Vados Anna Egymás lélegzete című kötetének bemutatóját Szegő János egy „vizsgakérdéssel” indítja: emlékszik-e a szerző az előző, Nincs véna című kötet zárósorára? Felidézik a versrészletet, amelyben megjelennek az „éjszakát benépesítő jótevők” (a szerző első kötetének Közös barát című verséből), és érdekes módon – emeli ki Szegő – az új kötet kezdő képeiben egy „rendes angyalról” olvashatunk. Az észrevétel kapcsán Szegő a két kötet közötti kapcsolatra, folytonosságra kérdez rá. Vados azt állítja, hogy az új kötet ott kezdődik, ahol az előző befejeződött. Elmesél egy személyes történetet a Nincs véna megjelenése utáni időszakról, elmondása szerint ekkor jött rá, hogy addig nem tud letenni egy befejezett munkát, míg nem kezd újabb köteten dolgozni, amely leköti minden figyelmét.

Szegő az új könyv létrejötte mögötti motivációkról, kihívásokról kérdezi a szerzőt. A Nincs véna a közlés vágyából, kényszeréből íródott („muszáj volt valamit elmondani, hogy az ne feszítsen” mondta Vados), az Egymás lélegzete megírása során inkább technikai kihívásokkal találkozott a szerző. Szegő úgy fogalmaz, hogy míg előbbi a megszabadulás történetét, addig a második kötet már a szabadságét mondja el. Az Esterházy-mottó („Beszélni csak szemérmetlenül lehet, de nem tudom abbahagyni, és nem is akarom.”) kapcsán kiemeli, az új kötet szabadabb megszólalási lehetőségekkel él. Vados szerint

a Nincs vénánál elkerülhetetlen volt a kitettség, kellemetlenség, amely számára az önmegmutatással, önkifejezéssel járt, és akkoriban ez kiegészült még az irodalmi térbe való belépés terhével is.

Ezeket a nehézségeket már nem érzékelte az Egymás lélegzetének írása során. Emellett, teszi hozzá, olyan gondolatébresztő kritikákat kapott az első kötetre, amelyek egyben érvényesítették is a művészi tevékenységét, ezáltal bátrabbá, magabiztosabbá vált az alkotásban.

Felolvasás következik, Bánfalvi Eszter hangján hallhatja a közönség A küszöb, az És rám csukta a Skype-ot és a Félek a hidaktól című verset.

A kötetben megjelenő karakterek kapcsán Vados elmondja, hogy Mihály angyalnak sok tulajdonságát és arcvonását az egyik legjobb barátjától kölcsönözte. Célja volt, hogy különleges személyiséget alkosson, egy „pofátlan angyalt”, aki szórakozásból hidakról ugrik le, aki úgy tesz, mintha öngyilkos akarna lenni, mindeközben nagyon segítőkész figura, akire mindig lehet számítani: „Mihály egy ember metafizikai síkon”.

Szegő a trauma és a terápia fogalmait emeli a beszélgetésbe, arra kíváncsi, hogy relevánsak-e ezek a kifejezések az Egymás lélegzete olvasatában. Vados kiemeli, hogy pszichológusként dolgozik, ezért tud kapcsolódni a fogalmakhoz. Elmondja, hogy

nem ért egyet azzal az elgondolással és működéssel, amely ma a traumalíra kategóriába sorolt műveket nem teljes értékű irodalomnak tekinti.

Úgy véli, már Homérosztól kezdve folyamatosan traumákat ábrázol a szépirodalom, ez egy hagyományos irodalmi jelenség, csak ma másképp, kiemelten beszélünk róla.

Vados számára izgalmas, hogy a viselkedésünket, milyenségünket is az határozza meg, hogy milyen tekintetekkel vagyunk körbevéve. A versekben ábrázolt helyzeteknek is ez az egyik szervezőelve: olyan szituációkat jelenít meg, amelyben a szereplő nem tudja, hogy a figyelem középpontjában áll, vagy valakik éppen róla beszélnek. De olyan helyzetek is érdeklik alkotóként – ekkor reflektál a terápia fogalmára –, ahol a másik tekintete gyógyító módon formál. Pszichológusként úgy véli, már önmagában az is győzelem, ha beszélünk, ha le tudjuk győzni a kimondás nehézségeit, ami olykor a legnehezebb feladat.

A kötet szerkezetének kialakulása és a versekben megjelenő intimitás kapcsán Vados elmondja, hogy számára meditatív flowt, a hétköznapitól eltérő, transz állapotot jelent az alkotás, amely során ítélkezésmentes figyelemmel követi a gondolataiban felbukkanó szavakat, mondatokat, képeket.

Szegő ezután arról kérdezi a szerzőt, hogy megszólalói pozíciójában képvisel-e egy konkrét nemzedéket, generációt, és ha igen, melyiket. Vados számára ez nem volt kitűzött cél, azonban azt fontosnak tartja elmondani, hogy a T/1-es megszólalás mögött nemcsak a kimondás szabadságát és a biztonságot találta meg, hanem egy csoport hangját is.

A versek ugyan saját tapasztalatokból építkeznek, de rájött, hogy a története nemcsak az övé, hanem egy közösségé is. Vállalása, hogy a túlélők pozíciójából olyan témákról beszéljen, amelyeket szégyen övez, ugyanakkor nem kér bocsánatot az elmondottakért.

Az Egymás lélegzetének legfőbb célja, hogy bemutasson élethelyzeteket; a kötet megszólalóját ez a küldetéstudat vezérli. Vados elmondja, hogy krízistanácsadó szakpszichológusként az öngyilkosság megelőzésében vállal intervenciós szerepet, és felidéz egy számára nagy hatású mondatot, amelyet a képzése során hallott egy előadótól; „a történeteket fényre kell hozni”, ugyanis csak ezáltal mehet végbe a traumafeldolgozás – tér vissza a szerző a korábban taglalt fogalmakhoz.

A magukra hagyottakról, a perifériára szorultakról olvashatunk a kötetben, állapítja meg Szegő, a történeteket ködös utalások hitelesítik, emellett plasztikus figurákkal találkozunk. Szemző néni karakteréről a szerző elmondja, hogy inspirációja a Párhuzamos történetekben található, amit korábban „vallásos elmélyüléssel” olvasott. Nádas Péter művében pszichoanalitikusként jelenik meg Szemző néni, aki rámutat arra, hogy mentális egészség és betegség közt nem lehet éles határt húzni; ez a megjegyzés megmaradt Vados emlékezetében, a karakter pedig később utat talált magának a verseiben.

Szegő szerint evidens asszociáció az Egymás lélegzetében megjelenő angyalról Rilkére gondolnunk, Vados kötetében a Rilke-hatás felszabadítását látja. A szerző bevallja, számára Rilke „egy olyan küszöb, amelybe folyton belebotlik”, fontos olvasmányaiban, például Nádasnál vagy Yalomnál, újra és újra Rilke hivatkozásokkal találkozik.

Szóba kerülnek a szerző számára meghatározó mentorok: Vados vallja, hogy az irodalmi térben nagyon fontos az odafordulás, a kapcsolódás lehetősége más alkotókkal. Lator László volt az, aki első kéziratát olvasva kijelentette, foglalkoznia kellene az írással. Vados szövegre irányuló tekintetét azóta is vezeti az, amit Latortól tanult. Kiemeli még fontos szakmai segítőként Deres Kornéliát és Bánki Évát.

Az est folyamán elhangzik még a kötetből a Magányos angyal és a Szerelmes vers, a beszélgetést pedig Bánfalvi Eszter a Felépülünk című vers felolvasásával zárja.

Fotók forrása: Magvető Facebook-oldala /  Gulácsi Zsuzsanna