Portfóliók

Az önéleti írásként tekinthető Nem baj, majd megértem című regény vagy szöveggé szerveződött emlékgyűjtemény (hiszen ebben maga a szerző is elbizonytalanodik már az írás legelején), nem kínál többféle értelmezési lehetőséget, nem várakoztatja meg az olvasót a mű végéig, s így maga a lezárás sem hat a felismerés erejével. Ennek legfőbb oka a fülszövegben található rövid tartalomleírás és az ezzel összeolvasható Bodor Johanna életrajz, azaz a szöveg olvasásának kezdetétől tisztában vagyunk azzal, hogy a tizenhét esztendős balerina családjával együtt egy névházasság révén disszidálni kényszerül Ceauşescu Romániájából, aminek kimenetele nem végződhet tragédiával.
 

Azonban mégsem tekinthetjük mindezt a szöveg gyengeségének, mintha mindez felhívná az olvasó figyelmét arra az eljárásra, hogy ne a keretet – vagyis gyermekkorát és Magyarországra való megérkezését –, hanem az ebben végbemenő folyamato(ka)t fejtse fel a visszaemlékezés során. Így nem véletlen, hogy kizárólag a történet megértésének szempontjából jutunk hozzá a gyermekkor emlékeihez (a balerinává válás kegyetlen útja; szerelmének, Mihai életének története; a Bodor családnál vendégeskedő magyar értelmiségiekkel folytatott beszélgetések menete), illetve pusztán Románia elhagyásában jelenítődik meg a két éves folyamat végcélja.

A visszaemlékezések jellegét tudatosan vagy tudattalan meghatározza a diktatúra múltban betöltött folytonos és ellenőrző jelenléte, amelynek lenyomata az elbeszélés pillanatában is hatást gyakorol a felnőtté lett táncművészre, aki ugyanazzal a kislányos szorongással, de egyben ironikus nemtörődömséggel szemléli a körülötte történteket. Az írónő ”cserfessége”, vagyis az, ahogyan mindenbe be akarja avatni az olvasóját, közelebb hozza a ’70-es/’80-as évek Ceauşescu korszakának abszurd léthelyzetét, amelyben az étel mellett a villany és a gáz mennyiségét is beosztották, melyben ismerősökben, munkatársakban és tanárokban sem bízhatott meg az ember, és ahol minden meghozott nehéz döntésben a szabadság lehetőségét kellett szem előtt tartani. Ekként maga Johanna is belekényszerül egy idegennel kötött névházasságba, amely egyfelől lehetőséget biztosít szüleinek és természetesen saját magának is, hogy új életet kezdhessenek egy szabad(abb) országban, másfelől viszont hátrahagyja mindazt, amelyet a diktatúra még vagy egyáltalán nem volt képes megbolygatni, ilyen a Mihai iránt érzett szerelme is. 
 

Azonban a balerina és családjának mindennapjaiba beférkőző hatalmi struktúra, amely kikezdi az emberi kapcsolatokat, a titkolózás és némaság állapotába sodorva őket, nem hagyva más esélyt, csupáncsak a szökés embertelen és veszélyekkel teli lehetőségét. Ennek aprólékos és óvatos előkészítése, mindemellett a karrierről és magánéletről való lemondás hozzájárulnak a főhős személyiségének változásához, így nyomon követhetjük, ahogyan a gyermeki határozatlanság korszakától eljut egészen a felnőtt, rideg valóság fázisáig. A bejárt útra való visszaemlékezésnek a lehetősége képes megteremteni az írónő számára azt, amely a címben is benne foglaltatik, azaz az akkori világnak és az abból következő döntésének a megértését, amelyre egyben tekinthetünk önmegértésként is. Mindamellett ahogyan Bodor Johanna zárja emlékeit, miszerint ez csupán „...csak egy történet, a lehetséges több millió közül”, úgy ez a regény közelebb viheti mindazokat a múlttal való szembenézéshez, akik nem tudták vagy nem akarták megírni saját túlélésük történetét.