gyerek

Bodor Éva kecskeméti programszervező elmondta, hogy a Ciróka társulata több mint két évtizede színesíti meséivel a kórházban fekvő gyermekek egyhangú hétköznapjait, és próbálja meg legalább egy rövid időre elfeledtetni a betegséggel járó nehézségeket. Így az előadás létrehozásánál fontos szempont volt, hogy minden tekintetben alkalmas legyen a kórházi mesedélutánokra is.
Kiemelte, hogy a darab rendezője, Szűcs Réka, egy olyan gyermekközpontú, jó értelemben vett egyszerű és pozitív történetet keresett, amely tényleg boldogságot visz oda, ahová ez a mese eljut.
A rendező számára a fő inspirációt egy kortárs mesegyűjtő, mesemondó, Samuel Allon nyújtotta, "aki arról híres, hogy egy nap felkerekedett és világjáró útra indult, hogy meséivel egy fedél alá hozza az embereket"; ő ihlette a történet főszereplőjét, Felíciánt, a boldogságárust.
Az előadás során nem lineáris történet bontakozik ki, a darab szerkezete ugyanis etűdszerű, több rövid meséből áll, amelynek alapját klasszikus állatmesék adják, kortárs mesemondói elemekkel fűszerezve. A jól ismert állatmesékből Szabó Attila írt egy-egy szórakoztató történetet.
Az előadás báb-, jelmez- és díszletterveit Wunder Judit álmodta meg. A mese díszlete egy bőrönd, ami mindenhogyan nyílik és rengeteg csodát rejt. Technikailag is nagyon sokszínű az előadás, hiszen asztali báb, síkbáb, muppet figura és ujjbábok varázsolják el a gyerekeket.
A mesék hangulatához illő zenéket Zádori Szilárd szerezte. Sokféle dallam csendül fel az előadás alatt, amelyek különlegessége, hogy ír népzenei motívumokat tartalmaznak.
A darab érdekessége, hogy a mesemondó - Fülöp József - gyakran megállítja a történetmesélést, bevonja a nézőket, hogy megbeszéljék a látottakat. A közönség részévé válik a mesének, helyenként együtt szövik tovább a történetet. Az úgynevezett nyitások kidolgozásában, - ami egy közös gondolkodás felé viszi az előadást - Bethlenfalvy Ádám drámatanár volt segítségükre - hangsúlyozta.
A produkció rugalmasan alakítható a különféle helyszínekhez - színpad, csoportszoba, kórházi tér -, és több szereposztással is játszható lesz - mondta Bodor Éva, hozzátéve, hogy a koprodukciónak köszönhetően pedig mindkét bábszínház műsorra tűzi majd, ugyanazzal a díszlettel, bábokkal és jelmezzel.
A bemutató június 18-án, szerdán 17 órakor lesz a kecskeméti Ciróka Bábszínházban.
Fotó: Ciróka Bábszínház Facebook oldala