Portfóliók

  - Gyakran jártam valamikor az óbudai piacra lángosozni. Akkor még födetlen volt a java piac. A bágyatag októberi napon sütkéreztek roskadozó pultjaik előtt az eladólányok - tehették - még nem födték be betonnal a fejüket. Ha kicsit feltámadt a szél lángosillat lengte be a környéket. Leállítottam a motort valahol oldalt, s mentem a hatósági húskiméréshez, ahol többnyire nyugdíjas nénikék tolongtak nagy izgalomban. El nem árultam volna, hogy a kutyám miatt vagyok közöttük, talán még megsértem valamelyiket. Ha sikerült a vadászat, körbesétáltam, s végül kiktöttem hátul a lángososnál. Kitünő intézmény volt. Jó vastag reszelék volt a fokhagymás lében, néha már csípte a szám szélét annyit rakosgattam a forró lángosomra, aztán visszaballagtam a motorhoz, s félfenéken ráhelyezkedve ráérősen majszolgattam, mint akinek semmi más dolga a világon, mint forró lángossal bíbelődni a langyos délelőtti napsütésben.

    - Egy ilyen októberi hideg ragyogásban, ahogy a piac túlfelére a napos részre igyekeztem, rendesen elhasaltam langosostúl, bukósisakostúl és a táskám is elrepült valahova, meg minden amit aznap éppen begyüjtöttem. Összeszedegettem szétszórt vackaimat egy gazdátlan ottfelejtett pultra, s fölültem magam is, hogy majd mindent elrendezzek, de előbb még végezni akartam igy forróbb állapotában a lángossal, amikor megszólalt mellettem a pult másik végében...

    - Kiszakadt a tejföl...! Tényleg kiszakadt ahogy néztem, fehér foltja lent világított a betonon, de nem érdekelt túlságosan, mert meglehetősen hideg volt még, s ahogy átjöttem a hegyen csak gurult lefelé egyre gyorsabban a motor, s közben  kellemetlenül áthültem....Falni akartam, forrót falni de azonnal és mindenáron.

   - Ki fog folyni a táskádban...- intett felém a férfi bicskával a kezében. Kenyerét aprítgatta vele a fogai helyett, s az volt az érzésem talán azért sürget, mert ilyen megcsúfolt állapotában az a tejföl  igazából már őt illetné. Felé nyujtottam - kéred..? Á nem az egészet, csak a legfeljebb felét - legfeljebb...!!! - mondta figyelmeztetőleg - a többit kend a lángosodra.!

     - Soha nem ettem még tejfölös lángost, hát kipróbáltam.  Kiöntöttem egy keveset és átadtam a poharat. Szemben ültünk az alacsony őszi nappal, majszoltunk, én a lángosomat, ő kenyérdarabkákat tűzött a kése hegyére, azt mártogatta az immár megszerzett saját részébe. Nagyokat, merengően mélyeket lélegzett. Sokáig nem szólt egyikünk sem, végül mégis megtörte a csöndet. Hova mész..? - kérdezte, de nem nézett rám csak maga elé, éppen úgy ahogy én.  

      - Van egy  kis házam Csillaghegyen, magam építettem az erdő alatt, ott dolgozom....- mondtam némi szünet után..Tudom hol van - mondta lassan rágcsálva - a Saroglya  felé...a Péter hegyen...

     - Nem válaszoltam. Elfoglalt a tejfölös lángos élvezete...Télen is ott vagy...? - kérdezte, de csak úgy mellékesen, mintha illendő lenne szóval tartania egy jótékony félpohár tejföl miatt. Csupán bólintottam, de ezzel is megelégedett.

      - Én...- kis szünetet tartott - lassacskán be kell, vonuljak a kóterbe mert már erősen hül az idő - jönnek a fagyok, azt meg nehezen birom, - mondta lecsusszanva a pultról. Intett köszönésképpen, s elcsoszogott a piac belseje felé. Cipőjét leszámítva egész jól öltözöttnek tűnt, adott magára, nem keltett rossz benyomást. Tiszta volt, vastag piros sálja laza eleganciával védte a nyakát, újszerű durva kékposztó vasutas kabátja alatt egy másik felöltőt hordott, afféle tavaszi kabátot - világos, majdnem fehér raglánt, vagy trencskót - olyasmit, amit Humphrey Bogart hordott felhajtott gallérral, Voody Allen kedvenc filmjében a  Casablancában.

     - Nem kérdeztem miért és hova vonul - Nyelőgépre emlékezetett, de ez csak utólag jutott az eszembe, s néhány nap múltán, amikor ismét arra jártam, s forró lángossal a kezemben köröztem hasonló időben, hogy bizonyosságot szerezzek, már nem találtam sehol.  Bevonult' volna valóban....? Október talán utólsó napja lehetett, még messze nem készültünk gyertyát gyujtani, szúrós aprószemű eső esett, alig vártam hogy fölérjek sáros meredek utakon a hegyre, hogy kimelegedjek egy kis favágástól, s aztán nekiálljak végre valami ésszerű termelőmunkának. Tudtam, hogy nehéz lesz, mert már napok óta ez a fura figura járt az eszembe otthon is meg a hegyen is. Csupán azért mert emlékeztetett valakire...?! Azt hiszem..

   - Tudtam hova vonul és miért. Ősz van, hidegre fordult az idő, neki most ott a helye. Nemigen léteztek még akkoriban karitatív menhelyek, de lakták hontalanok már akkoriban is a Kishárshegy lejtőit. Némelyik még keritést is font a maga vájta barlang elé, pokróccal fedte a nyílás száját és éjszakára kitette a cipőjét. Pedáns rendszerető ember volt, egy délutáni sétán belestem a pokróc mögé, mert nem láttam kirakva a cipőket. Kétoldalt kis fapolcokon tartotta legszükségesebb tárgyait, pohárban még fogkrém és fogkefe is volt  sok minden egyéb között. Box, okos airdale terrierem, akivel a hajnali erdőt jártam, nem bántotta a cipőket. Kicsit meglepődött amikor egy reggel már négyet számolt. Az új lakóé kisebbek voltak, kicsit szinesebbek, magasabb sarokkal.

    - Emlékeztetett valakire a piaci emberem, olyasvalakire akivel egyáltalán nem volt semmi közelebbi kapcsolatom, csupán ismertem, de ahogy azt a fél pohár tejfölt egyértelműen magáénak könyvelte - többet semmi esetre sem csak ami megilleti - az teljességgel a Nyelőgép stílusa volt, rá emlékeztetett....Ebben bizonyos voltam.

     - Nyelőgép ismert volt Saujhelyen. Beszéltek róla, bámulták, de senki nem kivánta utánozni. Szülei, ha voltak is valaha, hamar lemondtak róla és különféle nevelőintézetek lakójaként nőtt fel, szerinte egymagában. Szemtelen képű szőke, nem túl magas, nincs rajta semmi különleges vonás, talán épp ezért volt a zsebtolvajlás kitünő mestere. Zsebesből nem volt hiány errefelé, ócska, szemét népség - Nyelőgép lenézte őket. Amíg valamely nevelőintézet fedelet jelentett számára, esze ágában sem volt más zsebében kotorászni. De amint kitavaszodott, muszáj volt lelépnie, s valamiből élnie is kellett. Apró büntetéseket kapott ha elkapták, s ilyenkor előbb utóbb a Mosonyiban találta magát kórházi kényelemben, mert nyelt. Már az őrizet első napjaiban lenyelt valami tárgyat, legtöbbször a kanalát, s már vitték is, hogy meglegyen a leltár. S ugyanígy nyelt, ha öszidőben nem volt szándékában visszamenni az intézetbe. Talált megfelelő kórházat, hogy törődjenek vele, ahol tisztaság és rend van és soha nincs sorakozó.

    - Túlérett primadonnaként érkezett. Tizennyolc már elmúlt, tulajdonképpen nem is itt lenne a helye, de ha már így történt megpihen nálunk kis időre. Számos apró büntetése ellenére nem járt még Saujhelyen - sajátos trükkjét alkalmazta ennek céljából, mindeddig teljes sikerrel. Szállitás előtt mint már említettem mindig nyelt valami keze ügyébe eső tárgyat, s mint kiderült ezeket többnyire jóelőre maga köré gyöjtötte. Ezek után csak be kellett jelenteni az eseményt, s a röntgen bizonyította a tényállást. Imádta a számára otthonos rabkórházat, megvárta míg az operált hasa gyógyulni kezd , s ekkor vagy újra nyelt vagy ha semmi nem akadt a közelben, felszaggatta a gyógyulófében lévő varratot. Két ujját keresztbe belefeszítette és reccs...Az a hír járta, hogy ilyenkor elájult kissé, de Saujhelyen nemigen hittek a gyermeki mesékben. Ezidáig, ami persze éveket jelentett, sikerült meghúznia magát a kedélyes Mosonyiban, ahol a küzdelem állandósult közte és a vele hadakozó egyre idegesebb raborvosok között. Ismerték jól, s ezűttal rettenetesen kiszúrtak vele, mert sikerült orvul meggyógyítani. Lekötözték, vagy csellel elkábították, ki tudja - mindenesetre a seb összeforrott, hiába döfködte, hiába ráncigálta, muszáj volt belenyugodnia, hogy szállítható állapotban van. Pedig ezúttal semmi bűnt nem követett el csak amolyan télre behúzódós marhaságot, amit ősszel kell gyakorolni, s épp annyi leisztung jár érte, amennyi tavaszig kitart.

      - Így került Saujhelyre - kicsit leereszkedőn, mint ismertebb művészfélék poros, unalmas kisvárosokba  szoktak leereszkedni ha végképp elkerülhetetlen, és muszáj odalátogatniok egy kisebb vendégszereplésre. Fogadta az elismeréseket, a feltétlen rajongás és csodálat jóleső megnyilvánulásait - kijárt neki egy slukk a rigóból a legcsekélyebb ellenszolgáltatás nélkül, s az idetévedt csomagok tartalmát is megszemlélte kegyes jóindulattal. Néha belekóstolt, éppen csak egy piciny darabka erejéig, de ezt a tulajdonságát az egyszerű kiéhezett népesség nemigen értette...Nem, nem köszönöm ennyi éppen elég volt - képes volt ilyen hülyeségekkel előállni, s voltak akik meg is sértődtek a látszólagos visszautasítás miatt.

     - Pedig egyszerű - mindezek magyarázata a teljes függetlenség megőrzése bármi áron. Nem akart tartozni semmiféle körbe, leginkább pedig a cipészek nagypofájű körébe, ahova beosztották. Képtelen volt megbékülni a cipészműhely robotos unalmával és egyre nehezebben viselte a sivár zárka fagyos szürkeségét. Úgy érezte, letelt az a néhány hét amit e vendégségben el kellett töltenie - ideje odébb állni, még néhány hét és kitavaszodik. Erősen vágyakozott a jól fűtött mosonyiba, ahová behallatszik a nagyváros zaja, ahol nem kell kalapálni és ismerős már minden szeglet és minden bútordarab. Éppen ideje hát szépen csendben odébb állni, ezt mindenkinek meg kell értenie.

    - Mivel azonban sohasem járt még Saujhelyen - "Mán kíível vagy/Baghíra" főtörzs személyét hírből sem ismerte, kénytelen volt szembe találnia magát egy felsőbb akarattal, s olyan szokásrenddel, mely nagyon is eltér bármely rabkórház puhány szokásaitól. Ezen szokásrendek és helybéli gyakorlatok pedig igen hatásosak és az említett főtörzs elővezetésében roppant kedélyesek tudnak lenni.

     - Legszűkebb körében, övéi között, ahol kellő tiszteletnek és megbecsülésnek örvendett, végre megtörtént a nevezetes dolog - nyelt. Igazából és jelentőségteljesen nyelt, szavahihető tanúk jelenlétében. Mégpedig kanalat - más nem akadt a kezeügyébe. Tulajdonképpen egyszerű eset...Lenyelt egy kanalat.

     - Nem nagy ügy, mondták egyesek, s ezzel némi csalódást keltett korábbi feltétlen rajongói körében, akik szerint innen csak akkor menekülhet ha legalább ágylábbal próbálkozik...Ö azonban mosolygott e kishitűségen, tudja jól mit miért csinál, van elég gyakorlata a témában és esze ágában sincs cipészi létbe, silány nevesincs rabszolgasorsba, ilyen rettenetes alárendeltségbe süllyedni.. Még mit nem  - egy művész...? Előfordul azonban művészekkel is, hogy váratlan találkozások adódnak közöttük, s muszáj döntésre vinni a dolgot. Melyikük a nagyobb, az elismertebb és hatásosabb és micsoda tálálkozások ezek....?!

     Baghíra rosszalló képpel fogadta a bejelentést....Eeej édes gyermekem, hát mér' nem vigyáztál...? Mér' nyelted le azt a kanalat teee? Mivel fogol te mostmár vacsorálni, éédes gyermekem....? Vagy nem is akarsz te enni többé sohasem..? A meglepett "művész", útálta már a helybéli szegényes étrendet a hideget és mindent, s mgdöbbentette Baghíra szokásoktól eltérő, sajátos reagálása. Mintha a nagy fekete indus nem is értette volna miról is tett ő hivatalos bejelentést vagy mégis, csak nem veszi komolyan...? Kiverte a víz, hevesen tiltakozott...Dehogyisnem  akar...Akarna ő enni csak most nem tud...Így semmiképpen.

      ....és persze egyben nyelted le ugye édes fiam...csak azért kérdezem, mert ez is fontos lehet...hogy a te dolgodat sikeresen elboronáljuk....! Egyben, egyben jött az ijedt válasz.... Baghíra azonban kételkedett...Biztos vagy benne..? Nem törted te azt egy kicsit ketté gyermekem...Nem, neem....Biztos...? Na jól van én elhiszem neked, de hát itt van ez a jó kis sárgaborsó és hát akkor most hiába. Fejét csóválta bosszankodva. Ilyet mégsem ehetel a puszta kezeddel, hogy is nézne ki az...? Kellett ez most neked...?

      A Mosonyiban majd kiveszik ahogy szokták, ahogy máskor is szokták - vigyorgott szemtelen képpel a kanál tulajdonosa, s ebben a vigyorgásban  volt valami gyámoltalan felszólításféle, hogy mostmár elég lesz az ostoba huzavonából, fejezzük be az oktalan társalkodást de mihamarabb - telik az idő, itt meg rohadt hideg van állandóan és a főtörzs inkább intézkedjen ahogyan kell, mást amúgy sem tehet.

     Baghíra csillogó szemekkel figyelte a magabiztos vigyorgást, mert kedvelte a szolgálat robotjától eltérő váratlan helyzeteket. Extrém ügyekben pedig erős késztetést és jogos felhatalmazást érzett annak szakszerű, aprólékos megoldására, és széles elégedett mosolya jelezte, hogy most ő következik...

     - Áá messze van az a Mosonyi édes fiam, nemigen tudunk mi odáig elvergődni - nem is szokásunk minekünk az ilyesmi - majd megvárjuk inkább amíg kikéreckedik az magától. De én kanalat adni azt nem tudok neked édes gyeeermekem, mert az nekem nincsen...és senkinek nincs itten két egész kanala. A te leltárodat pedig mégsem javíthatom át ilyen semmiség miatt. Ha lenyelted véletlenül a kanálodat, hát az elég nagy baj, de majd csak megoldódik a te dolgod kevesebb mászkálással.

    A fiú elképedve állt a sorban, mert vacsora osztás idején történt mindez, és éppen abból a célból, hogy másnap már el is lehessen őt sürgősen szállítani. Baghíra azonban másképp képzelte el a magoldást. Méghogy szállítás, meg vonatozás...Ugyan minek..? Szépen kihúzta a sorból és húzta, húzta maga után s elvonatozott vele a folyosón egészen addig az ajtóig, ahol se szám sem semmi egyéb felirat nem volt, csak a frissen festett ajtó egymagában, de ezt az ajtót, s a mögötte várakozó helyiséget, jobb messze elkerülni. Innen még a félőrült futóbajnok is menekült amint magához tért egy hosszabb eszméletvesztés után, és oda senki soha önként nem kívánkozott.

     ....na fiam, gondolkodjál egy kicsit - itt majd egészen jó lesz neked - bíztatta a főtörzs és elégedetten körbepillantott az egyébként évszámra üres helyiségben. Szép ez a szoba....nem gondolod.? Szép tiszta, ablaka is van. Fehér falak, fehér asztal, két fehér szék és két szép fehér ágy...Választhatsz is, ha úgy jobban esik...Nézd má', a lepedők is teljesen újak. Fehér az egész ágy mindenestül, mert abban jobban lehet ám gyenglkedni. Neked meg éppen arra van most a legnagyobb szükséged...jól mondom fiam...? Kályha az nincsen idebenn, mert aki gyengélkedik, jobb ha benne marad az ágyában. Legalább nem kell kimászkálnia az ágyából, hogy még azzal is foglalkozzon. Törődjön csak a nyavalyájával, az is elég neki,

     Maaj' meggyógyulsz fiam, csak feküdjél szépen nyugodtan, hogy az a kanál nyugodtan előmerészkedjen...Az pedig előbb vagy utóbb elő szokott onnan...! Ha meg nem akar, hát maj' lesz itt elég segítség ahhoz, hogy megsürgessük....mer' azér előbb utóbb mindig kikívánkozik. Nemigen szokott az bennmaradni....Magától is előkerül az, és akkor majd szóljál nekem, mer' akkor majd mehetsz vissza a többiekhez kalapálni. Látom nemigen van ínyedre a cipészmesterség, de majd megszokod. Azt meg nagyon remélem, hogy egyben lesz az a kanál, mert nem szeretném, ha valami kárt okoztál volna.

     Körbesétált a helyiségben - kibli van, víz van, a csajkára most nemigen lesz szükséged - minden a legnagyobb rendben. Mielótt kiment, akadt még néhány bíztató szava a meredten állóhoz , aki elsárgult képpel, görnyedt tartásban állt az egyik szép fehér ágy végében. Az ágy valóban fehér volt és tiszta - fejrésze előtt háromszögbe hajtott törölköző, s a két pokróc is szinte új, hibátlan, ilyet soha nem látni errefelé.

     ....kijön az a kanál - ki bizony édes fiam, és te avval fogol majd vacsorálni - ha már annyira megszeretted - mondta még, aztán bevágta az ajtót. A "vörös" főtörzs - Baghíra váltótársa nem foglalkozott a gyengélkedőből hallatszó folytonos kiabálással és káromkodásokkal. Nem az ő dolga, ő csak megszámolja amikor szükséges és visszazárja az ajtót. Minden háborgás és méltatlankodás hiábavaló.

      Harmadnap este Baghíra krumplit főzetett a női körlet konyháján, és a házimunkások megpucolták a forró krumplit a mocskos kezeikkel, ám egy morzsányit  se vehettek belőle, mert Baghíra feketén villogó szemei előtt kellett mindezt elvégezni, és amikor készen voltak a krumplipucolással, nagy csomag vattát hozatott a körletiirodából és az összes vattát a gőzölgő krumpliba keverték. Nyelőgép feszt ordított, mert operációs műveletekhez volt szokva fehérköpenyes orvosok és megfelelő segédszemélyzet társaságában, és valódi műtőhöz és számolgatós altatáshoz amit különösképpen kedvelt, nem pedig efféle középkori eljáráshoz, ahol vigyori, retkes kezű és büdös lehelletű házimunkások lefogják egy sötét visszhangos folyosón, és erőszakkal tömik bele a rengeteg vattás krumplit só nélkül a "BÁSTA szekere" alatt...Borzalom...Ki érti ezt...?

    /..."alsóvonalú földszinti folyosónkat" három kép díszitette, úgymint egy színes nyomat a Kreml-ről, falakkal, tornyokkal, a BÁSTA szekere, róla az iskolában tanultunk, linómetszet, Cs. András alkotása, aki tagja volt a pasaréti ifjaknak, valamint egy kitömött sólymot ábrázoló ceruzarajz, melyet szerény személyem készített, egy néhány hónapot is megért rajzkörben, melyet egy valamikori rajztanár, ESSZ hadnagy próbált életben tartani./

     Harmadik napja sorvadozott gyengélkedői ellátmányon, azaz vizen és némi kenyéren a hófehér hűtőházban, s amikor megérezte a párolgó krumpli mennyei illatát, elérzékenyült...Nahát, mégiscsak sikerült - megérte a sok kínlódás. Tévedett persze, mert nem számított a rengeteg vattára amit Baghíra receptje szerint kevertek az illatozó krumpliba, s amitől persze az egész kulimász undoritó és élvezhetetlen. Nyelt és ordított és zengett a folyosó, de a markos házimunkások végezték a dolgukat örömmel és szakszerűen és az elővigyázat okán odakészített kényszerzubbonyra sem volt semmi szükség, mert "Nyelőgép", aki most egyre csak nyelt és nyelt ,s aki korábban néha fennhéjázó, és kicsit gőgös is tudott lenni, most hirtelen szelíden és csendes beletörődéssel megadta magát.

   Baghíra pedig mosolygott, ahogy mindig is szokásában volt - szeretettel és elégedetten - mert ezen elégedett ábrázatot még buzgó "törökverő" állapotában se nagyon nélkülözte, és újra elkönyvelhette magában, hogy semmi nem változott - alsóbb meg felsőbb parancsnokság, szagos tisztecskék kilószám, semmi az - még mindig ő a legszebb, és ő a legnagyobb ebben a példátlan állatseregletben.

     Minden megoldódott szépen és a rend is helyreállt. Nyelőgép pedig nem jött vissza többé a nagy hatosba. Rajongói elfordultak tőle - házimunkás lett - épp olyan mint a többi, koszos és lassú, mert jobban kedvelte a kondérokat, az ételosztást, meg a váratlan feladatokat, és nem kivánkozott vissza az unalomba. Lenézte a cipészeket, az óránként ötven fillérért görnyedőket - szabadon', egyre elhanyagoltabban, kicsit tán meg is hízva lebzselt a komor épületben. A gojzervarrott cipőkkel pedig csak akkor találkozott, amikor becsomagolt állapotukban vonszolódtak beládázva a folyosón, hogy mielőbb elszállítsák mindet a jó büdös francba...