Portfóliók

lassan már estébe kúszott az alkony,
mint káprázat játszott szemeden a fény;
lámpák látták benne nátriumgőz-álmuk,
átviláglottak az éj gyolcsszövetén,

tücskök cirpeltek, arrébb tranzisztor búgott,
valahol egy nejlont rángatott a szél,
két szemed: két hold egy ezüst világban,
két szemed hívott vákuumfeketén,

hogy elnyeljen pupillád vonatalagútja,
ahol semmivé bővül a fekete tér,
azóta egyhelyben zuhanok benned,
alizként szemtükröd másik felén.