gyerek
Nem szokványos tanmese Keresztesi József Az utolsó szaloncukor című könyve, keveredik benne a groteszk a hagyományos népmesei elemekkel és a humorral. A történet vízkereszt idején játszódik és két testvér különleges kalandját követi végig. Trixi és Samu a nénikéjüknél tölti a karácsony utáni időszakot és az ünnepek lecsengése után szörnyen unatkoznak. Ebből a helyzetből billenti ki a gyerekeket és az olvasót Emma néni, aki elárulja, hogy vízkereszt előestéjén az éj leple alatt különös lények érkeznek a karácsonyfára, az úgynevezett aprónép. Az illusztrációkon leginkább manóként ábrázolt emberkék szaloncukrok után kutatnak. Ha egyet sem találnak, bosszúból elvisznek minden mást, például a gyerekek játékait. Samu egyáltalán nem hisz a történetben, és lámpaoltás után odaoson a fához, hogy elcsenjen pár szaloncukrot. Ám ekkor a fa mintha életre kelne, beszippantja a két gyereket, és nem engedi ki őket egészen addig, míg meg nem szerzik az utolsó szaloncukrot, és el nem viszik a fenyőtündérnek. A történet ezután egy skandináv tájat megidéző fantáziavilágot vonultat fel, színes karakterekkel, tündérekkel és beszélő fenyőfadíszekkel, papíremberrel és csapdát rejtő varázsgömbökkel.
A Móra kiadónál megjelent kötet írója nagyszerűen teremti meg a különleges hangulatot, az olvasó szinte hallja, hogyan suhognak a fenyőágak a gyerekek feje felett, ahogyan egyre mélyebbre hatolnak a karácsonyfa varázslatos és olykor veszedelmes világába, ahol vannak, akik segíteni, míg mások ártani szeretnének nekik. Minden egyes találkozás valamilyen fontos tanulságot rejt. A gyerekek közötti folytonos testvéri feszültség sokszor komikumba fordul át. Samu szófogadatlan és felelőtlen, Trixi pedig a megfontoltság mintaképe. A könyvben olyan érdekes lényekkel találkozhatunk, mint a gyantababa vagy a habcsókherceg, Kellemetlen Kelemen, a pók és a folyton mérges, gömbalakú karácsonyfa-angyalok. A meseregénybe sokszor versbetétek ékelődnek, amelyeket a karakterek általában énekelnek, fellazítva ezzel a prózát, és játékosságot biztosítva a szövegnek. Szimonidesz Hajnalka illusztrációi nagyon jól megragadják a különleges kaland izgalmas hangulatát.
![]()
Lackfi János Angyallárma című könyve egy macskáról szól, akinek nincsen neve, legalábbis ő azt hiszi, pedig igazából nagyon is sok neve van. A csavargó macskát mindenki máshogyan szólítja, de a könyv elbeszélője most Hagymaként hivatkozik rá, mert hófehér bundáján egy zsebkendőnyi vöröshagyma színű folt található. A történet a kalandvágyó macska útját követi végig, ahogyan szenteste melegedni vágyik és betéved egy házba, ahol ünnepi dolgok történnek. Lackfi János prózája kedvesen játékos, könnyű nyelvezetével és komikus leírásaival megfelelő szöveganyag egy kezdő olvasó számára. A szerző többször kiszól az olvasóhoz, ami közvetlenebb, bensőségesebb élményt ad. Lackfi János meséjét remekül kiegészítik Iván Zsuzsa egyszerű vonalvezetésű, humoros illusztrációi. A vidám kis történet megnevettet és egyben karácsonyi hangulatot teremt. A kötet a Cerkabella Kiadó Mesepogácsa-sorozatának legújabb része.
![]()
Kalas Györgyi Méz, dió, csicseri című gyerekszakácskönyvében közös főzésre invitál. A színesen illusztrált őszi-téli főzőskönyvben nemcsak recepteket találunk, hanem a szerző minden recept előtt egy-egy bevezetővel ismerteti az adott étel múltját és történelmi hátterét. A leírások arra is felhívják a főzni vágyók figyelmét, hogy a receptek csupán keretet adnak, nyugodtan lehet kísérletezni, továbbgondolni őket. A részletes bevezetők tartalmazzák a hozzávalók eredetét, és az ételhez kapcsolódó kulturális szokásokat. A könyvben olyan nem mindennapi ételekkel is megismerkedhetünk, mint a sütőtökös lasagne, a sajtos-baconös édeskrumpli vagy a csicseri curry, amelyek mind tápanyagban gazdagok és bár olyan összetevőket tartalmaznak, amelyek nem feltétlenül a gyerekek kedvencei, mégis ilyen kreatív és színes kontextusban meghozzák a kedvet a kóstoláshoz. A Pagony Kiadónál megjelent könyv illusztrációi gyönyörűek, nem csupán a kész ételeket, de a receptek hozzávalóit is egyenként illusztrálta Horváth Ildi.
![]()



