bezár
 

Portfóliók

utópia

Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
romos városok fölött pernye az idő
panelházak fém-lyuggatott halmaza
darabos vasbetonba görbült fémhúrok
rebegő nejlon akadt a roncskocsira

egyedül az úton a világvége után
csak te keresgélsz és a vak bogarak
plakátok pasztellé fakulva áznak át
csatornaszagú értelmetlen pirkadat

hova lehet köpni ütni futni bújni
nincs meleg szép szent és lágy
hajnal van de nem szól ma madár
korom-lehellet fut föl a ház falán

fertőzött vagy lehet bele is halsz
ezt még épp hogy csak láthatod
ölelnél valakit de fa törzse sincs
csak kő-csipkézte romlott hajnalok

benzin fém olaj üveg bomló nő
korláton kidőlt robbantott emberek
zsebükben pénz óra remény kis levél
arcuk jégmerev végső rettenet

ajtók mögött kapuk alatt keresel
pincékben várok üzenetet hagyok
csak az számít hogy tudjam még élsz
és hogy te tudd még életben vagyok


nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés