, zeneszerző, zenepedagógus. A szlovákiai magyar kórusmozgalom kiemelkedő, vezető-irányító alakja 85 éves volt - közölte pénteken a Felvidék.ma című szlovákiai magyar hírportál.
Utószezon a Parkban
A Budapest Park rendhagyó módon kommunikálja idei szezonzáró hónapjának fellépoit. A szeptember hónap legfontosabb fellépoje, Manu Chao legismertebb slágerének, a Clandestino dallamára a magyar zenei élet kiválóságai énekelték fel saját slágereiket.
693   694   695   696   697   698   699   700   701 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés