bezár
 

zene / hírek

Elhunyt Scott Asheton, a Stooges alapító tagja
Újabb fájdalmas veszteség a rockzene híveinek: 64 éves korában szombaton elhunyt Scott Asheton dobos, a legendás detroiti zenekar, az Iggy Pop által vezetett Stooges alapító tagja.
Rolling Stones koncert júniusban a római Circus Maximusban
A Rolling Stones brit együttes az ókori Róma szívében, a Circus Maximus egykori lóversenypályáján tart koncertet június 22-én.
MAHASZ slágerlisták - 2014/10. hét
MAHASZ slágerlisták - 2014/10. hét
Top 40 album- és válogatáslemez-lista, Rádiós Top 40 játszási lista, Editors' Choice rádiós játszási lista, Dance Top 40 lista, Single (track) Top 20, Stream Top 10 lista.
Ma tartják a Fölszállott a páva első elődöntőjét
Ma tartják a Fölszállott a páva 2014 című műsorának első elődöntőjét; a népzenei és néptáncos tehetségkutatót, - amelyet a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap a Hagyományok Házával együttműködésben szervez - a Duna élőben közvetíti.
Kiscsillag: új lemez
Megjelent a Kiscsillag negyedik stúdióalbuma. A Szeles című anyagon az egyik legnépszerűbb hazai zenekar rátalált egy a korábbinál felszabadultabb hangzásra, emellett hangsúlyosabban fogalmaz közérzeti, közéleti témákban. Lovasi András és Leskovics Gábor (Lecsó), a két dalszerző elmondta az MTI-nek, miért.
A Cirque Éloize társulata az Arénában
Bár hazánkban jelenleg a "nagytestvért", a Cirque du Soleil társulatát sokkal több ember ismeri, de itt az ideje, hogy a fiatalabb Cirque Éloize csapata is bemutatkozhasson a magyar közönségnek.
Ismét Magyarországon koncertezik a Dream Theater
A Dream Theater eddig nyolc koncertet adott Magyarországon, a progresszív metálzene hazai hívei július 26-án a Budapest Parkban ismét élvezhetik a műfaj egyik amerikai óriását - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.
Rudán Joe: koncert vendégekkel a Club 202-ben
Koncertet ad Rudán Joe, a Pokolgép, a P. Mobil és a Coda egykori frontembere szombaton a fővárosi Club 202-ben. Az est egyik apropója, hogy a hard rock és heavy metál énekes nemrég töltötte be ötvenedik születésnapját.
Gilby Clarke a szolnoki Tiszavirág Fesztiválon
Gilby Clarke amerikai gitáros-zeneszerző, a Guns N' Roses (GNR) egykori ritmusgitárosa június 20-án fellép a szolnoki Tiszavirág Fesztiválon.
Zenei tulajdonságaik miatt választhatták a Stonehenge köveit
Egy kutatás szerint a Stonehenge köveinek akusztikai tulajdonságai is szerepet játszhattak abban, hogy éppen ilyen típusú kőzeteket használtak fel az ókori építők.
743   744   745   746   747   748   749   750   751 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés