bezár
 

Portfóliók

Rácz. I. Péter: Pollágh Péter költészetéről

Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jéghideg tűz

(Rácz I. Péter Pollágh Péter költészetéről)

Pollágh Péter versei hidegen hagynak, nyelvi frizsiderek, akár a második kötetének, a Fogalomnak borítóján szereplő hűtőalkalmatosság. Úgy lefagyok tőlük, mint az eszkimó számítógépe. Olvasásuk közben dermedt szívvel konstatálom, hogyan kristályosodik ereimben a vér. Ez nem az angol hidegvér. Ez a hüllő kiszámított – évmilliókat átélő – nyersessége.
Pollágh Péter versei nem hagynak hidegen. Tűzforrófejű lázadót olvasok belőlük, aki a lázadás ellen is lázad. Lázad azon hagyomány ellen, mely legalább a (Wittgensteinhez is köthető) nyelvi fordulat óta a nyelvben lakozást választotta az üzenetjellegű költészettel szemben. Pollágh kilakoltatja ezt a hagyományt. Ő (a költeményei) úgy döngeti a nyelvi korlátokat/kordonokat, hogy közben hozzád is vág némi utcakövet/szópanelt. Túllép az avas mondatokon, feljelenti őket. Útjában vannak a szavak: átvág rajtuk. Fogalom-kórházában sebészi precizitással távolít el szótöveket, mondattagokat, nyelvrészeket. Eltávolít, azaz közelebb hoz, lásd Heideggert, aki szintén a kórház alapítója/ápoltja.
Ha eleve terpeszben áll az ember, félő, hogy alárúgnak, Pollághot viszont csak Pollágh taszajtja odébb/beljebb a fogalmak egzisztenciális poklának mélyebb bugyrába. Hogyan lehet kívül maradni mindezen? Ha befordul az ember: saját belébe töltsék, ahogy Petrinél is olvasható.
Hogy miért érdemes Pollágh köteteit olvasni? Mert eleven-költészetet művel, bukott mondataival az isteninek vélt ideák kemény kritikusa, kell ennél több?
(LITERA, 2006. -- [a]http://www.litera.hu)[text]www.litera.hu)[/a]


nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés