Portfóliók
Napóleon felesége
Napóleon felesége
Ebben az időben (az itáliai háborúk megindítása környékén -Kerekes Tamás) harminchárom éves volt, hat évvel idősebb Bonaparténál, aki a korkülönbség ellenére fülig beleszeretett a vonzó és szellemes asszonyba, akinek rövidesen a kezét is megkérte. Joséphine tisztában volt helyzetével: két gyermekével egyedül maradt, súlyos anyagi gondok gyötörték, de irtózott a gondolattól, hogy visszatérjen Martinique-ra, s a gyarmaton öregedjen meg.
Az ifjú katonatisztről mindenünnen azt rebesgették, hogy sorsa szédítő magasságokba emeli, így Joséphine - némi számítástól sem mentesen - igent mondott. Az esküvő gondolatát Barras is támogatta, s elő is segítette azzal, hogy Bonapartét kinevezte az itáliai hadjárat parancsnokává. A polgári házasságot 1796. március 9-én kötötték meg Párizsban. Az okmányon Joséphine négy évet tagadott le az életkorából, Bonaparte pedig - bizonyára lovagiasságból - tizennyolc hónappal vallotta magát idősebbnek.
Az esküvőt követően a különféle hadjáratokban elfoglalt Napóleon magára hagyta a feleségét, aki cseppet sem bánkódott ezen: folytatta régi életmódját, flörtölt, váltogatta a szeretőit, jelen volt minden társadalmi eseményen. Malmaisonban pazar kastélyt építtetett, fényűző berendezéssel. Egyvalami zavarta csak: férje levelei, amelyek két -három naponta érkeztek, hol postán, hol külön futárral. Mindegyiknek egy volt a refrénje: "Mivel foglalja el egész napját, madame?"
Naplóbejegyzés a feleség naplójából, március 11-én
Álmos vagyok ma reggel, de jó a kedvem.
Bonaparte egy frissen megtért hívő lelkesedésével és egy tudós kíváncsiságával közelít a házastársi kötelezettségekhez. Vett a folyóparti árusnál egy könyvet, és most ki akarja próbálni minden olyan pozitúrát, ami benne van. Azt állítja, hogy több mint száz van, és mi még csak a kilencesnél tartunk.
Az egyes szám első személyben írott napló frivol hangvételével, de tudományosan garantált korhűséggel rögzíti a kreol feleség házasságát a fiatal tábornokkal. Az élet a tábornok mellett nem könnyű. Katonák jönnek-mennek, az udvarba futárok vágtatnak be, a kis házacska minden négyzetcentiméterén térképek és újságok. Mindenütt ellátmánylisták, nevek, számok, és az ágy mellett halomba gyűlt könyvek. A fiatal feleségnek (merthogy ez maradt a tábornok mellett is) meg kell küzdenie környezetével, Napóleon anyjával és a rosszul induló anyagiakkal. A naplót vezető Josephine-től megtudhatjuk, hogy a tábornokért nem különösebben lelkesedő kislányáért (Josephine két gyermeket vitt a házasságba) adós négyhavi internátusi ellátás összegével. A naplóíró néha kikukucskál fedezékéből, és egy közömbös szemével láttatja a fiatal tábornokot, akire Barras nem kevesebbet bíz az itáliai hadjáratok során, hogy tegye rá a kezét a pápa kincsesládikájára. „”Hirtelen egy idegen szemével láttam ezt a durva modorú, illemet nem ismerő, örökké komoly férfit. Alacsony, vékony ember, az arcszíne fakó, haja vékony szálú, öltözete rendetlen. De a hév, ami benne van, a tüzes tekintet. Egy korzikaié, Egy törtető forradalmáré. Az én férjem.”
Akadályok mindkét oldalon vannak. Napóleontól elvárná Barras, hogy egy hadsereget ruházzon és etessen nyolcezer frankból, Josephine pedig nem tud az Antillákon fekvő sziget anyagi jövedelméhez hozzáférni, mert a szigetet elfoglalták az ellenséges angolok. Mégis egy nagy szerelem bontakozik ki előttünk, számtalan pikáns, apró, de rendkívül jellemző részlettel.
A feleséget Robespierre megbuktatása mentette meg a biztos haláltól: július 28-án Jean Lambert Tallien végül rendelkezett az özvegy kiszabadításáról. Joséphine eleinte pénzügyi gondokkal küszködött, amíg 1795 júniusában egy új törvény lehetővé nem tette számára, hogy birtokába vegye néhai férjének tulajdonát. Özvegyként Joséphine de Beauharnais több vezető politikus és befolyásos pénzember szeretője volt, feltehetően többek között Paul François Jean Nicolas Barras-nak, a Direktórium egyik vezetőjének is. Ebben az időszakban ismerte meg Napoléon Bonaparte tábornokot, aki hat évvel fiatalabb volt nála. 1796. március 9-én házasodtak össze. Noha Jozefin hűtlen feleségnek bizonyult, és a házasság után folytatta nagyvilági életét, a forrásokból úgy tűnik, hogy férje mindvégig őszinte szerelemmel szerette.
Jozefina császárné
Bonaparte a párizsi Notre Dame székesegyházban 1804. december 2-án saját magával egyszerre koronázta meg feleségét, noha választottja kezdettől fogva nagy ellenkezést váltott ki az összetartó Bonaparte családban (Napóleon édesanyja meg sem jelent a koronázáson). Jozefina császárné, noha beutazta egész Európát, nagy népszerűségre tett szert és tehetségesnek mutatkozott a birodalom ügyeinek intézésében, képtelen volt gyermeket szülni a császár számára, mert még 1799-ben leszakadt alatta egy erkély, miközben termékenységi gyógykúrán volt (mert orvosai korábban üszögöt állapítottak meg nála), és belső sérüléseket szenvedett. Végül beleegyezett, hogy elváljon a Napóleontól 1809-ben, amit 1810. január 10-én hivatalosan is deklaráltak. (Érdekesség, hogy ez volt az első válás a Code Civil, vagy Code Napoleon megjelenése óta.) 1811-ben a császár végül nőül vette Mária Lujza Habsburg-Lotharingiai osztrák hercegnőt, I. Ferenc osztrák császár leányát, akitől már abban az évben megszületett fia, a későbbi II. Napóleon.
Utolsó évei és halála
Válása után a császártól kapott évjáradékon élő Joséphine a malmaisoni kastélyba költözött, Párizs közelében. Az épületett már 1800 körül felújíttatta, berendezte – valószínűleg már ekkor tisztában volt vele, hogy a válás elkerülhetetlen. Az ő kb. 200 fajta rózsával büszkélkedő kertjében többszöri keresztezéssel jött létre a mai tearózsa, sok mai rózsa őse. 1814-ben, nem sokkal Napóleon száműzetése után meghűlt (állítólag túl lenge ruhában fogadta a malmaisoni kertben a győztes orosz cárt, I. Sándort, hogy tessék neki, akkor fázott meg), és hamarosan bekövetkezett halála után nem messze, a Szent Péter és Szent Pál-templomban temették el Rueil-ben fényes körülmények között. Leányát, Hortense-t később a közelébe temették. Unokái között van francia császár, orosz nagyherceg, svéd királyné, brazil császárné és portugál herceg is.
A lap eredeti címe [a]http://hu.wikipedia.org/wiki/Jozefina_cs%C3%A1sz%C3%A1rn%C3%A9[text]http://hu.wikipedia.org/wiki/Jozefina_cs%C3%A1sz%C3%A1rn%C3%A9[/a]
Olvasói vélemények az Elle hu. portálon
Apáti Anna
Helyezés: 1
Josephine naplót írt az életéről, Napóleonhoz fűződő kapcsolatáról. A regény nem több és nem is kevesebb, mint egy napló, melyből megismerhetjük a kor Franciaországának politika főszereplőit testközelből, a Bonaparte család felemelkedését. Természetesen a híres férjről tudjuk meg a legizgalmasabb dolgokat. Például: tudják, hogyan szeret egy korzikai?
A férfiak nélkülözhetetlen ötleteket kaphatnak belőle, hogyan lehet a csúcsra jutni a karrierben és a szerelemben egyaránt. Ha pedig ajándékba veszik meg, a kiszemelt hölgy az üzenetet nem fogja félreérteni.
Mindig fontos az első benyomás! Így van ez a könyveknél is. Ez a munka rögtön magára vonja a figyelmet és nemcsak a témája miatt! Igényes kivitelű, elegáns kemény borító, klasszikus stílus, mesteri kötés!
Dobó Edit
Helyezés: 2
Nagyon olvasmányos könyvről van szó. A feleség, Josephine tollából értesülünk szinte mindenről, ha minden igaz hitelesen. A regény az ő naplójegyzeteiből, leveleiből tevődik össze nagyrészben.
Érdekes számomra, hogy akkor is (1700-as évek vége) szinte ugyanígy működött minden. Lehetne ez akár egy napjainkban élő hölgy naplójegyzete is. Valószínűleg igen haladó szellemiség lehetett Napóleon szerelme, felesége. Abszolút női princípium. Női látásmódból, érzésvilágból lehetünk tanúi a kor történelmének, Napóleon jellemének, csatáinak, kettőjük szerelmének.
Szimpatizálok Josephine-nel. Ízig-vérig nő, kemény akarattal. Kedves, jólelkű, okos és nagyon alázatosan (is) tud szeretni. Nem véletlen, hogy ennyire rabul ejtette Napóleon ( és jónéhány másik nála fiatalabb férfi) szívét.
Kedves, kellemes olvasmány meleg nyári napokra. Egy kicsit „pöttyös-könyv” asszociációm támadt hatására. Férfiolvasóknak nem igazán ajánlanám.
Dr. Fekete Nóra
Helyezés: 3
Nem vagyok Robin Maxwell ( könyveit imádom), ezért kissé szégyellem, hogy a könyv, amit ő remekműnek aposztrofált, nekem kevésbé tetszett. Az olvasmányosságot nem vitatom (kétségtelen,hogy ez is fontos tényező), a történelmi hitelességet pedig nem merem vitatni, hiszen olvasom, hogy az írónő 10 évig foglalkozott a francia történelemmel, mégis Isten bocsássa meg, néha az az érzésem,hogy a történet nem Franciaországban játszódik.
Az "igazi" történelmi regények számomra fajsúlyosabbak (ld. pl. Maxwell), kevésbbé "laza" stílusúak, és nem szabad érezzem, hogy az egész egy nagy kitaláció vagy mese.
Dr. Kovácsné Papp Kata
Helyezés: 1
A klasszikus regény! Olvasmányos, érthetően megfogalmazott, izgalmas, történelemhű alkotás. Egy háromkötetes sorozat második része, melynek élvezetes olvasásához nem feltétlenül szükséges az első kötet ismerete, a harmadik viszont ezután olvasásért kiált!
Josephine naplóját kézbe véve azonnal megjelenik előttünk a XVIII. század végi Párizs, a maga lovaskocsijaival, krinolinos ruháival, báltermeivel, forradalmával. Lebilincselő képet kapunk a kor női bajairól és orvosi megoldásairól is, ezekről Josephine diszkrét szókimondással ír. A feleség szemszögéből ismerhetjük meg magát Napóleont is, ami nyilvánvalóan elfogult, de így legalább a hadvezért emberként, férfiként láttatja.
Az írónő dicséretére váljék az az alaposság, amellyel ennyire korrekt képet ad Napóleon koráról, ehhez rengeteg történelmi kutatás kellett!
Alig várom a harmadik kötet megjelenését!
Horváth Károlyné
Helyezés: 1
A szenvedély és bánat dalai kordokumentum írónője: Sandra Gulland, nem kevesebbre vállalkozott, minthogy a történelem egyik igen jelentős személyéről 1796. III. 9-től Napóleon és Josephine házasságától 1800. II. 19-én a Tuileriákba való költözésükig tartó izgalmas, érdekfeszítő életükről adjon korhű képet az utókornak
A női lélek sokrétű rezdülése: a gyermekded, sérülékeny lélektől, a gyermekeire féltőn aggódó édesanyán és az odaadóan szerető hitvesen keresztül, a célját sokszor csak fondorlatos praktikával elérő asszonyig a legkülönbözőbb árnyalatnyi megnyilvánulása egy szerető feleségnek, ami hősnőnkben maradéktalanul megtalálható.
E sorok olvasásakor megerősítést nyert, hogy nincsen új a nap alatt, és a történelem eseményei sokszor megismétlődnek. Ezt látjuk, amikor azt olvashatjuk, hogy 1796 Májusában az akkori Francia kormány a mai mindennapjainkhoz hasonlóan a felgyűlt államadósság miatt arra készült, hogy eladja az állami vagyon egy részét, hogy ezzel jusson bevételhez. A Direktórium új adók, bevezetését fontolgatta úgy, mint illetékadó, földadó, szabadalomadó. Sőt az is igen komoly vitát váltott ki hogy ajtókra és ablakokra is adót vessenek ki. Mind ez nem volt egyedi jelenség, hiszen ugyanezt az Angolok már évekkel ezelőtt bevezették.
E könyvben minden bemutatott jelenség vagy esemény kínos precizitással íródott, egy szerelmi együttlét, a ruházat: egy ibolyaszínű, szalagokkal díszített fátyolszövet hálóingben jöttem vissza… Vagy új krémszínű aranyszállal hímzett muszlin ruhám pompásan illett erre az alkalomra. A berendezés leírása: pompei freskók, katonai trófeák, csíkos anyaggal borított székek egyszerű de elegáns volt az összhatás, végigsimítottam az új mahagóni íróasztalt, a fa erezete szinte csillogott. Mintha csak a fa szívébe látnék bele. Leültem az egyik szarvasbőrrel borított kis székre, ami úgy nézett ki, mint egy dob.
A baldachin kék és fehér csíkos anyagból készült, az ágylábak ágyút formáztak. Vagy például aprólékos gonddal mutat be egy vacsorára való készülődést: rózsaszirmokkal illatosították a mosdótálban lévő vizet, a legfinomabb vörösbort helyezték az asztalomra a virágokkal együtt. Frissen sült kenyér illatát érzem. A szakácsok serényen készítik elő a vacsorát, ami minden kétséget kizáróan ismét Pazar lesz. Itt van előttem az étlap.
Vacsora
Barras Dirrektor és tábornok részére
12 fő részére
1 leves
1 előétel
6 főétel
2 süt étel
6 köret
1 saláta
24 féle desszert
Részletezve és kiemelve a 6 főétel:
Pirított rombusz halfilék magabiztos férfi módjára
Tatár angolna
Velővel töltött uborka
Csirkemelles tésztafelfújt besamell mártással
John Dory hal kapri mártással
Fogolyfilé
Vagy például a 6 köret felsorolása:
Hó tojás
Sonkával pirított fehér cékla
Madeira bor zselé
Bundás narancsvirág krém
Marie Antoinette lencséje sűrű borjúlében
Articsóka hagymaecetben
Étkezés közben egy vonósnégyes játszik utána átmegyünk az aranyszínű szalonba, ahol hárfakíséretemmel Lucille Beacarnott énekel aztán irány a játékszoba.
Josephine sokoldalúságát mutatja az is, amikor Bodin Társaság Rue Honorán lévő hadtápellátó irodájának felkérésére társként belépett így nyilatkozott: „Nő létemre nagyon élvezem az üzlet pénzügyi részét”. Szeretőm a pénz ő udvarol nekem. Megrészegít a gondolat, hogy ilyen hatalmas összeghez jutok.
Rátermettségét és önállóságát jelzi az is, hogy egyedül veszi meg Malmaison birtokot, amely nemcsak nagyon szép és kellemes hely, hanem remek befektetés is. 387 hold termőterület 78 hold park, és 312 hold bérbe adható terület is a számítások szerint a vételár már pár év alatt megtérül.
Mint diplomata is remek eredményeket ért el: bevallása szerint, mint nő nem sokat ér a szavam, csak annyit érhetek el hogy a férfiakat cselekvésre buzdítom, újra meg újra felkeresem a minisztereket, direktorokat hol kitartóan zsémbesen, hol meggyőzően hízelegve, hol pedig kacéran zaklatni fogom mindazokat, akik árthatnak férjemnek. Minden módszert be fogok vetni, hogy férjem oldalára állítsam őket.
Azt a listát, amelyen a francia arisztokraták nevei voltak férjem kívánsága volt, hogy én döntsem el ki az ártatlan és ki a bűnös. Értetlenül bámultam rá, kezembe adná a hatalmat, hogy életekről határozzak? Sok ezer férfi és nő neve szerepel rajta! Megrohannak a gondolatok, képes leszek én elvégezni ezt a feladatot? Imádkozom, hogy legyen erőm! Sikeres munkája kivívta számára a „könyörületesség Angyala” címet.
Miután 1800. febr. 6-án lezárult az alkotmány megszavazása az első konzul Bonaparte lett 3 millióan szavaztak mellette és csak 2 ezren ellene ez kisebb fajta csoda volt.
Bonaparte, mint első konzul rendezni akarta felesége adósságait. Akkora adósságot halmoztam fel – hajtogatta Josephine –, hogy már nem voltam ura a helyzetnek. És nem csak a kalapvásárlásaim miatt, habár igaz hogy már 48 kalapom van, hogy ez hogy történhetett? A nagyobb számlák Bodin Társaság adósságai a nemzeti tulajdon, amibe pénzt fektettem és Malmaison több, mint 1 millió Frankra rúgnak. Minden el van rendezve, kiléptem a Bodin Társaságból. Bonaparte rendezte az adósságaimat. Keserves volt.
Josephine a Tuileriákba való költözésükkor hosszú ideig nem tudott az új körülményekkel megbarátkozni, idegenül, érezte magát. Marie Antoinette. Milyen különös hogy itt élek, ahol egykor ő, itt írom e sorokat az ő szekreter-énél. Milyen különös és milyen valószerűtlen.
Még mindig nem tudom felfogni, hogy itt élünk, panaszkodott Josephine a férjének. Bonaparte Maga nem érzi úgy, mintha álmodná az egészet? De igen, mondta kisvártatva, és ezt én álmodtam meg így. Bonaparte én komolyan beszélek, engem nyomaszt, hogy itt élünk én nem tartozom ide. Isten akaratát vonja kétségbe mikor ilyet, állít – a könyökére támaszkodott. Ezt meg hogy érti? Tette fel a kérdést Josephine. Bonaparte energiája kifogyhatatlan volt. Az álmainak és a Maga elé tűzött céloknak semmi sem szabhatott határt. Vajon a hit adott neki erőt?
Nem emlékszik rá hogy azt jósolták magának, hogy királyné lesz? De én nem akarok királyné lenni Bonaparte. De nekem szükségem van magára kedvesem. Megértettem az arcát, szeretem magát.
A bálon, amit Bonaparte tiszteletére rendeztek tomboló éljenzés, közepette kiáltotta a tömeg: Éljen Bonaparte, Éljen a Köztársaság! A forradalomnak vége! Összeszorult a torkom. Valahogy jól esett a komoly, szomorú szemébe nézni ilyen örült mulatozás közepette. Bonaparte megcsókolta a kezem. Ekkor megértettem, hogy senki másra nem számíthatunk Bonapartéval csak egymásra. De nem is kell más ez éppen elég. Bonaparte magasra emelte a kezem és mindketten meghajoltunk az éljenző tömeg felé.
A mesék ideje lejárt… mostantól a történelem uralkodik.
A mű elolvasása előtt már a pusztán a könyv kézbevétele is megnyerő élményt nyújt az olvasóknak. Az egyszerű kemény kötés, a megnyugtató zöld szín, valamint a könyv táblájára és a benne lévő fejezetek elejére írt kalligrafikus finom írás elegáns dekoratív külsőt kölcsönöz és fizikálisan is jó érzést, nyújt az érdeklődőnek. Emellett finom érzékeny női lélekre utalnak. Szinte előre felkészítik egy nem szokványos női lélek egészen soha meg nem érthető ellentmondásos világának megismerésére.
Kántorné Tóth Kriszta
Helyezés: 3
Egy könnyed stílusú regény azoknak, akik a történelmet túl száraznak, csak adathalmaznak találják. A napóleoni időkről szóló regénytrilógia második része ez a mű. Megvan minden benne, ami egy regényhez kell: eredeti történelmi háttér, hős és hősnő. Naplóformában íródott, így személyesebb hangvételű és olvasmányosabb. Bonaparte Napóleon első felesége, Josephine szemszögéből követhetjük végig, miként lesz belőle, a naiv, egyszerű Rose-ból elragadó, intelligens Josephine s mindeközben többé-kevésbé Napóleon hadjáratait is nyomon követhetjük. A regény főszereplői igazán szuggesztív személyiségek.
Néhol giccses szerelmi történetekkel tarkított könyv ez, egy érzelmeiben néhol bizonytalan nőről, többször leegyszerűsítve „szex and crime” pillanatokra. Gulland tíz évét áldozta az általa kissé megszépített Josephine-re, ezt figyelembe véve ajánlom elolvasásra a könyvet, bár súlyánál fogva megterhelheti a strandtáskát. A harmadik rész elolvasását ki-ki döntse el maga…
Knyihár Ildikó
Helyezés: 1
Igazi "női" könyv. Klaszikusan izgalmas alkotás, meglepetés egy modern világnak-így is éltek,így is volt valamikor.. Szépen feltárul Napóleon kora, egy nem mindennapi asszony szemével, érzékenységével. Barátnőkként válik el a regény főhőse és olvasója,megáll az idő- amikor "találkoznak" egymással. Nászajándéknak remek könyv!
Orvos Hajnal
Helyezés: 1
Számomra abszolút telitalálat volt a könyv, és nagyon sajnálom, hogy a trilógia első részéhez még nem volt szerencsém, a kettő együtt lett volna teljes. Bőven kárpótol azonban ez a cselekményekben gazdag, fordulatos, több helyszínen játszódó, történelmi naplónak is beillő, izgalmas élmény, melynek kapcsán – s az írónő remélhetőleg hiteles forrásainak köszönhetően – szemünk elé tárul a korabeli, forradalmi Franciaország, benne az optimista életszemléletű Madame Bonapartéval, akire kétséget kizáróan illene a már szállóigévé vált mondás: „Minden sikeres férfi mögött egy nő áll.”
A korrajzból kiviláglik, hogy Joséphine minden tekintetben megfelelő asszonya volt zsémbes, olykor elviselhetetlen, nagyhatalmú urának, s nem egyszer múltak az ő döntésein emberi életek és sorsok, emellett varázslatos lényével nagyszerűen tudta kezelni és irányítani a rigolyás Napóleont is.
Azon túl, hogy a mű kiváló, olvasmányos stílusban íródott, valóságos tükröt tart az akkori kor elé, melyből számomra eddig ismeretlen történelmi tények, események, érdekességek is feltárultak.
Miközben az alkotást olvastam, olyan érzésem támadt, mintha már „láttam” volna ezt az asszonyt valahol, vagy talán egy valakiéhez hasonló életút az, ami megfogott benne?! Hát persze! Annyira ismerős volt! Erzsébet királynőt, a mi hőn szeretett Sissy-nket véltem felfedezni valami oknál fogva Joséphine személyisége mögött, pontosabban segítő szándékán, szerethető emberiségén, sebezhetőségén, korrektségén keresztül. Mindannyian tudjuk, Sissy hogyan végezte, de vajon mi történik majd a Francia Császárnéval a kötet harmadik, befejező részében? Kíváncsian várom a folytatást, hiszen az utolsó hasábokon oly hirtelen vágja el a szerző a szálakat, még olvasnám tovább, semmi esetre sem tenném le.
Ottucsák Melinda
Helyezés: 1
A Napóleon felesége c. regény különleges élményt ad olvasójának. Ötvözi a történelmi kalandregényt a vallomással és a levélregénnyel. Napóleont, a francia történelem leghíresebb és hírhedtebb alakját egy új szemüvegen át, a felesége tekintetén keresztül látjuk. Josephine élete összefonódott Franciaország sorsával, együtt hányódik a hatalomra törő korzikaival, és gyakran csak önmaga ügyességére számíthat. A női lélek és test minden érzékeny rezdülése belekerült ebbe a naplóba, amely pontosan, és korhűen mutatja be a 18-19. század fordulójának Európáját.
Azért ragadott meg legjobban ez a regény, mert hiteles. Ülök a nappaliban a könyvvel, és amint két sort elolvasok belőle már Josephine naplója fölött találom magamat. Kaptam valami újat vele, mégpedig azt, amit már eddig is tudtam, csak nem éreztem ilyen fontosnak: a történelem mögött is a magánember áll, aki ugyanúgy érez, mint más férfi és nő. Sandra Gulland érzékletességet, mély átélést visz be olvasója szobájába.
Papp-Váry Anna
Helyezés: 1
Nem lehetett könnyű…Nem lehetett könnyű Josephine-nek, aki egy durva modorú, mindig komoly, csökönyös és féltékeny férfihez ment hozzá. De nem lehetett könnyű Napóleonnak sem, aki családja ellenszenve ellenére egy vagyontalan, nálánál hat évvel idősebb, két kamaszgyerekét nevelő asszonyba, Josephine-be szeretett bele.
Másrészről viszont olyan könnyű volt, hiszen Napoleon csupa tűzzel, gyengédséggel és ragaszkodással szerette feleségét, aki optimizmussal, odaadással és ámulattal rajongta őt körül. Sok kísértést legyőző, szenvedélyes szerelem volt ez, rengeteg izgalommal…de, hogy hogyan alakult Napóleon diadalútját követően? Most már nincs mese, muszáj elolvasnom a trilógia utolsó kötetét is.
Szőke Anita
Helyezés: 3
Akit kicsit is megérintett a francia forradalom évtizedeket felölelő története – és valljuk be, ez sokunkkal megesett –, az többé-kevésbé tájékozott a Josephine személyiségét körbelengő fátyolos mítosz ügyében. Jelen esetben Sandra Gulland egy egész trilógiát – nem utolsó sorban pedig évekig elhúzódó komoly tudományos háttérmunkát – szentelt a szépéletű császárnénak. A második kötet kétségtelenül a legfordulatosabb korszakát villantja fel Josephine életének: mérlegelve helyzetét, alapos emberismerettől és egy csöppnyi számítástól vezérelve feleségül megy a fiatal Napóleonhoz, és lám, kezdetét veszi a szenvedélyek vihara. Sandra Gulland a hasonló sémájú (ál-fiktív, ál-történelmi) regényeknél már megszokott módszert veti be: egy nagy történelmi tablókép figuráit belehelyezi a korhű, ám fiktív részletekkel megszínesített mindennapokba. Naplórészletek, szenvedélyes levelek ide vagy oda, az igazi nagy titkok mégis mindvégig ott ragadnak a borítófotón Josephine sejtelmes mosolya mögött.
Összeállította:
Kerekes Tamás
Sandra Gulland: Napóleon felesége
Tericum kiadó, Budapest
[a]http://www.tericum.hu[text]www.tericum.hu[/a]
Ebben az időben (az itáliai háborúk megindítása környékén -Kerekes Tamás) harminchárom éves volt, hat évvel idősebb Bonaparténál, aki a korkülönbség ellenére fülig beleszeretett a vonzó és szellemes asszonyba, akinek rövidesen a kezét is megkérte. Joséphine tisztában volt helyzetével: két gyermekével egyedül maradt, súlyos anyagi gondok gyötörték, de irtózott a gondolattól, hogy visszatérjen Martinique-ra, s a gyarmaton öregedjen meg.
Az ifjú katonatisztről mindenünnen azt rebesgették, hogy sorsa szédítő magasságokba emeli, így Joséphine - némi számítástól sem mentesen - igent mondott. Az esküvő gondolatát Barras is támogatta, s elő is segítette azzal, hogy Bonapartét kinevezte az itáliai hadjárat parancsnokává. A polgári házasságot 1796. március 9-én kötötték meg Párizsban. Az okmányon Joséphine négy évet tagadott le az életkorából, Bonaparte pedig - bizonyára lovagiasságból - tizennyolc hónappal vallotta magát idősebbnek.
Az esküvőt követően a különféle hadjáratokban elfoglalt Napóleon magára hagyta a feleségét, aki cseppet sem bánkódott ezen: folytatta régi életmódját, flörtölt, váltogatta a szeretőit, jelen volt minden társadalmi eseményen. Malmaisonban pazar kastélyt építtetett, fényűző berendezéssel. Egyvalami zavarta csak: férje levelei, amelyek két -három naponta érkeztek, hol postán, hol külön futárral. Mindegyiknek egy volt a refrénje: "Mivel foglalja el egész napját, madame?"
Naplóbejegyzés a feleség naplójából, március 11-én
Álmos vagyok ma reggel, de jó a kedvem.
Bonaparte egy frissen megtért hívő lelkesedésével és egy tudós kíváncsiságával közelít a házastársi kötelezettségekhez. Vett a folyóparti árusnál egy könyvet, és most ki akarja próbálni minden olyan pozitúrát, ami benne van. Azt állítja, hogy több mint száz van, és mi még csak a kilencesnél tartunk.
Az egyes szám első személyben írott napló frivol hangvételével, de tudományosan garantált korhűséggel rögzíti a kreol feleség házasságát a fiatal tábornokkal. Az élet a tábornok mellett nem könnyű. Katonák jönnek-mennek, az udvarba futárok vágtatnak be, a kis házacska minden négyzetcentiméterén térképek és újságok. Mindenütt ellátmánylisták, nevek, számok, és az ágy mellett halomba gyűlt könyvek. A fiatal feleségnek (merthogy ez maradt a tábornok mellett is) meg kell küzdenie környezetével, Napóleon anyjával és a rosszul induló anyagiakkal. A naplót vezető Josephine-től megtudhatjuk, hogy a tábornokért nem különösebben lelkesedő kislányáért (Josephine két gyermeket vitt a házasságba) adós négyhavi internátusi ellátás összegével. A naplóíró néha kikukucskál fedezékéből, és egy közömbös szemével láttatja a fiatal tábornokot, akire Barras nem kevesebbet bíz az itáliai hadjáratok során, hogy tegye rá a kezét a pápa kincsesládikájára. „”Hirtelen egy idegen szemével láttam ezt a durva modorú, illemet nem ismerő, örökké komoly férfit. Alacsony, vékony ember, az arcszíne fakó, haja vékony szálú, öltözete rendetlen. De a hév, ami benne van, a tüzes tekintet. Egy korzikaié, Egy törtető forradalmáré. Az én férjem.”
Akadályok mindkét oldalon vannak. Napóleontól elvárná Barras, hogy egy hadsereget ruházzon és etessen nyolcezer frankból, Josephine pedig nem tud az Antillákon fekvő sziget anyagi jövedelméhez hozzáférni, mert a szigetet elfoglalták az ellenséges angolok. Mégis egy nagy szerelem bontakozik ki előttünk, számtalan pikáns, apró, de rendkívül jellemző részlettel.
A feleséget Robespierre megbuktatása mentette meg a biztos haláltól: július 28-án Jean Lambert Tallien végül rendelkezett az özvegy kiszabadításáról. Joséphine eleinte pénzügyi gondokkal küszködött, amíg 1795 júniusában egy új törvény lehetővé nem tette számára, hogy birtokába vegye néhai férjének tulajdonát. Özvegyként Joséphine de Beauharnais több vezető politikus és befolyásos pénzember szeretője volt, feltehetően többek között Paul François Jean Nicolas Barras-nak, a Direktórium egyik vezetőjének is. Ebben az időszakban ismerte meg Napoléon Bonaparte tábornokot, aki hat évvel fiatalabb volt nála. 1796. március 9-én házasodtak össze. Noha Jozefin hűtlen feleségnek bizonyult, és a házasság után folytatta nagyvilági életét, a forrásokból úgy tűnik, hogy férje mindvégig őszinte szerelemmel szerette.
Jozefina császárné
Bonaparte a párizsi Notre Dame székesegyházban 1804. december 2-án saját magával egyszerre koronázta meg feleségét, noha választottja kezdettől fogva nagy ellenkezést váltott ki az összetartó Bonaparte családban (Napóleon édesanyja meg sem jelent a koronázáson). Jozefina császárné, noha beutazta egész Európát, nagy népszerűségre tett szert és tehetségesnek mutatkozott a birodalom ügyeinek intézésében, képtelen volt gyermeket szülni a császár számára, mert még 1799-ben leszakadt alatta egy erkély, miközben termékenységi gyógykúrán volt (mert orvosai korábban üszögöt állapítottak meg nála), és belső sérüléseket szenvedett. Végül beleegyezett, hogy elváljon a Napóleontól 1809-ben, amit 1810. január 10-én hivatalosan is deklaráltak. (Érdekesség, hogy ez volt az első válás a Code Civil, vagy Code Napoleon megjelenése óta.) 1811-ben a császár végül nőül vette Mária Lujza Habsburg-Lotharingiai osztrák hercegnőt, I. Ferenc osztrák császár leányát, akitől már abban az évben megszületett fia, a későbbi II. Napóleon.
Utolsó évei és halála
Válása után a császártól kapott évjáradékon élő Joséphine a malmaisoni kastélyba költözött, Párizs közelében. Az épületett már 1800 körül felújíttatta, berendezte – valószínűleg már ekkor tisztában volt vele, hogy a válás elkerülhetetlen. Az ő kb. 200 fajta rózsával büszkélkedő kertjében többszöri keresztezéssel jött létre a mai tearózsa, sok mai rózsa őse. 1814-ben, nem sokkal Napóleon száműzetése után meghűlt (állítólag túl lenge ruhában fogadta a malmaisoni kertben a győztes orosz cárt, I. Sándort, hogy tessék neki, akkor fázott meg), és hamarosan bekövetkezett halála után nem messze, a Szent Péter és Szent Pál-templomban temették el Rueil-ben fényes körülmények között. Leányát, Hortense-t később a közelébe temették. Unokái között van francia császár, orosz nagyherceg, svéd királyné, brazil császárné és portugál herceg is.
A lap eredeti címe [a]http://hu.wikipedia.org/wiki/Jozefina_cs%C3%A1sz%C3%A1rn%C3%A9[text]http://hu.wikipedia.org/wiki/Jozefina_cs%C3%A1sz%C3%A1rn%C3%A9[/a]
Olvasói vélemények az Elle hu. portálon
Apáti Anna
Helyezés: 1
Josephine naplót írt az életéről, Napóleonhoz fűződő kapcsolatáról. A regény nem több és nem is kevesebb, mint egy napló, melyből megismerhetjük a kor Franciaországának politika főszereplőit testközelből, a Bonaparte család felemelkedését. Természetesen a híres férjről tudjuk meg a legizgalmasabb dolgokat. Például: tudják, hogyan szeret egy korzikai?
A férfiak nélkülözhetetlen ötleteket kaphatnak belőle, hogyan lehet a csúcsra jutni a karrierben és a szerelemben egyaránt. Ha pedig ajándékba veszik meg, a kiszemelt hölgy az üzenetet nem fogja félreérteni.
Mindig fontos az első benyomás! Így van ez a könyveknél is. Ez a munka rögtön magára vonja a figyelmet és nemcsak a témája miatt! Igényes kivitelű, elegáns kemény borító, klasszikus stílus, mesteri kötés!
Dobó Edit
Helyezés: 2
Nagyon olvasmányos könyvről van szó. A feleség, Josephine tollából értesülünk szinte mindenről, ha minden igaz hitelesen. A regény az ő naplójegyzeteiből, leveleiből tevődik össze nagyrészben.
Érdekes számomra, hogy akkor is (1700-as évek vége) szinte ugyanígy működött minden. Lehetne ez akár egy napjainkban élő hölgy naplójegyzete is. Valószínűleg igen haladó szellemiség lehetett Napóleon szerelme, felesége. Abszolút női princípium. Női látásmódból, érzésvilágból lehetünk tanúi a kor történelmének, Napóleon jellemének, csatáinak, kettőjük szerelmének.
Szimpatizálok Josephine-nel. Ízig-vérig nő, kemény akarattal. Kedves, jólelkű, okos és nagyon alázatosan (is) tud szeretni. Nem véletlen, hogy ennyire rabul ejtette Napóleon ( és jónéhány másik nála fiatalabb férfi) szívét.
Kedves, kellemes olvasmány meleg nyári napokra. Egy kicsit „pöttyös-könyv” asszociációm támadt hatására. Férfiolvasóknak nem igazán ajánlanám.
Dr. Fekete Nóra
Helyezés: 3
Nem vagyok Robin Maxwell ( könyveit imádom), ezért kissé szégyellem, hogy a könyv, amit ő remekműnek aposztrofált, nekem kevésbé tetszett. Az olvasmányosságot nem vitatom (kétségtelen,hogy ez is fontos tényező), a történelmi hitelességet pedig nem merem vitatni, hiszen olvasom, hogy az írónő 10 évig foglalkozott a francia történelemmel, mégis Isten bocsássa meg, néha az az érzésem,hogy a történet nem Franciaországban játszódik.
Az "igazi" történelmi regények számomra fajsúlyosabbak (ld. pl. Maxwell), kevésbbé "laza" stílusúak, és nem szabad érezzem, hogy az egész egy nagy kitaláció vagy mese.
Dr. Kovácsné Papp Kata
Helyezés: 1
A klasszikus regény! Olvasmányos, érthetően megfogalmazott, izgalmas, történelemhű alkotás. Egy háromkötetes sorozat második része, melynek élvezetes olvasásához nem feltétlenül szükséges az első kötet ismerete, a harmadik viszont ezután olvasásért kiált!
Josephine naplóját kézbe véve azonnal megjelenik előttünk a XVIII. század végi Párizs, a maga lovaskocsijaival, krinolinos ruháival, báltermeivel, forradalmával. Lebilincselő képet kapunk a kor női bajairól és orvosi megoldásairól is, ezekről Josephine diszkrét szókimondással ír. A feleség szemszögéből ismerhetjük meg magát Napóleont is, ami nyilvánvalóan elfogult, de így legalább a hadvezért emberként, férfiként láttatja.
Az írónő dicséretére váljék az az alaposság, amellyel ennyire korrekt képet ad Napóleon koráról, ehhez rengeteg történelmi kutatás kellett!
Alig várom a harmadik kötet megjelenését!
Horváth Károlyné
Helyezés: 1
A szenvedély és bánat dalai kordokumentum írónője: Sandra Gulland, nem kevesebbre vállalkozott, minthogy a történelem egyik igen jelentős személyéről 1796. III. 9-től Napóleon és Josephine házasságától 1800. II. 19-én a Tuileriákba való költözésükig tartó izgalmas, érdekfeszítő életükről adjon korhű képet az utókornak
A női lélek sokrétű rezdülése: a gyermekded, sérülékeny lélektől, a gyermekeire féltőn aggódó édesanyán és az odaadóan szerető hitvesen keresztül, a célját sokszor csak fondorlatos praktikával elérő asszonyig a legkülönbözőbb árnyalatnyi megnyilvánulása egy szerető feleségnek, ami hősnőnkben maradéktalanul megtalálható.
E sorok olvasásakor megerősítést nyert, hogy nincsen új a nap alatt, és a történelem eseményei sokszor megismétlődnek. Ezt látjuk, amikor azt olvashatjuk, hogy 1796 Májusában az akkori Francia kormány a mai mindennapjainkhoz hasonlóan a felgyűlt államadósság miatt arra készült, hogy eladja az állami vagyon egy részét, hogy ezzel jusson bevételhez. A Direktórium új adók, bevezetését fontolgatta úgy, mint illetékadó, földadó, szabadalomadó. Sőt az is igen komoly vitát váltott ki hogy ajtókra és ablakokra is adót vessenek ki. Mind ez nem volt egyedi jelenség, hiszen ugyanezt az Angolok már évekkel ezelőtt bevezették.
E könyvben minden bemutatott jelenség vagy esemény kínos precizitással íródott, egy szerelmi együttlét, a ruházat: egy ibolyaszínű, szalagokkal díszített fátyolszövet hálóingben jöttem vissza… Vagy új krémszínű aranyszállal hímzett muszlin ruhám pompásan illett erre az alkalomra. A berendezés leírása: pompei freskók, katonai trófeák, csíkos anyaggal borított székek egyszerű de elegáns volt az összhatás, végigsimítottam az új mahagóni íróasztalt, a fa erezete szinte csillogott. Mintha csak a fa szívébe látnék bele. Leültem az egyik szarvasbőrrel borított kis székre, ami úgy nézett ki, mint egy dob.
A baldachin kék és fehér csíkos anyagból készült, az ágylábak ágyút formáztak. Vagy például aprólékos gonddal mutat be egy vacsorára való készülődést: rózsaszirmokkal illatosították a mosdótálban lévő vizet, a legfinomabb vörösbort helyezték az asztalomra a virágokkal együtt. Frissen sült kenyér illatát érzem. A szakácsok serényen készítik elő a vacsorát, ami minden kétséget kizáróan ismét Pazar lesz. Itt van előttem az étlap.
Vacsora
Barras Dirrektor és tábornok részére
12 fő részére
1 leves
1 előétel
6 főétel
2 süt étel
6 köret
1 saláta
24 féle desszert
Részletezve és kiemelve a 6 főétel:
Pirított rombusz halfilék magabiztos férfi módjára
Tatár angolna
Velővel töltött uborka
Csirkemelles tésztafelfújt besamell mártással
John Dory hal kapri mártással
Fogolyfilé
Vagy például a 6 köret felsorolása:
Hó tojás
Sonkával pirított fehér cékla
Madeira bor zselé
Bundás narancsvirág krém
Marie Antoinette lencséje sűrű borjúlében
Articsóka hagymaecetben
Étkezés közben egy vonósnégyes játszik utána átmegyünk az aranyszínű szalonba, ahol hárfakíséretemmel Lucille Beacarnott énekel aztán irány a játékszoba.
Josephine sokoldalúságát mutatja az is, amikor Bodin Társaság Rue Honorán lévő hadtápellátó irodájának felkérésére társként belépett így nyilatkozott: „Nő létemre nagyon élvezem az üzlet pénzügyi részét”. Szeretőm a pénz ő udvarol nekem. Megrészegít a gondolat, hogy ilyen hatalmas összeghez jutok.
Rátermettségét és önállóságát jelzi az is, hogy egyedül veszi meg Malmaison birtokot, amely nemcsak nagyon szép és kellemes hely, hanem remek befektetés is. 387 hold termőterület 78 hold park, és 312 hold bérbe adható terület is a számítások szerint a vételár már pár év alatt megtérül.
Mint diplomata is remek eredményeket ért el: bevallása szerint, mint nő nem sokat ér a szavam, csak annyit érhetek el hogy a férfiakat cselekvésre buzdítom, újra meg újra felkeresem a minisztereket, direktorokat hol kitartóan zsémbesen, hol meggyőzően hízelegve, hol pedig kacéran zaklatni fogom mindazokat, akik árthatnak férjemnek. Minden módszert be fogok vetni, hogy férjem oldalára állítsam őket.
Azt a listát, amelyen a francia arisztokraták nevei voltak férjem kívánsága volt, hogy én döntsem el ki az ártatlan és ki a bűnös. Értetlenül bámultam rá, kezembe adná a hatalmat, hogy életekről határozzak? Sok ezer férfi és nő neve szerepel rajta! Megrohannak a gondolatok, képes leszek én elvégezni ezt a feladatot? Imádkozom, hogy legyen erőm! Sikeres munkája kivívta számára a „könyörületesség Angyala” címet.
Miután 1800. febr. 6-án lezárult az alkotmány megszavazása az első konzul Bonaparte lett 3 millióan szavaztak mellette és csak 2 ezren ellene ez kisebb fajta csoda volt.
Bonaparte, mint első konzul rendezni akarta felesége adósságait. Akkora adósságot halmoztam fel – hajtogatta Josephine –, hogy már nem voltam ura a helyzetnek. És nem csak a kalapvásárlásaim miatt, habár igaz hogy már 48 kalapom van, hogy ez hogy történhetett? A nagyobb számlák Bodin Társaság adósságai a nemzeti tulajdon, amibe pénzt fektettem és Malmaison több, mint 1 millió Frankra rúgnak. Minden el van rendezve, kiléptem a Bodin Társaságból. Bonaparte rendezte az adósságaimat. Keserves volt.
Josephine a Tuileriákba való költözésükkor hosszú ideig nem tudott az új körülményekkel megbarátkozni, idegenül, érezte magát. Marie Antoinette. Milyen különös hogy itt élek, ahol egykor ő, itt írom e sorokat az ő szekreter-énél. Milyen különös és milyen valószerűtlen.
Még mindig nem tudom felfogni, hogy itt élünk, panaszkodott Josephine a férjének. Bonaparte Maga nem érzi úgy, mintha álmodná az egészet? De igen, mondta kisvártatva, és ezt én álmodtam meg így. Bonaparte én komolyan beszélek, engem nyomaszt, hogy itt élünk én nem tartozom ide. Isten akaratát vonja kétségbe mikor ilyet, állít – a könyökére támaszkodott. Ezt meg hogy érti? Tette fel a kérdést Josephine. Bonaparte energiája kifogyhatatlan volt. Az álmainak és a Maga elé tűzött céloknak semmi sem szabhatott határt. Vajon a hit adott neki erőt?
Nem emlékszik rá hogy azt jósolták magának, hogy királyné lesz? De én nem akarok királyné lenni Bonaparte. De nekem szükségem van magára kedvesem. Megértettem az arcát, szeretem magát.
A bálon, amit Bonaparte tiszteletére rendeztek tomboló éljenzés, közepette kiáltotta a tömeg: Éljen Bonaparte, Éljen a Köztársaság! A forradalomnak vége! Összeszorult a torkom. Valahogy jól esett a komoly, szomorú szemébe nézni ilyen örült mulatozás közepette. Bonaparte megcsókolta a kezem. Ekkor megértettem, hogy senki másra nem számíthatunk Bonapartéval csak egymásra. De nem is kell más ez éppen elég. Bonaparte magasra emelte a kezem és mindketten meghajoltunk az éljenző tömeg felé.
A mesék ideje lejárt… mostantól a történelem uralkodik.
A mű elolvasása előtt már a pusztán a könyv kézbevétele is megnyerő élményt nyújt az olvasóknak. Az egyszerű kemény kötés, a megnyugtató zöld szín, valamint a könyv táblájára és a benne lévő fejezetek elejére írt kalligrafikus finom írás elegáns dekoratív külsőt kölcsönöz és fizikálisan is jó érzést, nyújt az érdeklődőnek. Emellett finom érzékeny női lélekre utalnak. Szinte előre felkészítik egy nem szokványos női lélek egészen soha meg nem érthető ellentmondásos világának megismerésére.
Kántorné Tóth Kriszta
Helyezés: 3
Egy könnyed stílusú regény azoknak, akik a történelmet túl száraznak, csak adathalmaznak találják. A napóleoni időkről szóló regénytrilógia második része ez a mű. Megvan minden benne, ami egy regényhez kell: eredeti történelmi háttér, hős és hősnő. Naplóformában íródott, így személyesebb hangvételű és olvasmányosabb. Bonaparte Napóleon első felesége, Josephine szemszögéből követhetjük végig, miként lesz belőle, a naiv, egyszerű Rose-ból elragadó, intelligens Josephine s mindeközben többé-kevésbé Napóleon hadjáratait is nyomon követhetjük. A regény főszereplői igazán szuggesztív személyiségek.
Néhol giccses szerelmi történetekkel tarkított könyv ez, egy érzelmeiben néhol bizonytalan nőről, többször leegyszerűsítve „szex and crime” pillanatokra. Gulland tíz évét áldozta az általa kissé megszépített Josephine-re, ezt figyelembe véve ajánlom elolvasásra a könyvet, bár súlyánál fogva megterhelheti a strandtáskát. A harmadik rész elolvasását ki-ki döntse el maga…
Knyihár Ildikó
Helyezés: 1
Igazi "női" könyv. Klaszikusan izgalmas alkotás, meglepetés egy modern világnak-így is éltek,így is volt valamikor.. Szépen feltárul Napóleon kora, egy nem mindennapi asszony szemével, érzékenységével. Barátnőkként válik el a regény főhőse és olvasója,megáll az idő- amikor "találkoznak" egymással. Nászajándéknak remek könyv!
Orvos Hajnal
Helyezés: 1
Számomra abszolút telitalálat volt a könyv, és nagyon sajnálom, hogy a trilógia első részéhez még nem volt szerencsém, a kettő együtt lett volna teljes. Bőven kárpótol azonban ez a cselekményekben gazdag, fordulatos, több helyszínen játszódó, történelmi naplónak is beillő, izgalmas élmény, melynek kapcsán – s az írónő remélhetőleg hiteles forrásainak köszönhetően – szemünk elé tárul a korabeli, forradalmi Franciaország, benne az optimista életszemléletű Madame Bonapartéval, akire kétséget kizáróan illene a már szállóigévé vált mondás: „Minden sikeres férfi mögött egy nő áll.”
A korrajzból kiviláglik, hogy Joséphine minden tekintetben megfelelő asszonya volt zsémbes, olykor elviselhetetlen, nagyhatalmú urának, s nem egyszer múltak az ő döntésein emberi életek és sorsok, emellett varázslatos lényével nagyszerűen tudta kezelni és irányítani a rigolyás Napóleont is.
Azon túl, hogy a mű kiváló, olvasmányos stílusban íródott, valóságos tükröt tart az akkori kor elé, melyből számomra eddig ismeretlen történelmi tények, események, érdekességek is feltárultak.
Miközben az alkotást olvastam, olyan érzésem támadt, mintha már „láttam” volna ezt az asszonyt valahol, vagy talán egy valakiéhez hasonló életút az, ami megfogott benne?! Hát persze! Annyira ismerős volt! Erzsébet királynőt, a mi hőn szeretett Sissy-nket véltem felfedezni valami oknál fogva Joséphine személyisége mögött, pontosabban segítő szándékán, szerethető emberiségén, sebezhetőségén, korrektségén keresztül. Mindannyian tudjuk, Sissy hogyan végezte, de vajon mi történik majd a Francia Császárnéval a kötet harmadik, befejező részében? Kíváncsian várom a folytatást, hiszen az utolsó hasábokon oly hirtelen vágja el a szerző a szálakat, még olvasnám tovább, semmi esetre sem tenném le.
Ottucsák Melinda
Helyezés: 1
A Napóleon felesége c. regény különleges élményt ad olvasójának. Ötvözi a történelmi kalandregényt a vallomással és a levélregénnyel. Napóleont, a francia történelem leghíresebb és hírhedtebb alakját egy új szemüvegen át, a felesége tekintetén keresztül látjuk. Josephine élete összefonódott Franciaország sorsával, együtt hányódik a hatalomra törő korzikaival, és gyakran csak önmaga ügyességére számíthat. A női lélek és test minden érzékeny rezdülése belekerült ebbe a naplóba, amely pontosan, és korhűen mutatja be a 18-19. század fordulójának Európáját.
Azért ragadott meg legjobban ez a regény, mert hiteles. Ülök a nappaliban a könyvvel, és amint két sort elolvasok belőle már Josephine naplója fölött találom magamat. Kaptam valami újat vele, mégpedig azt, amit már eddig is tudtam, csak nem éreztem ilyen fontosnak: a történelem mögött is a magánember áll, aki ugyanúgy érez, mint más férfi és nő. Sandra Gulland érzékletességet, mély átélést visz be olvasója szobájába.
Papp-Váry Anna
Helyezés: 1
Nem lehetett könnyű…Nem lehetett könnyű Josephine-nek, aki egy durva modorú, mindig komoly, csökönyös és féltékeny férfihez ment hozzá. De nem lehetett könnyű Napóleonnak sem, aki családja ellenszenve ellenére egy vagyontalan, nálánál hat évvel idősebb, két kamaszgyerekét nevelő asszonyba, Josephine-be szeretett bele.
Másrészről viszont olyan könnyű volt, hiszen Napoleon csupa tűzzel, gyengédséggel és ragaszkodással szerette feleségét, aki optimizmussal, odaadással és ámulattal rajongta őt körül. Sok kísértést legyőző, szenvedélyes szerelem volt ez, rengeteg izgalommal…de, hogy hogyan alakult Napóleon diadalútját követően? Most már nincs mese, muszáj elolvasnom a trilógia utolsó kötetét is.
Szőke Anita
Helyezés: 3
Akit kicsit is megérintett a francia forradalom évtizedeket felölelő története – és valljuk be, ez sokunkkal megesett –, az többé-kevésbé tájékozott a Josephine személyiségét körbelengő fátyolos mítosz ügyében. Jelen esetben Sandra Gulland egy egész trilógiát – nem utolsó sorban pedig évekig elhúzódó komoly tudományos háttérmunkát – szentelt a szépéletű császárnénak. A második kötet kétségtelenül a legfordulatosabb korszakát villantja fel Josephine életének: mérlegelve helyzetét, alapos emberismerettől és egy csöppnyi számítástól vezérelve feleségül megy a fiatal Napóleonhoz, és lám, kezdetét veszi a szenvedélyek vihara. Sandra Gulland a hasonló sémájú (ál-fiktív, ál-történelmi) regényeknél már megszokott módszert veti be: egy nagy történelmi tablókép figuráit belehelyezi a korhű, ám fiktív részletekkel megszínesített mindennapokba. Naplórészletek, szenvedélyes levelek ide vagy oda, az igazi nagy titkok mégis mindvégig ott ragadnak a borítófotón Josephine sejtelmes mosolya mögött.
Összeállította:
Kerekes Tamás
Sandra Gulland: Napóleon felesége
Tericum kiadó, Budapest
[a]http://www.tericum.hu[text]www.tericum.hu[/a]
