Egy lerobbant vasútállomás esős délutánján egy férfi meglátja egy pillanatra a lányt, amikor annak hatalmas kendőjét elfújja a szél: szerelem. Az utazás egy teherautón folytatódik, ahol egy gyönyörű nő énekelni kezd, majd pillanatokon belül bekapcsolódik az összes utas, sőt táncolnak is, ott a teherautó platóján, meg mellette, körülötte, épp hogy csak a felhőkön nem. Szívből jövő, hurrikán erejű jelenet. Váratlan és hosszan tartó, mézédes és szinte határtalan. Ez a Dil se (Szívből, igazán) nyitójelenete. A tánc elkísér a Himalájától egészen Delhiig. Még akkor is, amikor a kashmiri terroristák akcióznak, csak akkor a szerelmi képek hátterét a robbanó bombák és a véres csatatér adja.

A bollywoodi filmek táncjelenete gyakran nem más, mint a direktben soha meg nem mutatott erotika és szexualitás, vagyis a fokozás és a csúcspont kifejezése. A táncok fel vannak snittelve sok rövid beállításra, melyek rendszerint más-más helyszínen játszódnak, s a fő táncosok más-más ruhákban jelennek meg. Így a szerelmi történet záró jelenetében ugyan a csók nem csattan el, de a pár észveszejtő ruhákban a felhőkarcolók élén, a tengerparton, a helikopteren, a hegytetőn és a vízesésen lejtik szerelmi táncukat. Nem mondhatja senki, hogy így kisebb a katarzis.

Ennyiből talán már is érezni, miről is van itt szó. Körülhatárolni persze annál nehezebb, hiszen az addig rendben is volna, hogy India, de hogy Indián belül, s a filmes műfajok világában merre, ez megér egy-két sort.

A Bollywood kifejezés a híres neves Hollywood és India Bombay városának összejátszása, elég kifejező, még azzal együtt is, hogy közben (egészen pontosan 1995-ben) Bombay kiharcolta magának a Mumbai nevet, ami ugyanazt jelenti, csak immáron a tartomány saját nyelvén, a maráthin. Bombay tehát az egyik filmgyártó központ, ami évente 150-200 filmet termel, de hasonló számokkal dicsekedhet a másik két dél-indiai központ is, ahol hasonló stílusú filmek készülnek: ez Madrász és Haidarábád. Bollywood tehát, bár egy városról kapta nevét, nem köthető konkrét helyhez. És éppen így nem köthető nyelvhez sem. Bár a hindí az Indiai Köztársaság első számú hivatalos nyelve, az országban 22 hivatalos nyelv van, és számtalan dialektus. Ez nem meglepő India területének nagyságát nézve, és bizony azzal jár, hogy országon belül is feliratozzák a filmeket, illetve, hogy egy-egy sikeresebb darab adaptációja még ugyanabban az évben megszületik, csak éppen egy másik filmgyártó központban, vagyis egy másik nyelvterületen. De a visszatérő történetek sokasága amúgy is zavarba ejtő, mintha nem is az lenne az érdem, hogy ki milyen ötlettel áll elő, hanem hogy azt hogyan tudja elmesélni, vagyis filmre vinni. Ez a "hogyan" pedig az, amiben végülis megragadható a bollywoodi stílus. Az, hogy ezek a filmek mind énekes-táncos, látványos és szórakoztató jellegű alkotások.

Két nagy áttörés történt eddig (a határokon): 2001-ben a legjobb nem angol nyelvű film Oscar-díjára jelölték a Lagaan-t, majd 2002-ben bemutatták a Cannes-i filmfesztiválon a Devdas-t. A Devdas egy évszázados szerelmi történet a külföldön tanuló fiúról, aki hazatértekor gyermekkori szerelmét keresi fel először. A lány hiába a legszebb messze a vidéken, és hiába várt rendületlenül, nem lehet az övé, hiszen a rang és a szülői akarat mást vár el. Indiában vagyunk, nincs helye lázadásnak. S ez nem csak a filmekben van így, a való let is erről mesél, a külföldön élő fiatalok gyakran visszatérnek a szülői házba, hogy szüleik akarata szerint házasodjanak: vagyis hogy a legmegfelelőbbet vegyék el. Ugyanis itt nem a zsarnokságról van szó, hanem a hagyományokról és a tiszteletről, aminek segítségével két ember le tud élni egy életet egymás mellett. S ugyan a Devdas története elmesélhető 3 mondatban, a filmet 3 órán keresztül csodálhatjuk. A vagyonos birtokok minden fényűzése megcsillan előttünk, ahogy a klasszikus indai tánc és az esküvői szertartás pompája is. Aranydíszbe, könnyekbe bújtatott káprázat, az akkori legnagyobb költségvetésű film, s tényleg semmit, egy kendőt, egy gyertyát, egy lehulló falevelet sem spóroltak le. A végeredmény pedig egy olyan nagyszabású melodráma, aminek ha valaki nem zokog már az első egyharmadában, az utolsó tíz percében biztosan fog.

De India nem áll meg a klasszikus világ bemutatásánál, ahogy Japánban sem (csak) szamuráj filmek készülnek. Ami a különbség, hogy a bollywoodi filmekben egyszerre van jelen hagyomány és modernitás. Ez a varázsa a még meglévő régi kincsek. Talán pont ebben a folyamatban, amit figyelemmel kísérhetünk - hogy India egyre népszerűbb, és exportálja értékeit, hogy importálhassa a civilizáció magas fokát - pont ebben fog elveszni, vagy legalábbis elhalványulni a régi. Bevett szokás például, hogy a hazai közönség számára készített filmeket külföldön forgatják. Ennek a jelenségnek szívderítő darabja a Hum dil de Chuke sanam (Már másé a szívem), melynek pikantériáját csak a magyar nézők érthetik igazán. A film első fele Indiában játszódik, teljes pompában, ahogy az kell. Ám a szerelmét kereső lány a második részben Olaszországba utazik, de ahelyett, hogy a Ponte Umberton sétálgatna, a Lánchídon futva (mezítláb, száriban) éri utol szíve választottját.

Ez még annyira nem meglepő, hiszen szoktak forgatni álhelyszíneken pusztán költségkímélés okából. Ez az egész onnantól lesz érdekes, hogy nem is igazán próbálják leplezni a helyszíncserét, hiszen a bolti eladó magyarul mentegetőzik, amiért csak magyarul tud, majd egy esti vendéglőben magyar néptáncot tanulgatnak az indiai szereplőink. Pedig a történetben csak egy szimbolikus messze-messze, a sivatagon, a hét tengeren túli országról van szó, vajon miért nem merték rámondani azt, ami tényleg: Magyarország. Mindenesetre ezen eset kapcsán elgondolkodhatunk mi is azon, hogy ami messze van, az egész másképp van, s hogy mi is mi mindent képzelünk Indiáról, s abból vajon mennyi van úgy tényleg? S vajon mennyi az, ami csupán az országimázs építés eredménye? 

Az India-hét filmjeinek az Örökmozgó adott otthon, de aki lemaradt, s bánja, annak elárulom, hogy ez csak a kezdet, hiszen ha nem is ilyen intenzitással, de India év közben is csodálható. Erre lehetőséget biztosít minden hónap első péntekén a hindí filmklub, illetve a csütörtöki előadás-sorozat az ELTÉ-n, amit bárki látogathat, s ami tényleg meglepő, az előadás után ingyenes hindí nyelvórán vehetnek részt azok, akik menthetetlenül beleszerettek az ezerarcú országba.
 

Ingyenes hindi nyelvtanfolyam ezen a linken!

Információk a csütörtöki előadásokról, a hindi filmklubról és úgy általában Indiáról itt és itt!