Portfóliók
Brodsky Velencéje
Brodsky : Velence vízjele
Ki kicsoda? Joseph Brodsky / Joszif Brodszkij
(1940-1996) orosz származású amerikai költő, esszéista, 1972-től az USA-ban élt. Az orosz hagyományokhoz, a zsidó vallásos érzülethez kötődő, de széles látókörű európaiságból is táplálkozó költészetét intellektuális és érzelmi gazdagság jellemzi.
Nobel-díjas (1987). Magyarul: Post aetatem nostram (versek, 1988.)
Debütálás
Minden vizsgát letéve, szombaton
a diáklány meghívta a barátját;
esteledett már, és az asztalon
a vörösbor bedugaszolva árvállt.
Vasárnap reggel zápor zuhogott;
s hogy levehesse szögről a ruháját,
nyikorgó székek közt lopakodott
a vendég; csak a szomszédok ne lássák.
A lány felkapta csészéjét s mohón
kihörpintette maradék teáját.
Még aludt a lakás e hajnalon.
Fürödni ment s a kád kopott zománcát
egész bőrével most érezte meg;
s a szappantól illatozó üresség
még egy új résen áramlik bele;
a világ, amivel ismerkedik még.
2
Az ajtót halkan kinyitó keze
bemocskolódott - elrejtette mélyen;
és megcsörrentek a zakózsebében
a borból visszajáró kopekek.
Az út üres volt. Csikkeket mosott
szét bő vizével az ereszcsatorna.
Eszébe jutott az a szög s goromba
szó hagyta duzzadt ajkát el, szitok,
mi még soha. Felfogva végül ezt,
el is pirult saját otrombaságán,
s ha troli nem jön, gyökeret ereszt,
úgy elcsodálkozott tulajdon száján.
Göncét ledobta, alig ért haza,
nem nézve a verejték illatában
úszó kulcsára, mely követve a
legelsőt, fordul majd sokféle zárban.”
1970
„Akit költőként különben Joszif Brodszkijként ismerhetünk, és akit ezúttal nem a szokásos anglománia írat angol nevén, hanem mert miután 1972-ben kiutasították a néhai Szovjetunióból és az Egyesült Államokban telepedett meg, prózát angolul írt. Így a Watermark című kis kötetkét is, amelyet most magyarul Velence vízjele - talán túlmagyarázó, de szépen alliteráló - címmel adott ki a Typotex, Hetényi Zsuzsa szép és gondos fordításában, alapos jegyzeteivel.
Brodsky nem bírta a nyári Velencét, télen járt oda, amikor munkahelye, egy amerikai egyetem öthetes szünete megengedte. Utolsó útja is ide vezetett, végakarata értelmében e város rég megtelt és újabb halottakat csak egészen kivételesen fogadó temetőjében nyugszik.
Tizenhét tél emlékei, elmélkedései, a város ihlette gondolatfutamai sorakoznak a könyvben, hol anekdotikus, hol dokumentáló, hol prózavers-, hol esszészerű, hol filozofáló, hol humoros formában. Brodsky valójában nem a városban, hanem a város kultúrájában, azaz az egyetemes emberi kultúrában barangol, sétál, vándorol. Idejét főképp az antikvitásban és kedvenc angol költői körében tölti, bármiről szóljon is, bár orosz mestereiről, példaképeiről sem feledkezik meg a velencei fagyoskodások közepette.
Főhőse azonban mindig a város, illetve e város elemi közege, a víz - és amelynek metaforája: a tükör. Egyáltalán Brodsky nyelve és gondolkodása metaforikus, metaforáinak megfejtésével pedig hiábavalóság, sőt vétek lenne kísérletezni. Szellemének lenyomatát, nézeteinek, véleményeinek visszaverődéseit persze magukon viselik e többnyire rövid, lazán kapcsolódó szövegek.
Megtudjuk, hogy az izzadságszagú nyári Velencén kívül még mi mindentől irtózik - mondjuk a zsarnokságtól a vásárlási lázig -, ám ez így leírva máris durva egyszerűsítés.
Közelebb jutunk a költőhöz, ha magunk is megpróbálunk beleveszni a téli ködbe.” (Zappe László)
A kiadó:
Velence vízjele
Joseph Brodsky
Fordította: Hetényi Zsuzsa
„Sok holddal ezelőtt a dollár 870 líra volt, én pedig harminckét éves. A földgolyó is kétmilliárd lélekkel könnyebben forgott, és üres volt a stazione bárja, amikor megérkeztem azon a hideg decemberi éjszakán. Ott álltam és vártam az egyetlen embert, akit ismertem abban a városban. A nő, aki kijött volna elém, sokat késett.Minden utazó jól ismeri ezt az állapotot, a fáradtság és a nyugtalanság kevercsét. Bámuljuk az órákat és a menetrendeket, szemügyre vesszük a visszeres márványt a lábunk alatt, beszívjuk az ammóniát és a hideg téli éjszakákon a mozdonyok acélöntvényeiből áradó nehéz szagot. Mindezt elvégeztem.Az ásítozó bárpultoson és a mozdulatlan pénztároson, e Buddha-szerű matroná-n kívül egy árva lélek sem járt arra. Mégsem voltunk semmire sem jók egymásnak: már elpazaroltam teljes szókincsemet, amellyel nyelvükből rendelkeztem, az espresso már elhangzott, kétszer is.”
Tűnődő önéletrajz és Velence lírai leírása - elegáns, kedves, energikus, nosztalgikus.
Brodszkij, a Nobel-díjas költő Velence csábító és rejtélyes városáról ír ebben a rövid, erőteljes kötetben, amely egyúttal önéletrajzi esszé, prózavers. A 48 fejezet mozaikja –a költő 20 Velencében töltött telének emlékezetes epizódjai – asszociatív úton, megejtő szépséggel eleveníti fel a város építészeti és atmoszferikus jellegét. Azoknak, akik szeretik Velencét, Vivaldi zenéjét, Tiepolo vagy Tiziano művészetét, ez az álmodozás-gyűjtemény kihagyhatatlan.
By Rajkó Félix
Utószó:
Robert Morgannak
Sok holddal ezelőtt a dollár 870 líra volt, én pe-
dig harminckét éves. A földgolyó is kétmilliárd lé-
lekkel könnyebben forgott, és üres volt a stazione
bárja, amikor megérkeztem azon a hideg decem-
beri éjszakán. Ott álltam és vártam az egyetlen
embert, akit ismertem abban a városban. A nő,
aki kijött volna elém, sokat késett.
Minden utazó jól ismeri ezt a kellemetlen ál-
lapotot, a fáradtság és a nyugtalanság keverékét.
Bámuljuk az órákat és a menetrendeket, tüzete-
sen megvizsgáljuk a visszeres márványt a lábunk
alatt, beszívjuk az ammóniát és a hideg téli éjsza-
kákon a mozdonyok acélöntvényeiből áradó ne-
héz szagot. Mindezt megtettem.
Robert Morgan amerikai festő, Brodsky barátja, több
mint 30 évig Velencében élt. Brodsky műve az ő fotóival
illusztrált exkluzív, 50 példányos, kézzel merített papírra
nyomott kiadásban is megjelent 2007-ben. Egy példány
ára 5000 dollár.
Pályaudvar (olasz). Az olasz szavak jelentése a továb-
biakban megjelölés nélkül szerepel a jegyzetekben.
6
Az ásítozó bárpultoson és a mozdulatlan
pénztároson, e Buddha-szerű matronán kívül egy
árva lélek sem járt arra. Ám semmire sem vol-
tunk mi jók egymásnak: már elpazaroltam teljes
szókincsemet, amellyel nyelvükből rendelkeztem,
az espresso már elhangzott, kétszer is. Már meg-
vettem az első csomagot abból, amit a következő
években úgy neveztem el, hogy Merde Statale
3
,
Movimento Sociale
4
és Morte Sicura
5
– ez volt éle-
temben az első csomag MS
6
. Úgyhogy fölvettem a
csomagjaimat, és kiléptem az utcára.
Abban a valószínűtlen esetben, ha valaki kö-
vette volna tekintetével fehér London Fog ballo-
nomat és sötétbarna Borsalino kalapomat, nem
találta volna szokatlannak a külsőmet. Az éjsza-
kának biztosan nem esett volna nehezére, hogy
elnyeljen. A mimikri nézetem szerint előkelő he-
lyet foglal el az utazók holmijának listáján, és ak-
kor úgy élt bennem Itália, mint az ötvenes évek
fekete-fehér filmjeinek és mesterségem ugyan-
ilyen monokróm médiumának a fúziója. Így a tél
3
Állami szar.
4
Társadalmi mozgalom.
5
Biztos halál.
6
Olasz cigarettamárka.
7
bizonyult az én évszakomnak, és azt hiszem, egy
sál volt az egyetlen dolog, ami hiányzott rólam ah-
hoz, hogy úgy nézzek ki, mint egy helyi léhűtő
vagy carbonaro. Úgy éreztem, észrevétlen vagyok,
beleolvadok a környezetbe, és beleillek egy ala-
csony költségvetésű krimi vagy inkább melodrá-
ma kockáiba.
S
zeles éj volt, s még mielőtt retinám bármit is
regisztrált volna, mérhetetlen boldogság öntött
el, orrlyukaimat megtöltötte az, ami számomra
mindig ennek szinonimája volt, a fagyos hínár il-
lata. Mások számára ezt jelenti a frissen kaszált fű
vagy a széna, megint másoknak a karácsonyfa és
a mandarin illata. Nekem a fagyos hínár jelenti
ezt, részben már magának a szónak a festői hang-
zása miatt (oroszul a hínár az a gyönyörű szó,
hogy vódoroszli
7
), részben pedig a jelentésében
rejlő apró össze nem illőség, a víz mélyében zajló
rejtett dráma miatt. Az ember ráismer magára bi-
zonyos elemek között: amikor magamba szívtam
ezt a szagot a stazione lépcsőjén, már réges-rég az
össze nem illőségek és rejtett drámák szakértője
7
A szóban a „víz” és a „növekedtek” elemek rejlenek.
8
lettem. E szag iránti vonzódásom kétségtelenül az-
zal is magyarázható lenne, hogy a Balti-tenger mel-
lett töltöttem gyerekkoromat, a Montale
8
versében
szereplő vándorló szirén hazájában. De azért két-
lem, hogy innen eredne. Már csak azért is, mert
ez a gyermekkor nem volt olyannyira boldog (nem
szokott ugyanis az lenni, sokkal inkább az önutálat
és a védtelenség iskolája), ami pedig a Baltikumot
illeti, arról a részről, ahol én éltem, igazán csak egy
angolna volt képes kicsusszanni. Mindenesetre gye-
rekkorom aligha tekinthető bármiféle nosztalgia
tárgyának. Mindig is éreztem, hogy ez a nosztalgia
máshová vezethető vissza, valamire, ami az élet-
rajz keretein és a genetikai adottságokon kívül esik,
a hipotalamusz tájékára, ahol gerinchúros őseink
benyomásai raktározódnak őselemükről, például
azé az ichthusé
9
, ahonnan civilizációnk ered. Hogy
aztán az a hal boldog volt-e, az már más kérdés.
8
Eugenio Montale: L’anguilla.
9
Hal (a görög ΙΧΘΥΣ latinos átírása). A szó jelentése
kettős a szövegben: a gerinchúros hal fejlődéstani ősünk,
és ez a görög szó a Krisztust megnevező szavak – Ieszusz
Chrisztosz Theu Uiosz Szótér, Jézus Krisztus Isten Fia
Megváltó – kezdőbetűinek összeolvasása. Brodsky aLagúna
című versében is így ír: „gerinchúros ősöd, a Megváltó…”
