Rozsda Endre – miután már 1938-43 között több évet Párizsban töltött, majd a háború miatt kényszerűen vissza kellett térnie Budapestre – 1957 januárjában érkezett meg újra, immár véglegesen a francia fővárosba. Habár egy hónappal érkezését követően megnyílt az első kiállítása a Galerie Fürstenbergben, melyhez a szürrealizmus atyja, André Breton írt bevezetőt, Rozsda levelezéséből[1] kiderül, hogy az év első felében a művész folyamatos lakhatási és anyagi gondokkal küzdött – hotelszobákban vagy ismerősöknél húzta meg magát, illetve képeladás híján a menekülteket segítő nemzetközi szervezetek által folyósított segélyekből élt meg. Mindemellett régi barátok, köztük a 30-as évek végén a festészettel Rozsda párizsi műtermében ismerkedő, később világhírű művésszé lett Françoise Gilot igyekeztek Rozsda megsegítésére: 1957 nyarán az ő meghívására érkezett Vallauris városába, a La Galloise híres villájába, ahol a művésznő 1954-es szakításukig Picassóval és két közös gyermekükkel élt együtt.

Rozsda Barta Lajosnak küldött levelében nem túl nagy lelkesedéssel számolt be a közelgő utazásról: csak kényszerűségből utazik Vallaurisba, ahol négy hétre megoldott a szállása és szabadon tud alkotni.[2] Nem sokkal a művész megérkezése után adódhatott a lehetőség, feltehetőleg szintén egy régi ismerős, az 1950-ben Párizsból Vallaurisba költöző és az Atelier Tapis-Vert műhelyében dolgozó Anton Prinner (szül. Prinner Anna) közbenjárása révén, hogy ebben az időszakban Rozsda is kerámiák díszítésével foglalkozhasson.

Az 1950-60-as évekbeli Franciaországban a kerámiaművészet valóságos reneszánszát élte, izgalmas, felszabadult vonulatát adta a kortárs művészetnek, hiszen különleges formák, színek, témák és kifejezési módok jelentek meg a fazekasságban, és új műhelyeket alapítottak, főként a dél-francia régiókban.

E felemelkedésben fontos szerepet játszott Vallauris városa, ahol a fazekasság a 16. század óta folyamatosan fejlődött, mígnem az 1900-as évek elejére az öntöttvas- és alumíniumipar háttérbe nem szorította az elsősorban étkezéshez használt kerámiatárgyak helyi gyártását. A műhelyekben folyó nagyüzemi tevékenységnek már csak a nyomai maradtak meg akkorra, amikor az 1930-as évek végén és az 1940-es évek elején fiatal művészek – köztük Suzanne Ramié és férje, a híres Madoura műhely megalapítói – megérkeztek Vallaurisba. A II. világháborút követően az iparművészetek iránt fogékony alkotók közül egyre többen választották székhelyüknek az alapanyagban és technikai erőforrásokban bővelkedő mediterrán várost. A község kerámiaművészetének igazi aranykora azonban 1948-ban kezdődött meg, mikor Pablo Picasso a műfaj felé fordulása[3] miatt itt telepedett le (1948-55). A művészóriás személye az alkotókat – hogy csak egy pár ismertebb nevet említsünk: Matisse, Chagall, Léger – és a közönséget egyaránt vonzotta, pezsgő művészeti központot hozva létre a városban.[4]

Rozsda Endre az ötvenes években © Wikimédia Commons

Az Atelier Tapis-Vert (Zöld Szőnyeg) műhelye is ennek a fellendülésnek eredményeképp született meg: 1950-ben alapította a René Bataigne – Claire Voight Batigne házaspár,[5] egy régi kerámiaüzemet bérelve a város Tapis Vert nevű negyedében. A tulajdonosok sosem csupán üzletként tekintettek a vállalkozásra, hanem nyitott szellemi műhelyként, ahol a művészek szabadon kiélhették kreativitásukat a kerámia műfajában. A Tapis-Vert nyitott volt abban az értelemben is, hogy az érdeklődők szabadon betérhettek – akár azért, hogy a művészeket munka közben láthassák, de akár azért is, hogy az ott működő Restaurant des potiers-ben ebédeljenek.[6] Prinner és Rozsda mellett olyan nemzetközileg elismert alkotók dolgoztak itt hosszabb-rövidebb ideig, mint Nicolas de Staël és Amédée Ozenfant. Rozsda megbízásának részletei az Atelier Tapis-Vert tulajdonosainak 1957. július 13-i levélből derülnek ki,[7] miszerint a műhely vállalja a Rozsda Endre által tervezett dekoratív használati eszközök – tányérok, vázák, hamutartók – és egyéb tárgyak gyártását és forgalmazását. A szerződés egyedi művek mellett több példányos szériákkal („éditions”) is számol.

Rozsda 1957 júliusától szeptemberig maradt Vallaurisban, azonban nincs arra vonatkozó pontos információnk, hogy ez idő alatt hány kerámiaterve születhetett, illetve ezek közül ténylegesen mennyi valósulhatott meg. Tény az, hogy mára már csak kevés kerámiája ismert, egy múzeumi gyűjteményben található darab mellett a párizsi Rozsda-műterem is csupán a művész pár kerámiáját őrzi. A fellelhető művek mindegyike tál formátumú, amelyeket szürreális figurák, groteszk alakok és fejek, a legkülönbözőbb madarak és egyéb állatok, például kígyók, vagy éppen női cipők népesítenek be. Formai szempontból elmondható, hogy e kerámiákon Rozsda grafikai munkásságának figuratív világa köszön vissza, erőteljes, élénk színű mázakkal megfestve. A művész további alkotásai feltehetőleg magántulajdonban vannak, amelyek közül egy-egy árveréseken bukkant fel az utóbbi időben. 2010-ben például a neves párizsi Tajan aukciósház 20. századi iparművészeti alkotásokat felsorakoztató árverésén találkozhatott a nagyközönség egy nagyméretű, szürreális motívumokkal díszített Rozsda-tállal,[8] legutóbb, 2018-ban Cannes-ban pedig a művész egy páros kerámiája kelt el a becsérték közel háromszorosáért, 600 euróért.[9]

[1. kép] Rozsda Endre (Atelier du Tapis Vert): Tál, 1957. Musée de la Poterie, Vallauris gyűjteménye © ADAGP, Paris 2021 | A Musée Magnelli "Vallauris, la ville atelier 1938-1962" című kiállításának részeként bemutatott alkotás

[2. kép] Rozsda Endre: Tál, 1957. Mázas kerámia, 35x35 cm, magántulajdonban © Ónody Tamás jóvoltából

[3. kép] Rozsda Endre: Tál, 1957. Mázas kerámia, 35x35 cm © Atelier Rozsda, Paris

Rozsda kerámiamunkásságának egyik legszebb példája a Musée de la Poterie gyűjteményében őrzött tál, ami a vallaurisi Musée Magnelli aktuális kiállításán is szerepel [1.kép]. A közepes méretű, mázas fehéragyag mű díszítésének központi motívumát egy háromnegyedes kivágásban ábrázolt férfialak adja, amely Rozsda ugyanebben az 1957-es időszakban készült, vékony és határozott tusvonalakkal kontúrozott grafikáinak világát idézi. Az itt is látható gömbölyded fejforma és a kezek hangsúlyozása Rozsda grafikáinak visszatérő eleme. A háttér világos, áttört felülete ezzel szemben inkább még az Európai Iskola időszakában készült biomorf festményekkel – például a Torony című kép hátterének részletei – mutat rokonságot. Szintén az előoldalán datált és szignált az a tál [2.kép], amelyet Rozsda világoskék háttér előtt téglalap alakú szürke mezőkben, a képregényekhez hasonló elrendezésben látható jelenetekkel népesített be: egy csizma, egy portré, egy szénakazal, egy kakas és néhány madár – talán a vallaurisi mindennapi életbe nyújt betekintést a tál, melynek decentralizált, osztott kompozícióját egy sárga kígyó tekergő formája szervezi egységbe. Madármotívum köré épül annak a tányérnak [3.kép] a kompozíciója is, amely sűrű, színekben és formákban gazdag, absztrakcióba hajló festett felületével már inkább Rozsda kaleidoszkopikus, a vászon egészét aprólékosan kitöltő festményeivel rokonítható.

A korábban már említett Cannes-i aukción felbukkanó két nagyobb méretű ovális Rozsda-tálon groteszk figurák láthatók [4.kép és 5.kép]. Ezek közül az első egy másik, csak a színeiben eltérő verzióban is ismert [6.kép], amely Rozsda párizsi műtermében (Atelier Rozsda) található meg. Ezen tálak érdekessége a reliefszerű kialakítás, tehát az, hogy Rozsda továbblép a tál síkjának díszítésénél és térben is gondolkodik: a kidomborodó felületek az egyik tálon a mázolt háttér előtt megjelenő kreatúrákat formáznak, míg a másik művön egy rácsszerkezetet alkotnak.

[4-5. kép] Rozsda Endre: Groteszk díszítésű ovális tányérpár. Mázas kerámia, szignózva, pecséttel ellátva, 49x35,5 cm © Pichon & Noudel-Deniau, Cannes jóvoltából

[6. kép] Rozsda Endre: Ovális tál, 1957. Mázas kerámia, 35x45 cm © Atelier Rozsda, Paris

Az elkészült alkotások mellett Rozsda tervei, vázlatai is érdekes adalékot nyújtanak kerámiaművészetének vizsgálatához. A műteremben megtalálható számos vázlatfüzet közül kettő minden bizonnyal a vallaurisi időszakhoz köthető. Ezekben a füzetekben egy Rozsda önarcképét mutató ovális tál akvarellje [7. kép] mellett több skicc is fellelhető: a női test formáiból felépített vázák és kancsók tus- és ceruzarajzai [8. kép] között a Vallauris és Tapis Vert feliratokat láthatjuk [9. kép]. Sőt, az egyik lap kancsótervei mellett még az „exposition au Tapis Vert de Endre Rozsda” (Rozsda Endre kiállítása a Tapis Vert-ben) felirat is megjelenik, amely arról tanúskodik, hogy Rozsda egy – tudomásunk szerint a későbbiekben végül meg nem valósult – tárlaton is szívesen bemutatta volna iparművészeti munkásságát. Ebben a gondolatban bizonyára szerepet játszott a város művészeti életének központi eseménye, a nyaranta  Poteries, Fleurs et Parfums címmel a Nérolium egykori mezőgazdasági csarnokában megrendezett nagyszabású és óriási nézőközönséget vonzó kiállítások inspiratív hangulata is, ahol a helyi fazekasmesterek és képzőművészek egymás mellett prezentálták munkáikat.

A vázlatfüzetek egyszerű, hol kidolgozott, hol csupán egyszerű vonalakkal sebtében felvázolt ötletei mellett azonban Rozsda olyan grafikái is ismertek, amelyek a kerámiatervezés inspirációját mutatják. Ilyen például a budapesti Várfok Galériában 2019-ben kiállított két kisméretű akvarellmunka [10. kép és 11. kép]. Mindkét esetben egy kancsó (talpas, illetve füles) formája jelenti a kompozíció kiindulópontját, s ez a sematikus alakzat keveredik egy-egy büszt kivágatú emberi arc részleteivel, így egy szürreális kerámia-ember teremtményt hozva létre. A színvilágában a kerámiatálakhoz közelálló két kis papírmunkán egy-egy egyszerű fekete tusvonal keretezi a formákat. A két alkotás Rozsda kerámiáival egyidőben, vagyis 1957-ben készülhetett, mivel megfogalmazásában, illetve ecset- és színkezelésében illeszkedik Rozsda egyéb, ekkor datált grafikáinak sorába.

[7. kép] "Lapok Rozsda Endre vallaurisi vázlatfüzeteiből", 1957 © Atelier Rozsda, Paris

[8. kép] "Lapok Rozsda Endre vallaurisi vázlatfüzeteiből", 1957 © Atelier Rozsda, Paris

[9. kép] "Lapok Rozsda Endre vallaurisi vázlatfüzeteiből", 1957 © Atelier Rozsda, Paris

[10. kép] Rozsda Endre: Kancsó-asszony, 1957. Akvarell, tus, papír, 17,5x11 cm, magántulajdonban © A Várfok Galéria jóvoltából

[11. kép] Rozsda Endre: Françoise akcióban, 1957. Akvarell, tus, papír, 17,5x11 cm, magántulajdonban © A Várfok Galéria jóvoltából

[12. kép] Rozsda Endre: Cím nélkül, 1960. Tus, papír, 17x11 cm © Atelier Rozsda, Paris

[13. kép] Rozsda Endre: Cím nélkül, 1960. Tus, papír © Atelier Rozsda, Paris

Rozsda két későbbi tusmunkáján az emberi jellegzetességeket szintén használati tárgyak formáival kapcsolja össze. Az egyik példánkon [12. kép] a kehely felső része női arccá válik, míg a másik esetben egy női arc alakul antropomorf kerámiabödönné [13. kép]. Ember és tárgy összefonásával Rozsda szürreális teremtményeinek világa egy újabb szeletét tárja fel előttünk. E papírmunkák kidolgozottságuk, kompozíciós felépítésük szempontjából túlmutatnak a vázlatterveken, és önálló műveknek tekinthetők. Azt tanúsítják, hogy a Vallaurisban töltött időszak intenzív élményként hatott Rozsdára, aki annak jellegzetes formáit továbbgondolta, majd egy-egy grafikai alkotásába is beépítette.

Rozsda vallaurisi bevételeiről, kerámiaeladásairól nincsenek pontos információk, így nem lehet megmondani, hogy az ott töltött időszak megoldotta-e anyagi gondjait. A művész levelezéséből mindenesetre kiolvasható, hogy kezdetben akármennyire is vonakodott elutazni Párizsból, végül mégis jól érezte magát délen, ahol Franciaországba érkezése óta először, valóban zavartalanul alkothatott. Barta meg is jegyzi egyik levelében: „Már nem reklamálom, hogy miért nem írsz, mert meg vagyok elégedve, Valoris-ból [sic] kapok sűrűn hírt tőled.”[10] Bármennyire is gyümölcsöző és izgalmas kitérőt jelentett a vallaurisi időszak Rozsda számára, ősszel már újra Párizsban találjuk, ahol lakhatási problémáinak megoldódása lehetőséget adott arra, hogy a festészetnek szentelhesse idejét, érett korszakának remekműveit hozva létre.