Portfóliók

1.

/én megértem; én mindent megértek/

sáros esőlé csörgeti az ereszt.
a csepp apró kavicsként koppan,
hogy áramvonalait aszfalt törje meg;
permetlegyezőként porlanak el
a sárkevert, sós esőcsepp-hadak,
valahol számít (és valahol mégsem)
hogy én is meghallgattalak.

2.

/hozzám jöhetsz; hozzám bárki jöhet/

ölembe simítok minden zúgó fejet,
kifésülöm a lázas homlokra tapadt,
énkereseséstől felborzolt tincseket,
álomra zárom a szilaj fényű szemet,

anyai mosollyal őrzöm az álmokat;
és felriadtodban csitító szavakkal
mutatom tücsökjárt szalmaágyadat;
melléd is fekszem - hűvös a hajnal,

s múló perc csak kozmoszaink násza:
ráborul izzásunkra az éjkék rettenet
mert csak az maradhat végül magára,
ki e szürrealitásban megszerettetett.

3.

/engem megszerethetsz; bárki megszerethet/

de varázsuk nincs már az ígéreteknek,
elvesztették fűszeres ízüket a szavak,
mint fatörzsek, korhadtan egymásra omlanak;
csak tartják egymást, s reszket alattuk a föld,
köröttük a levegő, és a távolban a nap;
féligazságok dőlnek egymás vállának,
hogy részegségükben fel ne bukjanak;

ha a szavunknak súlya volna,
a styx jegéig zuhanhatna mind,
és zuhantukban hazudnának,
mint mi, és délceg, hős eleink;

ha maguk keressük a másban,
nem lelhetjük helyünk soha -
az egyik ember soha nem lesz
egy másik ember otthona.

4.

a nyári záporból született tavon
az elmúlás szerzetesként evez.
kiszakadván az életlüktetésből
nincs már közöm senkihez.