A sorozat elmúlt részei erősen érveltek amellett, hogy a cselekvőképesség nem csak az emberek kitüntetett tulajdonsága. Eszerint ha elismerjük a nem-emberek cselekvéseit is, nem csak valóságosabb képet kapunk a világ működéséről, sőt, nem csak visszaírjuk az embert egy olyan hálózatba, amiben mindig is volt, hanem egy etikailag is védhetőbb álláspontot alakíthatunk ki a globális felmelegedés és az általános digitalizáció korában. Ez az elképzelés nem csak okos-eszközeinket tartja cselekvésre képesnek, hanem egyszerűen mindent. Hiszen ezáltal ahelyett, hogy azt gondolnánk, mi ülünk egyedül a kormányrúdnál (és nem tesszük fel a kérdést: mire képes egy kormányrúd?), vagy hogy mi vezetjük az engedelmes autókat, felismerhetővé válik, hogy maga az irányítás is az autó (alkatrészei), az út és a mi összjátékunk eredménye. Azonban szem előtt tartva, hogy sokan megmaradnak egy antropocentrikus, modernista elképzelésnél, ami elhibázottnak és rémisztőnek tartja a cselekvőképesség vázolt kiterjesztését, ezúttal egy olyan szöveget közlünk, ami az önvezető autóktól is megtagadná, hogy polgárjogot nyerjenek a cselekvők közösségében. A huszonegyedik legújabb részében Véber Virág írása vitatkozik a sorozat eddigi alapfeltevéseivel.