bezár
 

zene / hírek

Bayreuth a súgólyuktól az orvosi szobáig
Végéhez közeledik az idei Bayreuthi Ünnepi Játékok, amelyen csütörtöktől még egyszer látható a teljes 2013-as repertoár. Az érdeklődők pedig azt is megtudhatják, kik dolgoznak az előadások zökkenőmentességéért.
Szimfonik Liv3
Idén Szeptember 7-én ismét megrendezésre kerül az MTVA szervezésében a Közmédia napja a Millenárison. Az egész napos programsorozat záróeseményeként a közszolgálat ismét színpadra állítja a hazai könnyűzenei élet legismertebb alkotóit, akik az MR Szimfonikusok kíséretében egyedülálló zenei produkcióval készülnek. Az év ingyenes koncertjén napjaink populáris zenei világa találkozik a klasszikus zene hagyományaival.
Fővárosi ifjúsági zenekar és képzőművész társaik Zemplénben
A Kroó György AMI ifjú tehetségei immár negyedik alkalommal táboroznak Sárospatakon augusztus 21-26. között. A híres történelmi iskolaváros ihletet adó környezetül szolgál a magas színvonalú művészetoktatás számára, ezért is talált inspiratív helyszínt adó otthonára a fővárosi fiatalok és tanáraik közös zenekari és képzőművészeti alkotóműhelye.
Erkel utolsó operája a Margitszigeten
Erkel Ferenc utolsó befejezett operáját, az István királyt ma mutatják be Budapesti Nyári Fesztiválon, abból az alkalomból, hogy idén van az uralkodó halálának 975. és szentté avatásának 930. évfordulója.
Szvingfesztivál jövő hét végén a Művészetek Palotájában
Jövő hét végén rendezi meg a Művészetek Palotája a New Orleans Swing Fesztivált, a program újdonsága, hogy most a koncertekhez két kurzus is csatlakozik augusztus 30. és szeptember 1. között.
Kőbánya blues augusztus 20-án Póka Egon 60. születésnapja jegyében
Hosszú évek után ismét lesz ingyenes koncertsorozat augusztus 20-án Budapest mértani közepén, Kőbányán, az Óhegy parkban. A rendezvény főszereplője a 60. születésnapját ünneplő blues zenész, Póka Egon basszusgitáros.
Hasznos információk az augusztus 25-i Fal előadás kapcsán
Már csak egy hét és Budapesten köszönthetjük Roger Waters-t és csapatát, a Fal produkcióját.
Roger Waters ismét Budapesten a The Wall-lal
Két év után újra élőben hallhatja a magyar közönség Roger Waters, a Pink Floyd egykori alapítója előadásában a The Wall (A Fal) című, 1979-ben megjelent legendás duplaalbum anyagát. A brit zenész európai turnéja keretében augusztus 25-én lép fel a Puskás Ferenc Stadionban.
LGT-fesztivál Alsóörsön
Tizenegy év után ismét LGT-fesztivált tartanak: az egész napos rendezvény vasárnap lesz a Balaton partján, az alsóörsi Európa Kempingben, a több helyszínes Nagyon Balaton fesztivál részeként.
Augusztus 20. - Dzsesszkoncertek a Művészetek Palotájában
Kedden, a nemzeti ünnepen délutántól éjszakáig dzsesszkoncertek hallhatók a Művészetek Palotájában a Zászlótérben és az Üvegteremben, valamint a ház előtt épített szabadtéri színpadnál. Az esti tűzijáték után olyan dzsesszmuzsika szól, amelyre akár táncolni is lehet.
696   697   698   699   700   701   702   703   704 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés