bezár
 

art&design

2021. 10. 28.
Agyagba szőtt víziók
Rozsda Endre Vallaurisban készített kerámiái és azok hatása az életműben
Tartalom értékelése (2 vélemény alapján):
Rozsda Endre (1913–1999) sokszínű alkotói tevékenységével – köztük festményeivel, grafikáival és fotográfiával – az utóbbi időben több neves magyar és külföldi kiállítótér falain találkozhatott a nagyközönség. Azonban kevéssé ismert alkalmazott művészeti munkássága, amely textilek, plakátok, könyvborítók, sőt egy nagyszabású mozaik tervezése mellett illusztrációkra és kerámiákra is kiterjedt. E tanulmány a művész kerámiáinak világába kíván betekintést nyújtani, a dél-francia község, a modern fazekasság fellegvárának számító vallaurisi Musée Magnelli kerámiamúzeumban 2021. október 31-ig látható tárlat apropóján, ahol Rozsda egy kerámiatála is kiállításra került olyan alkotók mellett, mint Victor Brauner, Roger Capron vagy éppen Pablo Picasso.

Rozsda Endre – miután már 1938-43 között több évet Párizsban töltött, majd a háború miatt kényszerűen vissza kellett térnie Budapestre – 1957 januárjában érkezett meg újra, immár véglegesen a francia fővárosba. Habár egy hónappal érkezését követően megnyílt az első kiállítása a Galerie Fürstenbergben, melyhez a szürrealizmus atyja, André Breton írt bevezetőt, Rozsda levelezéséből[1] kiderül, hogy az év első felében a művész folyamatos lakhatási és anyagi gondokkal küzdött – hotelszobákban vagy ismerősöknél húzta meg magát, illetve képeladás híján a menekülteket segítő nemzetközi szervezetek által folyósított segélyekből élt meg. Mindemellett régi barátok, köztük a 30-as évek végén a festészettel Rozsda párizsi műtermében ismerkedő, később világhírű művésszé lett Françoise Gilot igyekeztek Rozsda megsegítésére: 1957 nyarán az ő meghívására érkezett Vallauris városába, a La Galloise híres villájába, ahol a művésznő 1954-es szakításukig Picassóval és két közös gyermekükkel élt együtt.

Rozsda Barta Lajosnak küldött levelében nem túl nagy lelkesedéssel számolt be a közelgő utazásról: csak kényszerűségből utazik Vallaurisba, ahol négy hétre megoldott a szállása és szabadon tud alkotni.[2] Nem sokkal a művész megérkezése után adódhatott a lehetőség, feltehetőleg szintén egy régi ismerős, az 1950-ben Párizsból Vallaurisba költöző és az Atelier Tapis-Vert műhelyében dolgozó Anton Prinner (szül. Prinner Anna) közbenjárása révén, hogy ebben az időszakban Rozsda is kerámiák díszítésével foglalkozhasson.

Az 1950-60-as évekbeli Franciaországban a kerámiaművészet valóságos reneszánszát élte, izgalmas, felszabadult vonulatát adta a kortárs művészetnek, hiszen különleges formák, színek, témák és kifejezési módok jelentek meg a fazekasságban, és új műhelyeket alapítottak, főként a dél-francia régiókban.

E felemelkedésben fontos szerepet játszott Vallauris városa, ahol a fazekasság a 16. század óta folyamatosan fejlődött, mígnem az 1900-as évek elejére az öntöttvas- és alumíniumipar háttérbe nem szorította az elsősorban étkezéshez használt kerámiatárgyak helyi gyártását. A műhelyekben folyó nagyüzemi tevékenységnek már csak a nyomai maradtak meg akkorra, amikor az 1930-as évek végén és az 1940-es évek elején fiatal művészek – köztük Suzanne Ramié és férje, a híres Madoura műhely megalapítói – megérkeztek Vallaurisba. A II. világháborút követően az iparművészetek iránt fogékony alkotók közül egyre többen választották székhelyüknek az alapanyagban és technikai erőforrásokban bővelkedő mediterrán várost. A község kerámiaművészetének igazi aranykora azonban 1948-ban kezdődött meg, mikor Pablo Picasso a műfaj felé fordulása[3] miatt itt telepedett le (1948-55). A művészóriás személye az alkotókat – hogy csak egy pár ismertebb nevet említsünk: Matisse, Chagall, Léger – és a közönséget egyaránt vonzotta, pezsgő művészeti központot hozva létre a városban.[4]

Rajzoló Rozsda Endre az 50-es évekbenRozsda Endre az ötvenes években © Wikimédia Commons

Az Atelier Tapis-Vert (Zöld Szőnyeg) műhelye is ennek a fellendülésnek eredményeképp született meg: 1950-ben alapította a René Bataigne – Claire Voight Batigne házaspár,[5] egy régi kerámiaüzemet bérelve a város Tapis Vert nevű negyedében. A tulajdonosok sosem csupán üzletként tekintettek a vállalkozásra, hanem nyitott szellemi műhelyként, ahol a művészek szabadon kiélhették kreativitásukat a kerámia műfajában. A Tapis-Vert nyitott volt abban az értelemben is, hogy az érdeklődők szabadon betérhettek – akár azért, hogy a művészeket munka közben láthassák, de akár azért is, hogy az ott működő Restaurant des potiers-ben ebédeljenek.[6] Prinner és Rozsda mellett olyan nemzetközileg elismert alkotók dolgoztak itt hosszabb-rövidebb ideig, mint Nicolas de Staël és Amédée Ozenfant. Rozsda megbízásának részletei az Atelier Tapis-Vert tulajdonosainak 1957. július 13-i levélből derülnek ki,[7] miszerint a műhely vállalja a Rozsda Endre által tervezett dekoratív használati eszközök – tányérok, vázák, hamutartók – és egyéb tárgyak gyártását és forgalmazását. A szerződés egyedi művek mellett több példányos szériákkal („éditions”) is számol.

Rozsda 1957 júliusától szeptemberig maradt Vallaurisban, azonban nincs arra vonatkozó pontos információnk, hogy ez idő alatt hány kerámiaterve születhetett, illetve ezek közül ténylegesen mennyi valósulhatott meg. Tény az, hogy mára már csak kevés kerámiája ismert, egy múzeumi gyűjteményben található darab mellett a párizsi Rozsda-műterem is csupán a művész pár kerámiáját őrzi. A fellelhető művek mindegyike tál formátumú, amelyeket szürreális figurák, groteszk alakok és fejek, a legkülönbözőbb madarak és egyéb állatok, például kígyók, vagy éppen női cipők népesítenek be. Formai szempontból elmondható, hogy e kerámiákon Rozsda grafikai munkásságának figuratív világa köszön vissza, erőteljes, élénk színű mázakkal megfestve. A művész további alkotásai feltehetőleg magántulajdonban vannak, amelyek közül egy-egy árveréseken bukkant fel az utóbbi időben. 2010-ben például a neves párizsi Tajan aukciósház 20. századi iparművészeti alkotásokat felsorakoztató árverésén találkozhatott a nagyközönség egy nagyméretű, szürreális motívumokkal díszített Rozsda-tállal,[8] legutóbb, 2018-ban Cannes-ban pedig a művész egy páros kerámiája kelt el a becsérték közel háromszorosáért, 600 euróért.[9]

Rozsda kerámiamunkásságának egyik legszebb példája a Musée de la Poterie gyűjteményében őrzött tál, ami a vallaurisi Musée Magnelli aktuális kiállításán is szerepel [1.kép]. A közepes méretű, mázas fehéragyag mű díszítésének központi motívumát egy háromnegyedes kivágásban ábrázolt férfialak adja, amely Rozsda ugyanebben az 1957-es időszakban készült, vékony és határozott tusvonalakkal kontúrozott grafikáinak világát idézi. Az itt is látható gömbölyded fejforma és a kezek hangsúlyozása Rozsda grafikáinak visszatérő eleme. A háttér világos, áttört felülete ezzel szemben inkább még az Európai Iskola időszakában készült biomorf festményekkel – például a Torony című kép hátterének részletei – mutat rokonságot. Szintén az előoldalán datált és szignált az a tál [2.kép], amelyet Rozsda világoskék háttér előtt téglalap alakú szürke mezőkben, a képregényekhez hasonló elrendezésben látható jelenetekkel népesített be: egy csizma, egy portré, egy szénakazal, egy kakas és néhány madár – talán a vallaurisi mindennapi életbe nyújt betekintést a tál, melynek decentralizált, osztott kompozícióját egy sárga kígyó tekergő formája szervezi egységbe. Madármotívum köré épül annak a tányérnak [3.kép] a kompozíciója is, amely sűrű, színekben és formákban gazdag, absztrakcióba hajló festett felületével már inkább Rozsda kaleidoszkopikus, a vászon egészét aprólékosan kitöltő festményeivel rokonítható.

A korábban már említett Cannes-i aukción felbukkanó két nagyobb méretű ovális Rozsda-tálon groteszk figurák láthatók [4.kép és 5.kép]. Ezek közül az első egy másik, csak a színeiben eltérő verzióban is ismert [6.kép], amely Rozsda párizsi műtermében (Atelier Rozsda) található meg. Ezen tálak érdekessége a reliefszerű kialakítás, tehát az, hogy Rozsda továbblép a tál síkjának díszítésénél és térben is gondolkodik: a kidomborodó felületek az egyik tálon a mázolt háttér előtt megjelenő kreatúrákat formáznak, míg a másik művön egy rácsszerkezetet alkotnak.

Az elkészült alkotások mellett Rozsda tervei, vázlatai is érdekes adalékot nyújtanak kerámiaművészetének vizsgálatához. A műteremben megtalálható számos vázlatfüzet közül kettő minden bizonnyal a vallaurisi időszakhoz köthető. Ezekben a füzetekben egy Rozsda önarcképét mutató ovális tál akvarellje [7. kép] mellett több skicc is fellelhető: a női test formáiból felépített vázák és kancsók tus- és ceruzarajzai [8. kép] között a Vallauris és Tapis Vert feliratokat láthatjuk [9. kép]. Sőt, az egyik lap kancsótervei mellett még az „exposition au Tapis Vert de Endre Rozsda” (Rozsda Endre kiállítása a Tapis Vert-ben) felirat is megjelenik, amely arról tanúskodik, hogy Rozsda egy – tudomásunk szerint a későbbiekben végül meg nem valósult – tárlaton is szívesen bemutatta volna iparművészeti munkásságát. Ebben a gondolatban bizonyára szerepet játszott a város művészeti életének központi eseménye, a nyaranta  Poteries, Fleurs et Parfums címmel a Nérolium egykori mezőgazdasági csarnokában megrendezett nagyszabású és óriási nézőközönséget vonzó kiállítások inspiratív hangulata is, ahol a helyi fazekasmesterek és képzőművészek egymás mellett prezentálták munkáikat.

A vázlatfüzetek egyszerű, hol kidolgozott, hol csupán egyszerű vonalakkal sebtében felvázolt ötletei mellett azonban Rozsda olyan grafikái is ismertek, amelyek a kerámiatervezés inspirációját mutatják. Ilyen például a budapesti Várfok Galériában 2019-ben kiállított két kisméretű akvarellmunka [10. kép és 11. kép]. Mindkét esetben egy kancsó (talpas, illetve füles) formája jelenti a kompozíció kiindulópontját, s ez a sematikus alakzat keveredik egy-egy büszt kivágatú emberi arc részleteivel, így egy szürreális kerámia-ember teremtményt hozva létre. A színvilágában a kerámiatálakhoz közelálló két kis papírmunkán egy-egy egyszerű fekete tusvonal keretezi a formákat. A két alkotás Rozsda kerámiáival egyidőben, vagyis 1957-ben készülhetett, mivel megfogalmazásában, illetve ecset- és színkezelésében illeszkedik Rozsda egyéb, ekkor datált grafikáinak sorába.

Rozsda két későbbi tusmunkáján az emberi jellegzetességeket szintén használati tárgyak formáival kapcsolja össze. Az egyik példánkon [12. kép] a kehely felső része női arccá válik, míg a másik esetben egy női arc alakul antropomorf kerámiabödönné [13. kép]. Ember és tárgy összefonásával Rozsda szürreális teremtményeinek világa egy újabb szeletét tárja fel előttünk. E papírmunkák kidolgozottságuk, kompozíciós felépítésük szempontjából túlmutatnak a vázlatterveken, és önálló műveknek tekinthetők. Azt tanúsítják, hogy a Vallaurisban töltött időszak intenzív élményként hatott Rozsdára, aki annak jellegzetes formáit továbbgondolta, majd egy-egy grafikai alkotásába is beépítette.

Rozsda vallaurisi bevételeiről, kerámiaeladásairól nincsenek pontos információk, így nem lehet megmondani, hogy az ott töltött időszak megoldotta-e anyagi gondjait. A művész levelezéséből mindenesetre kiolvasható, hogy kezdetben akármennyire is vonakodott elutazni Párizsból, végül mégis jól érezte magát délen, ahol Franciaországba érkezése óta először, valóban zavartalanul alkothatott. Barta meg is jegyzi egyik levelében: „Már nem reklamálom, hogy miért nem írsz, mert meg vagyok elégedve, Valoris-ból [sic] kapok sűrűn hírt tőled.”[10] Bármennyire is gyümölcsöző és izgalmas kitérőt jelentett a vallaurisi időszak Rozsda számára, ősszel már újra Párizsban találjuk, ahol lakhatási problémáinak megoldódása lehetőséget adott arra, hogy a festészetnek szentelhesse idejét, érett korszakának remekműveit hozva létre.

 

A Vallauris, la ville atelier 1938–1962 (Vallauris, a műhelyváros 1938-62) című tárlat 2021. július 3-tól 2021. október 31-ig látható Franciaországban, a Musée Magnelli – musée de la céramique intézetében.
Fejléckép: 1950-es években készült kerámiák, különböző művészektől és gyűjteményekből © Sylvain Deleu. Négyzetes kép:  Rozsda Endre – Tál, 1957. Mázas kerámia, 35x35 cm, magántulajdonban © Ónody Tamás jóvoltából. Kép a főoldalon és a Facebookon: Rozsda Endre – Cím nélkül, 1960. Tus, papír, 17x11 cm © Atelier Rozsda, Paris

[1] Rozsda Endre 1957-től intenzív levelezést folytatott otthon maradt barátaival és rokonaival. Ezek közül legjelentősebb egykori művész- és élettársával, Barta Lajos (1899–1986) szobrásszal való levélváltása – Barta Rozsdának küldött levelei fontos információkkal szolgálnak Rozsda első párizsi éveinek kutatásakor.

[2] Rozsda Endre levele Bartának, dátum nélkül (1957 nyara), Ónody Tamás jóvoltából

[3] Lajoix, Anne: L'Âge d'or de Vallauris, Les Éditions de l’Amateur, 2004, 13. o.

[4] Vallauris, la ville atelier 1938-1962. Une aventure céramique [kiáll. kat. Vallauris, Musée Magnelli-Musée de la céramique, 2021.07.03.-10.31.], SilvanaEditoriale, 2021. alapján

[5] René Bataigne (1888-1982) és Claire Voight Bataigne (1885-1977) a Tapis-Vert műhely megalapításán és működtetésén túl is kulcsfontosságú szerepet játszottak Vallauris kulturális megújulásában az 1950-es évek folyamán. Szerepet vállaltak egy elhagyatott románkori kápolna – a későbbi Musée national Picasso – La Guerre et la Paix – múzeummá alakításában, illetve a Nérolium kiállításainak megszervezésében. Amerikai kapcsolataik révén a tengerentúlon rendezett tárlatokon is bemutatták vallaurisi művészek alkotásait.

[6] A Vallauris, la ville atelier 1938-1962 című kiállítás [Vallauris, Musée Magnelli-Musée de la céramique, 2021.07.03.–10.31.] hivatalos kísérőfüzete, 17. o.

[7] A Tapis Vert tulajdonosainak levele Rozsdának, 1957. július 13., Atelier Rozsda, Párizs

[8] Arts Décoratifs XXè siècle – aukció, Tajan, Paris, 2010. április 27. - 79. tétel. Az aukciós katalógus ezen a linken érhető el.

[9] XXè siècle – aukció, Pichon & Noudel-Deniau, Cannes, 2018. október 26. – 256. tétel.

[10] Barta Lajos levele Rozsda Endrének, dátum nélkül (1957 nyara), Ónody Tamás jóvoltából

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Dillmann Vanda --


További írások a rovatból

art&design

Mizújs, magyar design? Mizújs, magyar design?
10+1 design kísérlet a Fészek Galériában
art&design

Gyorsan szoktunk ítéletet mondani a művészeti világban, de be kell nézni a színfalak mögé is Gyorsan szoktunk ítéletet mondani a művészeti világban, de be kell nézni a színfalak mögé is
Háttérinterjú Szántó András szerzővel és kulturális stratégiai szaktanácsadóval karrierútjáról, a globális művészeti színtérről és a CEE régió nemzetközi láthatóságáról
art&design

Bonckést nyújtani a művésznek Bonckést nyújtani a művésznek
Milorad Krstić Das Anatomische Theater című kiállításmegnyitója a Kis Présházban
art&design

Lavírozás a látható és a láthatatlan között Lavírozás a látható és a láthatatlan között
Pannonhalma: A Láthatatlan spektrumok című kiállítás Az ábra, a fikció és a spekuláció kísérőprogramjáról

Más művészeti ágakról

színház

A Desiré Fesztiválról – Szabadka, anyák napja A Desiré Fesztiválról – Szabadka, anyák napja
Desiré Central Station 2021 – The History and You
Interjú Varga Judittal a siker lehetséges jelentéseiről, a zenei egyetemek szerepéről és a női zeneszerzők helyzetéről
irodalom

Az élőlény mozog és lélegzik Az élőlény mozog és lélegzik
Tóth Kinga és Ladik Katalin beszélgetése és hangköltészeti előadása a Ms. Columbo Live! sorozat keretében
Tiszeker Dániel: Nagykarácsony


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés