bezár
 

Felhasználói adatlap

-- PRAE.HU --

felhasználói adatlapja

PRAE.HU által feltöltött cikkek:

A Prae Kiadó Könyvfesztiválos sikerlistája
A Prae Kiadó Könyvfesztiválos sikerlistája
A 3 legnépszerűbb könyv a Könyvfesztiválon
Széppróza, zenetörténet és költészet is található a legnépszerűbb könyvek között, mutatjuk a változatos listát a Prae Kiadó legkeresettebb kiadványairól.
Szülinapos kuflik
Szülinapos kuflik
Megjelent Dániel András 20. Kufli-kötete
Az idén 10 éves Kufli-sorozat a 20. kötettel ünnepel, így az idei ősz a kuflikról szól. Az Év Gyerekkönyve díjas író legújabb kuflis könyvében ismét két mesét találnak az olvasók, akik közül néhányan már biztos régóta szeretnének egy jót kirándulni a kuflik társaságában. Az új, őszi-téli kötetből végre kiderül, hogy érdemes-e ilyesmiről álmodozni…
Újra Ráday Utcai Színházi Találkozó
Újra Ráday Utcai Színházi Találkozó
November 2 és 5 között várják az érdeklődőket
Különleges koprodukcióval tér vissza a RUSZT: 5 színház, 5 szerző, 1 előadás. Az Itt és Most Társulat, a Kettőspont Színház, a MáSzínház, a Pinceszínház és a Stúdió K, valamint a VerShaker produkció 2023-ban is megrendezi már hagyománnyá váló közös színházi fesztiválját, melynek keretében a saját programok, vendégelőadások mellett idén egy különleges, közös alkotással is felpezsdítik a Ráday utcát.
A zene ezer árnyalatával vár a Chaconne Fesztivál Veszprémben
A zene ezer árnyalatával vár a Chaconne Fesztivál Veszprémben
Október 18-22. között világhírű előadókkal, mint David Fray francia zongoraművész, a milánói Il Giardino Armonico zenekar, a belga La Cetra d'Orfeo együttes, és további kivételes produkciókkal ünneplik a zene sokszínűségét a veszprémi Chaconne Fesztiválon.
Megjelent Tót Endre verseskötete
Megjelent Tót Endre verseskötete
Könyvbemutató szombaton, az Írók boltjában
A Tiszatáj Könyvek legújabb darabja Tót Endre vizuális költeményeit és válogatott konceptuális munkáinak fragmentumait tartalmazza 111 vers – állva és fennhangon olvasni címmel. A bemutatóra az Írók Boltjában kerül sor 2023 október tizedikén, 17 órakor.
Pályázz a Petri-díjra!
Pályázz a Petri-díjra!
Mostantól ez a módja
A Petri György-díj kuratóriuma az idei évtől kezdve megváltoztatja a díj odaítélésének módját. 2023-tól pályázni kell a díjra. 
Négy izgalmas kategória filmjeit vetítik idén a Szemrevaló Filmfesztiválon
Négy izgalmas kategória filmjeit vetítik idén a Szemrevaló Filmfesztiválon
Négy kategória és rekordszámú vendég várja az érdeklődőket a német nyelvű fesztiválon. Az idei megnyitón a Tűzvörös égbolt című díjnyertes filmet vetítik, melyre a főszereplő, Langston Uibel érkezik vendégként, valamint a közönség az Aranyéveink, A róka, illetve a Sisi és én rendezőivel is találkozhat majd. Szakértői beszélgetésekkel is készülnek a szervezők.
MAO Legendás Albumok | Harry Sweeets Edison: Going for Myself
MAO Legendás Albumok | Harry Sweeets Edison: Going for Myself
Október 10-én az Opus Jazz Clubban
Október 10-én újabb koncerttel jelentkezik a Modern Art Orchestra az Opus Jazz Clubban. A Legendás Albumok sorozat következő állomásaként Harry Sweets Edison Going For Myself albumának darabjai szólalnak meg. A  sorozat koncertjein a jazztörténet szempontjából különösen jelentős lemezek anyagait hallhatjuk a Modern Art Orchestra előadásában. A koncertekkel a zenészek nem csupán tiszteletüket fejezik ki a jazzlegendák és műveik iránt, a Legendás Albumok mögötti műhelymunka fejlődési folyamat is egyben  – olvasható a BMC honlapján.
Idén is megrendezik a Friss Kakas Animációs Filmnapokat
Idén is megrendezik a Friss Kakas Animációs Filmnapokat
A fesztivál tavaly újult meg
A Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál és a MOME Anim csapatának szervezésében rendezik meg a Friss Kakas Animációs Filmnapokat a budapesti Toldi moziban október 6-án és 7-én.
Berlinálét, Cannes-t és Annecyt megjárt animációk érkeznek a 11. Primanimára
Berlinálét, Cannes-t és Annecyt megjárt animációk érkeznek a 11. Primanimára
Október 11. és 14. között Budaörs ad otthont a fiatal animációsoknak
Idén is színes válogatás született diák-, vizsga- és diploma- és szerzői rövidfilmekből. A kiváló szelekció mellett szakmai programokkal és egy premier előtti mozifilmmel is találkozhatnak az érdeklődők a 11. Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztiválon, 2023. október 11. és 14. között, Budaörsön.  
A Prae Kiadó két kötete is bekerült az Írók Boltja Könyvösztöndíjának három legjobbja közé
A Prae Kiadó két kötete is bekerült az Írók Boltja Könyvösztöndíjának három legjobbja közé
Vados Anna Nincs véna című könyve (Magvető) mellett Németh Gábor Dávid Lebegő arborétum és Veszprémi Szilveszter Helyek, ahol rám öröm vár című kötete (Prae Kiadó) is bekerült a hármas shortlistre.
Manuscriptum: a Sziveri Intézet szabadegyetemi programsorozata
Manuscriptum: a Sziveri Intézet szabadegyetemi programsorozata
Irodalmi és művészeti estek Csáth Géza, Faludy György és Kosztolányi Ádám munkásságáról, 2023 október-november
A Sziveri Intézet MANUSCRIPTUM címmel irodalmi-és művészeti est sorozatot hirdet szabadegyetemi programsorozatának 2023-as őszi félévére. Az előadások témái Csáth Géza, Faludy György és Kosztolányi Ádám hagyatékának a Pannon Egyetem Könyvtár és Tudásközpontban őrzött anyaga köré szerveződnek. 
Szeptember 30-ig tart a VI. Blue Danube Nemzetközi Filmfesztivál
Szeptember 30-ig tart a VI. Blue Danube Nemzetközi Filmfesztivál
Idén 2023. szeptember 20. és 30. között, hatodik alkalommal rendezik meg a Blue Danube Nemzetközi Filmfesztivált. Ebben az évben is számos, közel 1000  filmet neveztek 80 országból. Az előzsűri 54 filmet – köztük 8 magyar alkotást – juttatott a versenyprogram 6 szekciójába.
Kurtág György Fin du partie-ja először Magyarországon
Kurtág György Fin du partie-ja először Magyarországon
Október 12-én a Müpában mutatják be a Beckett-drámából készült operát
2023. október 12-én 19 órától szólal meg Kurtág György Fin de partie-ja először Magyarországon a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében – olvasható a Müpa oldalán. 
Díjnyertes alkotásokkal érkezik a Szemrevaló Filmfesztivál
Díjnyertes alkotásokkal érkezik a Szemrevaló Filmfesztivál
Október 5. és 15. közt a budapesti Művész Moziban, majd Debrecenben, Szegeden és Pécsett
Idén 12. alkalommal rendezi meg a Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet már hagyománnyá vált közös filmszemléjét, melynek keretében a német nyelvterület legfrissebb alkotásait mutatják be a közönségnek. A filmeket október 5. és 15. láthatjuk a budapesti Művész Moziban, ezt követően pedig az intézetek debreceni, szegedi és pécsi partnermozijaiban. Idén új helyszínként Veszprém, Európa Kulturális Fővárosa is csatlakozott a rendezvénysorozathoz.
A Duo One Heart elnyerte a Fővárosi Nagycirkusz különdíját
A Duo One Heart elnyerte a Fővárosi Nagycirkusz különdíját
A leganoi Salieri cirkuszfesztiválon adták át a díjakat
Leganoban a cirkuszművészet műfajmegújító kísérleteit díjazzák az International Salieri Circus Award nevű klasszikus cirkuszi fesztiválon és versenyen – tájékoztatta a Fővárosi Nagycirkusz (FNC) a prae.hu művészeti portált. A helyi Teatro Salieri színpadára költözik a cirkusz, és minden cirkuszi produkció klasszikus zenére, szimfonikus zenekar kíséretében kerül bemutatásra.
Kutatók Éjszakája a Hild-villában
Kutatók Éjszakája a Hild-villában
Szeptember 29-én az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetben
Szeptember 29-én idén is csatlakozik az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet a Kutatók Éjszakájához. A gyermekeket papírszínházzal, a diákokat filmszakmákat népszerűsítő foglalkozással, Csőre  Gábor színész közreműködésével szinkronizációs játékkal, képregényhős-megalkotással, a felnőtteket pedig Kosztolányi-esttel és Misztrál-koncerttel várja a Hild-villában.
A Prae Kiadó könyvei, dedikációi, bemutatói a Könyvfesztiválon
A Prae Kiadó könyvei, dedikációi, bemutatói a Könyvfesztiválon
Tizenegy kötettel jelentkezik a Prae Kiadó idén ősszel, a sokszínű kínálatban prózakötet, verseskötet, dráma, esszégyűjtemény, zenetörténet, megzenésített kortárs versek kottagyűjteménye és verses regény is található.
Előrendelhető Weber Kristóf Keringő című regénye és Keringő dalok című kottafüzete
Előrendelhető Weber Kristóf Keringő című regénye és Keringő dalok című kottafüzete
A szerző szeptember 30-án dedikál a Prae Kiadó standjánál (B10)
Kódolt üzenetek, hamis dokumentumok, embercsempészek, titkosügynökök, leplezett ajándékok, váratlan meglepetések, krimiszerű fordulatok várják az olvasót Weber Kristóf regényében. Walz Emil zenekari menedzser és komponista Ausztrián és Budapesten keresztül érkezik meg szülővárosába, Pécsre, a kalandos autóútját kísérő személyek kavalkádja pedig a múlt szövetébe ágyazódik. 
Women Power in Comics
Women Power in Comics
Női művészek a képregényben és a képregényért
A ‘Women Power in Comics’ (WOMCOM) Horvátországból, Görögországból, Magyarországról, Montenegróból, Szerbiából és Szlovéniából hoz össze partnereket azzal a céllal, hogy erősítse a női művészeket, és elősegítse láthatóságukat és képviseletüket. A projekt emellett felhívja a figyelmet a képregényben megjelenő nők ábrázolására is.
Új verseskötettel jelentkezik Áfra János
Új verseskötettel jelentkezik Áfra János
Omlás címen új verseskötettel jelentkezik Áfra János, a harmincas magyar költőgeneráció egyik legtehetségesebb alakja. A Kalligram Kiadó gondozásában megjelenő kötet a szerző eddigi legterjedelmesebb műve, egyszerre összegzése és továbbgondolása az alkotói életműnek, benne olyan aktuális, huszonegyedik századi problémák kerülnek feldolgozásra, mint a klímaváltozás, a mesterséges intelligencia vagy épp a nukleáris háború réme.
Circus Museum Flash N.002: Rob Mulder Collection, Hoek – Budapest
Circus Museum Flash N.002: Rob Mulder Collection, Hoek – Budapest
Kiállítás a Fővárosi Nagycirkuszban
A Circus Museum Flash N.002: Rob Mulder Collection, Hoek – Budapest című időszaki kiállítást Fekete Péter főigazgató nyitotta meg a Fővárosi Nagycirkusz utolsó alkalommal bemutatott, A sztyeppe illata című előadásának szünetében. A főigazgató a közönség jelenlétében, a nézők segítségével számolta össze azt az 1200 könyvet, amely mostantól Rob Mulder gyűjtemény címmel a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum első nemzetközi gyűjteményi egységének részét képezi.
Ha innen nézem fotó, ha onnan, szobor
Ha innen nézem fotó, ha onnan, szobor
Bóka Krisztina képzőművész első önálló kiállítása a Foton Galériában
Szeptember 19-én, kedden 18 órakor nyílik Bóka Krisztina, friss diplomás képzőművész első önálló kiállítása a Foton Galériában, amelyet Pettendi Szabó Péter nyit meg. Az október 1-ig látogatható tárlaton az eddigi kísérleti fotó munkáiból mutat be az alkotó egy válogatást, ahol a hangsúly a fotogram és a lyukkamera használatára került.
Előrendelhető Chrétien de Troyes Perceval, avagy a Grál meséje című kötete
Előrendelhető Chrétien de Troyes Perceval, avagy a Grál meséje című kötete
Bemutató: 2023. szeptember 21., (Próféta Galéria - Szent Gellért tér 3.)
Chrétien de Troyes 12. századi költő, klerikus, az ófrancia költészet legjelentősebb alakja, aki udvari szerelmet dicsőítő műveivel elindította az artúri lovagregény divatját. Nála jelenik meg először a királynéba szerelmes Lancelot alakja, és hozzá kötődik a Grál szimbólumának megteremtése. Műveivel nagyban hozzájárult a nyugati regény műfajának kialakulásához.
Kontrapunkt: lakoma társadalomtudósok és irodalmárok részvételével
Kontrapunkt: lakoma társadalomtudósok és irodalmárok részvételével
2023. 09. 23., Spirit of Schultz, Mézesdűlő, Óbecse
A Híd folyóirat a Hídverő programsorozat részeként egynapos lakomát szervez társadalomtudósok és irodalmárok részvételével a vajdasági magyar közösséget és a magyar kultúrpolitikát érintő kihívásokról. Szó lesz többek között a népességfogyásról és a kulturális-közéleti aktualitásokról.
Ingyenesen megtekinthető A titokzatos stylesi eset
Ingyenesen megtekinthető A titokzatos stylesi eset
Lichter Péter avantgárd Poirot-filmje Mácsai Pál főszereplésével készült
Ingyenesen elérhetővé vált a YouTube-on és a Vimeón A titokzatos stylesi eset című avantgárd krimi. A filmet 2022 nyarától havi rendszerességgel vetítették a Bem moziban, a nemzetközi közönség pedig februárban, a Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválon találkozhatott vele.
Megnyílt a hatodik szobrászbiennálé a szentendrei MANK Galériában
Megnyílt a hatodik szobrászbiennálé a szentendrei MANK Galériában
Térfoglalás címmel nyílt meg csütörtökön a VI. Szobrászati Biennálé, amelyen több mint 50 szobrászművész mutatkozik be Szentendrén, a MANK Galériában.
Veszélyben a BIDF
Veszélyben a BIDF
A Budapest International Documentary Festival
Veszélybe került a BIDF, jelenleg nincs esély a következő fesztivál megrendezésére.
Magyar film is versenyben Pristinában
Magyar film is versenyben Pristinában
Koszovóban lesz az Alagút a fény végén világpremierje
Egy svájci, egy belga és egy francia film mellett négy közé választották a héten zajló 15. Pristinai Nemzetközi Filmfesztivál középhosszú versenykategóriájában az Alagút a fény végén című független magyar játékfilmet. Az alkotás egyik legfőbb különlegessége – amellett, hogy teljesen önerőből, állami és közösségi támogatás nélkül, rendkívül alacsony költségvetésből valósult meg –, hogy a stáb a felvételek során kizárólag régi, néhány ezer forintért bárki által megvásárolható szovjet objektíveket használt, de a film szinte valamennyi kelléke is kizárólag kidobásra szánt tárgyak újrahasznosításával készült.
Magyar származású fotográfusnő az amazónai indiánokért
Magyar származású fotográfusnő az amazónai indiánokért
Első kortársfotó-tárlatára készül új épületében a Néprajzi Múzeum. Indiánok. Lelkek. Túlélők. címmel Magyarországon először lesz látható Claudia Andujar magyar származású fotóművész munkássága, a São Pauló-i Vermelho Galéria közreműködésével. A kiállítás kihagyhatatlan élmény az etnográfia, a távoli kultúrák és a kortárs fotóművészet kedvelőinek is, miközben az amazóniai esőerdők világáról is megrázó üzenetet hordoz.
Vincze Ferenc kapja idén a FISZ Csáth Géza-díját
Vincze Ferenc kapja idén a FISZ Csáth Géza-díját
A Fiatal Írók Szövetsége nyolcadjára adja át a kitüntetést. A Csáth Géza-díj a Fiatal Írók Szövetsége 2016-ban, kizárólag adományokból alapított irodalmi díja, melynek kuratóriumát a FISZ-tábor nulladik napjának mindenkori résztvevői alkotják.
Sors-ökológia: Péntek Orsolya képei a Kis Présházban
Sors-ökológia: Péntek Orsolya képei a Kis Présházban
Kiállításmegnyitó szeptember 15-én 19 órától
Péntek Orsolya kiállítását Szeifert Natália író nyitja meg a Kis Présházban (1111 Bartók Béla út 44.) szeptember 15-én, pénteken, 19 órakor.
Idén is megrendezik a Fehérvári Irodalmi Napokat
Idén is megrendezik a Fehérvári Irodalmi Napokat
2023. szeptember 14-16.
A FIN – Fehérvári Irodalmi Napok közösségi irodalmi fesztivál, amelyet 2016 után nyolcadik alkalommal rendeznek meg Székesfehérváron. A városban az elmúlt évtizedben több helyszínen zajlottak sikeres irodalmi sorozatok, és zajlanak ma is, a FIN célja, hogy ezeket összefogja, és egy több napos fesztivál keretében tárja az irodalom iránt érdeklődők elé.
Előrendelhető Dargay Marcell A 180-as csoport című könyve
Előrendelhető Dargay Marcell A 180-as csoport című könyve
Dedikálás a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon
Dargay Marcell zeneszerző, zongorista. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés szakán Vidovszky László, zeneelmélet szakán pedig Komlós Katalin tanítványaként végzett 2004-ben. 
Előrendelhető Jelena Glazova Naivitás című verseskötete
Előrendelhető Jelena Glazova Naivitás című verseskötete
Dedikálás és könyvbemutató is lesz Budapesten
Jelena Glazova (1979) lett költő, hang- és vizuális művész, Brüsszelben él. A kortárs művészet interdiszciplináris és médiumközi területei érdeklik, műveiben szövegeket, képeket és experimentális hangokat kombinál. Naivitás című verseskötete eredetileg 2021-ben jelent meg Lettországban.
Új standupsorozat indul
Új standupsorozat indul
EGYéletem Mucsi Zoltánnal, Szinetár Dórával és Grecsó Krisztiánnal
EGYéletem címmel új, életrajzi stand up sorozat indul szeptember végén a Momkultban. Olyan ismert művészek állnak majd színpadra, mint Grecsó Krisztián író, Szinetár Dóra színész-, énekesnő vagy Mucsi Zoltán színművész, akik egy-egy színházi este keretein belül elmesélik az életüket.
Tarolt a magyar produkció a világ legnagyobb fesztiválján
Tarolt a magyar produkció a világ legnagyobb fesztiválján
A The Times szerint a Recirquel IMA című előadása a legegyedibb cirkuszművészeti alkotás az Edinburgh Fringe-en
Elsöprő szakmai és közönségsikert aratott a világ legnagyobb művészeti fesztiválján a Recirquel társulat IMA című immerzív produkciója, amely tucatnyi öt- és négycsillagos kritikát kapott és egy rangos díjat is elhozott az Edinburgh Fringe Fesztiválról. A Vági Bence rendezte előadást négy hét alatt mintegy 10 ezer néző látta, a vezető brit közéleti és kulturális lapok kritikusai pedig szuperlatívuszokban írtak a „kihagyhatatlan misztikus utazást” kínáló, „ámulatba ejtő táncszínházi produkció”-ról, amely „nirvana közeli állapotba” hozza a nézőt. Sikerének köszönhetően az IMA Dél-Koreától Londonon át Kanadáig számos meghívást kapott a világ vezető művészeti intézményeitől és kulturális programszervezőitől.
Nyilvános a KÖZÖD? – I. Budapesti Részvételiségi Fesztivál programja
Nyilvános a KÖZÖD? – I. Budapesti Részvételiségi Fesztivál programja
Első alkalommal szervezi meg a Palimpszeszt Kulturális Alapítvány a Nyolc Ág Stúdióval együttműködésben a KÖZÖD? – Budapesti Részvételiségi Fesztivált szeptember 8. és 10. között a Szeszgyár közösségi parkban.
Kiválasztották a Margó-díj döntőseit – a Sorsod Borsod is az első tízben
Kiválasztották a Margó-díj döntőseit – a Sorsod Borsod is az első tízben
Magyar krimi a jelöltek közt, Bánhidi Lillától, a Prae Kiadó Krimi ma sorozatából
Megvan az a tíz első prózakötetes szerző, aki esélyes lehet a Margó-díjra. Az idén kilencedik alkalommal meghirdetett díj győztese minden eddiginél magasabb pénzjutalmat kap, valamint 15 millió forint értékű Bookline médiakampány segíti könyve népszerűsítését. Idén először az Erste támogatásának köszönhetően a Margó x Erste #higgymagadban különdíjjal jutalmazzák majd az egyik döntős szerzőt.
Julie
Julie
Részlet Alina Nelega: mintha mi sem történt volna című regényéből
Alina Nelega: mintha mi sem történt volna című regénye a marosvásárhelyi Lector Kiadó gondozásában jelenik meg 2023 őszén. A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a Prae Kiadó standjánál lehet majd megvásárolni. A könyvet András Orsolya fordította, és Láng Orsolya készítette az illusztrációkat.
Hongkongi filmek és vendégek is jönnek a CineFestre
Hongkongi filmek és vendégek is jönnek a CineFestre
Az ázsiai filmek rajongóinak jó hír, hogy az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon hat hongkongi alkotás látható. A világ filmgyártásában Hongkong régóta magas színvonalat képvisel, és a nézők most nemcsak betekintést nyerhetnek a rendkívül színes művészetükbe, hanem találkozhatnak a levetített filmek szereplőivel is.
Rangos díjért versenyez Vermes Dorka első nagyjátékfilmje Velencében
Rangos díjért versenyez Vermes Dorka első nagyjátékfilmje Velencében
Érzelmi sivárságról, intimitáskeresésről és a magány elől való menekülési kísérletekről mesél egy érzékeny, madáralkatú cirkuszi munkás történetén keresztül Vermes Dorka első nagyjátékfilmje, az Árni, amelyet most hétvégén mutatnak be a 80. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon. A Biennale College Cinema támogatási programjában és a Proton Cinema gyártásában készült filmben kreatív producerként Tarr Béla is közreműködik. Az alkotás, melyet az első- vagy második filmes rendezőknek létrehozott Biennale College Cinema szekcióban vetítenek, versenybe került a Queer Lion díjért, mellyel minden évben a legjobb LMBTQ témájú filmet tünteti ki a velencei zsűri.
Elhunyt Szandai Mátyás
Elhunyt Szandai Mátyás
A Magyar Jazz Szövetség közleménye
"Fájdalommal megtört szívvel tudatjuk, hogy nagyszerű bőgős kollégánk, Szandai Mátyás tragikus hirtelenséggel elhunyt."
HERBSTGOLD – Fesztivál 2023, Kismarton
HERBSTGOLD – Fesztivál 2023, Kismarton
A vágyakozás, a zenei beteljesülés pillanata
Szeptember 9-től 24-ig Julian Rachlin ismét kitűnő művészeket invitál Kismartonba. Ez alkalommal többek között George Hamilton színész, Angelika Kirchschlager mezzoszoprán, John Eliot Gardiner karmester, Vilde Frang hegedűművész, Lucy Crowe szoprán, Kirill Gerstein zongoraművész, Danny Grisset jazz-zongorista, Ida Keralova és a kastély rezidens zenekara, a Chamber Orchestra of Europe lépnek színpadra.
Előrendeléssel is támogatható Tóth Kinga következő kötete
Előrendeléssel is támogatható Tóth Kinga következő kötete
AnnaMaria sings/singt/énekel
Október elején megjelenik Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című, három nyelvű kötete, melynek anyagi hátterét közösségi finanszírozással és előjegyzéssel igyekszünk előteremteni.
Megjelent a Vár Ucca Műhely 82. száma
Megjelent a Vár Ucca Műhely 82. száma
HÁZ, HÁBORÚ, HALOTT - A VÁR UCCA MŰHELY folyóirat 82. lapszámának bemutatója 2023. augusztus 30-án, szerdán lesz 17:30-kor a Művészetek Háza Veszprém klubhelyiségében (a Csikász Galéria fölött, az első emeleten, Veszprém Vár utca 17.) Köszöntőt mond: Varga Richárd, az EKF 2023 projektmenedzsere.
Irodalomterápiás önismereti csoport irodalmi alkotók számára
Irodalomterápiás önismereti csoport irodalmi alkotók számára
Jakobovits Kitti tanácsadó szakpszichológus, irodalomterapeuta 12 alkalmas tematikus irodalomterápiás önismereti csoportot indít az irodalom területen alkotók számára. Az első alkalom 2023. október 12-én lesz a Bajza utca 56-ban.
Pusztítás és teremtés – Abel Pann életútja a diaszpórától Izraelig
Pusztítás és teremtés – Abel Pann életútja a diaszpórától Izraelig
A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár kiállítása
Végigélte a világtörténelem legsűrűbb félszázadát, a cári Oroszországból eljutott Párizson és az Egyesült Államokon át Izraelbe, dokumentálója lett a század elején zajló kisinyovi pogromoknak, látott két világháborút, részt vett a születő Izrael művészetének formálásában, és megérte az ország új életre kelését. Abel Pann mindent látott, és mindent megmutatott, összekapcsolva a Biblia világát ezzel a modern pusztulás- és teremtéstörténettel. Életének szemtanúja volt egy pillanatra Kosztolányi Dezső, vagy Klebelsberg Kunó és Jászai Mari is.
Itt az az új magyar bűnügyi film, az Éger előzetese
Itt az az új magyar bűnügyi film, az Éger előzetese
November 16-án kerül a magyar mozikba az Éger című új magyar bűnügyi film. Az író-rendező Nagy Borús Levente játékfilmes bemutatkozása csavaros bűnügyi történetet ígér Kálid Artúrral, Kovács Tamással, Nagy Zsolttal, Péterfy Borival, Schmied Zoltánnal, Szilágyi Csengével és Zsótér Sándorral. A közvetlen állami támogatás nélkül készült független játékfilmnek már van előzetese és plakátja is.
A 20 éves Kontroll és NEO koncert is lesz a CineFesten
A 20 éves Kontroll és NEO koncert is lesz a CineFesten
A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál idén új helyszínnel bővül: a szeptember 1. és 9. között megrendezett fesztiválon szabadtéri mozinak és koncerteknek ad majd otthont a Csengey-kert – tájékoztattak róla a szervezők. Lesz itt Gasztroplacc, Együtt kezdtük és Nyugati nyaralás vetítések, Kerekes Band koncert, de a hét fénypontjának a 20 éves Kontroll és a NEO koncertje ígérkezik.
LandScripts: Javier Aparicio Frago pop-up kiállítása
LandScripts: Javier Aparicio Frago pop-up kiállítása
"Világok születnek, világok halnak. Nem tudjuk, hány világ van." A Glitch4ChaosMagick Biennálé eredeti metaforájának kiterjesztéseként Javier Aparicio Frago, spanyol művész munkái egy alternatív birodalmat festenek fel "LandScripts" néven ismert kompozíciók formájában, ahol tájak és szkriptek újra és újra összeolvadnak, mint egy kavargó kaleidoszkóp.
Ingyenes kamarakoncertek a Nemzeti Filharmonikusok művészeivel
Ingyenes kamarakoncertek a Nemzeti Filharmonikusok művészeivel
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar 2023-ban ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. A jubileum alkalmából a Nemzeti Filharmonikusok művészei országszerte ingyenes kamarakoncertekkel ajándékozzák meg a közönséget.
Fél évezred gyönyörű ex libriseit tette szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár
Fél évezred gyönyörű ex libriseit tette szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár
Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) egyedülálló gyűjteményében a könyvek és a folyóiratok mellett különleges kisgrafikai alkotások is megtalálhatók: a nemzeti könyvtár hazai és nemzetközi viszonylatban is kiemelkedően nagy példányszámú, régi és modern műveket egyaránt tartalmazó ex libris-gyűjteménnyel rendelkezik. Az OSZK most útnak indított Könyvjegytár elnevezésű online tartalomszolgáltatása elsőként a Régi Nyomtatványok Tárában megtalálható közel 1100 darabos régi ex libris-állományt, valamint a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár modern ex librisei gyűjtők neve szerint rendezett, tízezer darabos gyűjteményegységének 3400 dokumentumát és ezek variánsait teszi szabadon hozzáférhetővé.
Ingyenes szabadtéri vetítések és filmtörténeti kuriózumok
Ingyenes szabadtéri vetítések és filmtörténeti kuriózumok
Közeledik a Budapesti Klasszikus Filmmaraton
A Budapesti Klasszikus Filmmaraton keretében öt napra újra szabadtéri mozivá alakul a Szent István tér, ahol kiváló minőségben, felújítva, ingyenesen lesz látható a Jézus Krisztus Szupersztár, az Ed Wood, a Régi idők focija és a Grease is. Giuseppe Tornatore legendás alkotásával, a Malénával nyitják meg Budapest legnagyobb nemzetközi filmfesztiválját, amelyet szeptember 12–17. között hatodik alkalommal rendez meg a Filmintézet – tájékoztatták a sajtót közleményükben.
Sándor Pál-filmhét a felújított Art+ Cinema művészmoziban
Sándor Pál-filmhét a felújított Art+ Cinema művészmoziban
A Pannónia Movie Kft. üzemeltetésében újranyitott Art+ Cinema Jancsó termében augusztus 24-től 28-ig, mindennap 19 órai kezdettel levetítenek egy-egy emlékezetes Sándor Pál-filmet.
Indul az Operabeavató új évada
Indul az Operabeavató új évada
Új magyar operát ír és Puccinit is ízekre szedi Dinyés Dániel és Göttinger Pál szeptembertől. Két sorozattal, két helyszínen várja közönségét az Operabeavató.
A Dinyés Dániel és Göttinger Pál nevével fémjelzett Operabeavató tíz éve bizonyít telt ház előtt, és teszi mindenki számára élménytelivé az opera műfaját. Az összeszokott páros stand up-ja egy-egy opera szórakoztató elemzésével és improvizációval teszi érthetővé a művet, a műfajt. A rendhagyó előadás-sorozat célja, hogy a színházkedvelő, a már operarajongó, vagy még operafélő és a szórakozni vágyó néző számára is egyedülálló élményt nyújtson. Az alkalmakon a karmester-zeneszerző Dinyés Dániel vezeti be a nézőket a zene rejtelmeibe, míg az operai próbafolyamatba Göttinger Pál rendező enged betekintést.
Szárnyalás-Vol-Flight. Reigl Judit figurális festészete
Szárnyalás-Vol-Flight. Reigl Judit figurális festészete
Megnyitó: augusztus 22., kedd, 17:00
Várja az érdeklődőket a Kiscelli Múzeum és a Fővárosi Képtár a Szárnyalás–Vol–Flight. Reigl Judit figurális festészete című kiállítás megnyitóján. Köszöntőt mond Claire Legras, Franciaország magyarországi nagykövete, a kiállítást megnyitja Alföldi Róbert, színész, rendező. A megnyitó időpontja: augusztus 22., kedd, 17:00, helyszíne: Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár, Templomtér.
Gyakornokok jelentkezését várja a prae.hu művészeti portál
Gyakornokok jelentkezését várja a prae.hu művészeti portál
Időtartam: 2023 őszi szemeszter: 2023. szeptember 12. - 2024. január 30.
Folytatja sikeres gyakornoki programját a prae.hu művészeti portál, ezért olyan fiatalok jelentkezését várja, akikkel kapcsolatban a legfontosabb elvárás az, hogy szeressék a művészetet, valamint legyen magabiztos helyesírásuk. Művészeti ágak: art&design, építészet, film, irodalom, színház, zene – és a gyerekeknek szóló alkotások minden formája.
Már várja a nézőket a megújult Corvin mozi
Már várja a nézőket a megújult Corvin mozi
Augusztus 17-től újra várja nézőit a megújult Corvin. Augusztusra az aktuális premierek mellett rengeteg cinefil sorozattal készülnek a mozisok. Szeptemberben a nagy sikerű Corvin moziéjszaka is visszatér – tájékoztatta róla a sajtót a mozit üzemeltető Budapest Film Zrt.  
Megújult az Art+ Cinema és Kávézó
Megújult az Art+ Cinema és Kávézó
Három vetítőteremmel üzemel a mozi
Augusztus 24-én a 10. Vertigo Filmhét premier előtti vetítéseivel, Sándor Pál kultfilmjeivel és kutyabarát kávézóval nyílik meg újra a tetőtől talpig felújított és átalakult Art+ Cinema, a belváros kedvelt art mozija – közölte a sajtóval a mozi üzemeltetését idén átvevő Pannonia Movie Kft.
Alternatív szemléletmódú zenetanulás a Bélaműhely szervezésében
Alternatív szemléletmódú zenetanulás a Bélaműhely szervezésében
Jelentkezési határidő: 2023. 09. 07.
Rimóczi István munkái során szerzett tapasztalataiból most egy olyan tudásanyagot állított össze, amiről úgy véli, hogy egyaránt érdekes és hasznos lehet pedagógusok, zenepedagógusok, zeneterapeuták részére és mindazoknak, akik kíváncsiak arra, hogy hogyan is lehet másképpen nyúlni a zene és hangkeltés témájához. A csoportokba való jelentkezéshez zenei tudás nem szükséges, bárki jelentkezhet, akit érdekel a hangokkal és zenével való foglalkozás. A csoport sajátélményre és részvételre épít. A résztvevők tapasztalati tudást, zenei önismeretet, játékötleteket, módszertani gyakorlatot szerezhetnek hétköznapi munkájukhoz. A műhelymunkában való részvétel azok számára a zenepedagógusok számára is nyitott, akik szeretnének a zenetanulás különböző fokán álló növendékeik számára improvizatív zenei élmények és tapasztalatok szerzésére lehetőséget teremteni.
A Samu című versfilm a ZEBRA Poetry Film Festival programján
A Samu című versfilm a ZEBRA Poetry Film Festival programján
A 2002 óta megtartott berlini versfilmfesztiválra 1200 jelentkezőből jutott be Tóth Vivien és Kecskeméti Balázs versfilmje, a Samu, melynek főszerepét Jenei Mónika játssza
Almási Tamás  és Jean-Marc Barr előtt tiszteleg a CineFest
Almási Tamás és Jean-Marc Barr előtt tiszteleg a CineFest
A Szorításban és A nagy kékség ingyenes vetítéseire várják a nézőket
A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál idén két filmlegenda előtt tiszteleg. Az Európai Mozi Nagykövete-díjat Jean-Marc Barr színész szeptember 2-án este, A nagy kékség vetítése előtt veszi át a fesztiválnak otthont adó miskolci Művészetek Házában. A fesztivál életműdíját Almási Tamás rendező kapja a szeptember 9-én 17 órakor kezdődő zárógálán.
CineFest: Mutatjuk a Kitekintő szekció filmjeit
CineFest: Mutatjuk a Kitekintő szekció filmjeit
Szeptember 1. és 9. között a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál Kitekintő nevű válogatása két magyar remekmű mellett Cannes nyitófilmjével és Arany Pálma-díjasával várja a közönséget. A Hongkongi Nemzetközi Filmfesztivál jóvoltából ugyancsak ebben a szekcióban szerepel majd hat kiemelkedő hongkongi alkotás is. További három dél-koreai mozi segít Miskolcra csábítani a kortárs ázsiai mozi szerelmeseit.
Bécsi filmesztiválon versenyez Tóth Vivien és Kecskeméti Balázs Bujtor István-díjas versfilmje
Bécsi filmesztiválon versenyez Tóth Vivien és Kecskeméti Balázs Bujtor István-díjas versfilmje
Idén hetedszerre rendezik meg a bécsi Art Visuals & Poetry Film Festivalt, amelyet a világon a második legnagyobb versfilmfesztiválként tartanak számon. A Tóth Vivien és Kecskeméti Balázs társrendezésében készült Maros mozi című alkotás a fesztivál megnyitóján versenyez hét másik nemzetközi filmmel, a nyertest a moziteremben ülő közönség és a fesztivál programigazgatója közösen választják majd ki.
Ötven különleges térkép mutatja be a 150 éves Budapestet
Ötven különleges térkép mutatja be a 150 éves Budapestet
Buda, Pest és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára egy ingyenesen hozzáférhető, alternatív, 50 térképet bemutató sorozatot publikált az Átló, Magyarország egyik legismertebb adatvizualizációs műhelye. A térképek Budapest fizikai adottságaitól kezdve az emberi tevékenységeken át a társadalmi helyzetig dolgozzák fel a magyar főváros múltját és jelenét.
A VAN filmzenekar támogatói koncertjével gyűjtenek a Magyarázat mindenre stábjának velencei útjára
A VAN filmzenekar támogatói koncertjével gyűjtenek a Magyarázat mindenre stábjának velencei útjára
Így vehetne részt minél több alkotó a Velencei Filmfesztiválon
2023. augusztus 22-én támogatói koncertet ad a VAN filmzenekar a Marczibányi Téri Művelődési Központban, hogy a Magyarázat mindenre stábjából minél többen elkísérhessék a filmet a velencei világpremierre.
Előrendelhető Zemlényi Attila és kabai lóránt drámája
Előrendelhető Zemlényi Attila és kabai lóránt drámája
Előrendelhető: Zemlényi Attila – kabai lóránt: Vasgyári eklógák. A Beteg Kisfiú legendája – városdráma 18 jelenetben. A darab a Miskolci Nemzeti Színház bicentenáriumi drámapályázatára a 2022. március 31-i leadási határidőig leadott 200 pályamunka közül megosztott első díjat nyert.
Felhívás a Prae műfordító táborban való részvételre
Felhívás a Prae műfordító táborban való részvételre
Prae műfordító tábor, Szigliget, 2023. október 2–7.
Az egykori József Attila Kör műfordító tábora nyomán 2023-ban is meghirdetjük műfordítói workshopunkat, a Prae műfordító tábort a magyar irodalom külföldi fordítói számára.
Tarr Bélával és Hu Bo egyetlen nagyjátékfilmjével tér vissza a Cinema Niche
Tarr Bélával és Hu Bo egyetlen nagyjátékfilmjével tér vissza a Cinema Niche
Cinema Niche #10: An Elephant Sitting Still
2023. szeptemberében tizedik, jubileumi alkalommal tér vissza a Cinema Niche. A kínai író és filmrendező, Hu Bo monolitikus és örökre egyetlen An Elephant Sitting Still című nagyjátékfilmjét egy budapesti és egy pécsi vetítésen láthatja a közönség, magyar felirattal. A budapesti vetítést Tarr Béla személyesen vezeti fel.
Tizenkilencedik alkalommal tér vissza a BuSho
Tizenkilencedik alkalommal tér vissza a BuSho
19. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál, 2023. augusztus 29–szeptember 3., Puskin mozi, Art+ Cinema, Olasz Kultúrintézet, P’art mozi Szentendre
Az idei BuSho fesztiválra felfrissített előzsűri válogatta ki azt a 15 órányi rövidet, amelyek versenyeznek majd a 3 fődíjért, az 5 kategóriadíjért és a 2 különdíjért. 23 országból 64 alkotás került a versenyprogramba, köztük 45 fikciós, 12 animációs és 7 kísérleti alkotás.
Előrendelhető Ughy Szabina Az átlátszó nő című novelláskötete
Előrendelhető Ughy Szabina Az átlátszó nő című novelláskötete
Megjelenés: szeptember elején
2023. szeptember elején jelenik meg Ughy Szabina negyedik kötete, Az átlátszó nő. A szerző két verseskötet és egy regény után novellákkal jelentkezik. A könyv előrendelhető a Prae Kiadó webshopjában, várható szállítás vagy személyes átvétel a Kis Présházban (1111 Budapest, Bartók Béla út 44.) 2023. szeptember 6-ától.
Közeleg a 10. Vertigo Filmhét
Közeleg a 10. Vertigo Filmhét
A legjobb európai és artfilmeket ígérik a szervezők
Idén augusztus 24. és 30. között a Vertigo Média szervezésében a fővárosi Art+ Cinemában ismét lesz Vertigo Filmhét. A jubileum alkalmából egy teljes héten át naponta 3 art- és sikerfilmet nézhetnek meg kedvezményes áron az érdeklődők a közelmúlt filmtermésének legjavából. A filmhét programjában összesen 18 alkotás szerepel, melyek közül 3 az országos premier előtt látható majd.
A CineFesten debütál a hazai tetováláskultúrát bemutató doksi, a Varrat
A CineFesten debütál a hazai tetováláskultúrát bemutató doksi, a Varrat
A Varratnak szeptemberben a 19. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál CineDocs versenyprogramjában lesz a világpremierje. A közvetlen állami támogatás nélkül létrejött dokumentumfilmúj előzetessel és plakáttal várja a fesztivált.
Mutatjuk a Magyarázat mindenre előzetesét
Mutatjuk a Magyarázat mindenre előzetesét
Reisz Gábor új filmjének világpremierje Velencében lesz szeptember elején. Első hazai premier előtti vetítésére a Cirkóban kerül sor szeptember 22-én, erre az eseményre már elfogytak a jegyek. További premier előtti vetítésekre és közönségtalálkozókra várják viszont a nézőket a Mammutba, az Allee-ba és a Corvin moziba. Megjelent a film előzetese is.
Haydneum Eszterháza Fesztivál először
Haydneum Eszterháza Fesztivál először
A magyar és a nemzetközi régizenei élet kiemelkedő alakjainak részvételével szervez fesztivált a Haydneum - Magyar Régizenei Központ szeptember 1-6. között a fertődi Esterházy-kastélyban. Az első alkalommal meghirdetett eseménysorozat középpontjában Mária Terézia császárné látogatásának 250. évfordulója áll – közölték a szervezők a prae.hu művészeti portállal.
Oscar-díjas dokumentumfilm, standup, mesekoncert, jazz és interaktív dokuszínház Csopakon
Oscar-díjas dokumentumfilm, standup, mesekoncert, jazz és interaktív dokuszínház Csopakon
A Pont Csopak augusztusi kiadása 18-án, pénteken és 19-én, szombaton tér vissza a csopaki Plul malomba. A színes programok közt lesz mesekoncert Rutkai Borival, Dumaszínház Rainer-Micsinyei Nórával, két remek dokumentumfilm, interaktív dokuszínház a TÁP színházzal és jazzkoncert Oláh Krisztiánnal – ígérik a szervezők. Figyelem, a Pont Csopak kutyabarát rendezvény.
A CineFesten már jóval az országos mozipremier előtt látható lesz a Nem halok meg
A CineFesten már jóval az országos mozipremier előtt látható lesz a Nem halok meg
A filmet versenyen kívül vetítik a miskolci fesztivál dokumentumfilmes programjában
Dér Asia dokumentumfilmje felteszi a kérdést: mit tennél, ha megtudnád, olyan betegségben szenvedsz, amit csupán az emberek 5 százaléka él túl?
Veszélyben a Látó (is)
Veszélyben a Látó (is)
A kolozsvári szépirodalmi folyóirat
Egy sürgősségi kormányrendelet tervezete szerint 2023. őszétől olyan intézkedések lépnének érvénybe Romániában, amelyek a helyi/megyei önkormányzatok költségvetésének csökkentése érdekében többek között épp a kulturális intézményekre szánt összegeket veszik célba. Például az 50 főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató intézmények átszervezéséről vagy összevonásáról, valamint az alkalmazottak 15%-ának leépítéséről és a költségvetés 15%-os csökkentéséről lenne szó.
Nyilvános a CineFest nagyjátékfilmes versenyprogramja
Nyilvános a CineFest nagyjátékfilmes versenyprogramja
Cannes, Velence, a Sundance, Berlin és Karlovy Vary filmjei mérkőznek Miskolcon
2023. szeptember 1. és 9. között a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon az év legnagyobb filmjeivel találkozhat a közönség. A tizenhét nemzetközi versenyfilm között szerepelnek többek között Cannes, Velence, Sundance, Berlin és Karlovy Vary legnagyobb dobásai, valamint egy magyar alkotás világpremierjének is otthont ad a fesztivál – közölték a sajtóval a szervezők.
A Prae Kiadó júniusi sikerlistája
A Prae Kiadó júniusi sikerlistája
Az 5 lenépszerűbb könyv júniusban
Két friss krimi, költészet és filmtörténet is található a legnépszerűbb könyvek között, mutatjuk a változatos listát a Prae Kiadó júniusi, legkeresettebb kiadványairól.
Kisfilmes pályázatot hirdet diákoknak a CineFest
Kisfilmes pályázatot hirdet diákoknak a CineFest
2023-ban szeptember 1. és 9. között várja a filmek szerelmeseit Miskolcra a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. A szervezők tájékoztatása szerint az elkövetkező hetekben folyamatosan újabb részletek derülnek majd ki a programról. A fesztiválra készülve a CineFest az NMHH-val közösen kisfilmes pályázatot hirdetett középiskolás és egyetemista filmrajongóknak.
FISZ Junior Nyári Íróworkshop
FISZ Junior Nyári Íróworkshop
Felhívás
A Fiatal Írók Szövetsége 2023. augusztus 24. és 27. között kreatív írás kurzust hirdet 14-19 évesek számára. Várják mindazon fiatalok jelentkezését, akik érdeklődnek az irodalom és a szépírás iránt, szeretnek írni, olvasni, van már elkészült szövegük (vers/próza), és szívesen fejlesztenék íráskészségüket.
Katona Ágota nyerte a PesText irodalmi pályázatának szakmai díját
Katona Ágota nyerte a PesText irodalmi pályázatának szakmai díját
Katona Ágota nyerte a PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztivál idei, Felhők hívószóra kiírt irodalmi pályázatának szakmai díját Négyzeteken keresztül látjuk az eget című alkotásával - tájékoztatták a szervezők az prae.hu művészeti portált szerdán.
Indul a 19. Crescendo Nyári Akadémia
Indul a 19. Crescendo Nyári Akadémia
Zene, játék, közösség, Tokaj
Vasárnap kezdetét vette a 19. Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál (CSI), melyre majd 30 országból érkezik több mint 300 résztvevő, ebből mintegy 160 diák.
Emlékezés a delfinekre
Emlékezés a delfinekre
Pintér Tibor esszéje a Prae folyóirat legfrissebb számából
A Delfin-sorozatnak vajon honnan ered a címe? Mert a delfin aranyos, kedves állat, gyerekek örök barátja, nem egy megejtő történet szól az ember és a delfin barátságáról. De ilyen állat sok van – ha már állatokról nevezünk el egy könyvsorozatot –, itt van például a panda vagy a mókus, de erősebb idegzetű kamaszok számára a gepárd vagy a leopárd is megfelelő lenne, bár velük olyan nagyon nem ajánlatos közelről barátkozni. – Pintér Tibor esszéje a Prae folyóirat Delfin Könyvek témájú, legfrissebb számából az alábbiakban teljes terjedelmében olvasható.
Meghalt Tony Bennett
Meghalt Tony Bennett
Péntek reggel New Yorkban meghalt Tony Bennett világhírű énekes - írta meg a Variety.
Szeptember végén: 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
Szeptember végén: 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
2023. szeptember 28. és október 1. között
Az idén 28. alkalommal megrendezésre kerülő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a nemzetközi könyves világ jegyzett eseménye, a térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma. A rendezvényen a Prae Kiadó standját is érdemes lesz felkeresni: új könyvvel jelentkezik Kayla Czaga, Jelena Glazova, Szemjon Hanyin, a magyarok közt László Noémi, Tóth Kinga, Ughy Szabina és Weber Kristóf, valamint tanulmánykötettel Dargay Marcell.
Kayla Czaga versei
Kayla Czaga versei
A kanadai költő Biztonsága érdekében, kérem, kapaszkodjon című kötete augusztusban érkezik a Prae Kiadó gondozásában
Kayla Czaga a fiatal kanadai költészet egyik legnagyobb tehetsége. Debütálókötete, a Biztonsága érdekében, kérem, kapaszkodjon most magyarul is megjelenik a Prae Kiadó gondozásában, Kis Orsolya fordításában. 
Körtánc - illusztrációs pályázat
Körtánc - illusztrációs pályázat
40 év alatti, fiatal alkotóknak
Egy Európai Uniós kulturális együttműködési pályázat keretében három ország, Magyarország, Szlovákia, Románia, három kiadója fogott össze, hogy összehozza, egymással és a nagyközönséggel megismertesse a résztvevő országok legjobb íróit, illusztrációit.
Átadták az Év Gyerekkönyve Díjakat
Átadták az Év Gyerekkönyve Díjakat
Képes összefoglaló
Nyolcadik alkalommal osztotta ki a HUBBY Magyar Gyerekkönyv Fórum az Év Gyerekkönyve Díjakat a 2022-ben megjelent könyvek alkotóinak. A független szakmai zsűri és a diákzsűri  is több kategóriában hirdetett győzteseket, akiknek a névsora az Ünnepi Könyvhéten derült ki június 10-én, szombaton.   
Tizenévesek térélményei a Deák17 galériában
Tizenévesek térélményei a Deák17 galériában
Ingyenes kiállítás "TÉRHATÁS" címmel
„Háromdimenziós térben élünk, mozgunk, tevékenykedünk. Ez életünk színtere éppúgy, mint a végtelenség. A térhatást átéljük, elképzeljük, létrehozzuk, rajzzal, építéssel és fantáziával.” Zombori Béla, a Vizuális kultúra OKTV versenybizottságának ügyvezető elnöke ezekkel a szavakkal vázolta fel az idei középiskolai verseny tematikáját. A legjobb pályaműveket pedig a Deák17 Galéria TÉRHATÁS kiállításán csodálhatjuk meg.
A Körtánc pályázat eredménye
A Körtánc pályázat eredménye
Egy Európai Uniós kulturális együttműködési pályázat keretében három ország, Magyarország, Szlovákia, Románia, három kiadója fogott össze, hogy összehozza, egymással és a nagyközönséggel megismertesse a résztvevő országok legjobb íróit, illusztrációit. Íme, az eredmény.
Cinemira videóverseny
Cinemira videóverseny
Forgass a mobiloddal, és nyerj értékes díjakat!
A Magyar Mozgókép Fesztivál a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében a Cinemira, Nemzetközi Gyerek és TEEN Film Fesztivállal karöltve videóversenyt hirdet 20 év alatti fiataloknak.
Itt nem ad egyszerű megoldókulcsot a politikai hovatartozás
Itt nem ad egyszerű megoldókulcsot a politikai hovatartozás
Interjú Horváth Kristóffal (Színész Bobbal) önellentmondásról, rasszizmusról és a Háromezer számozott darab forgatásáról
Horváth Kristóf, avagy Színész Bob a 2000-es évek elejétől játszik színházi előadásokban, köztük a Háromezer számozott darab alapjául szolgáló Cigány magyarban. Láthattuk korábban a 2008-as Vera, Verám, Verusa és a 2014-ben készült Parkoló című nagyjátékfilmekben. A színészet mellett rendezett színházi előadást (Örömsorvasztó, 2018), illetve 2012-ben elkészítette Deus ex Machina című rövidfilmjét. 2014-ben a Slam Poetry Országos Bajnokságon első helyen végzett, 2015-ben pedig csapatban került ismét a dobogó legtetejére.
Még a rasszisták sem mondhatják, hogy ilyesmi nem történhet meg
Még a rasszisták sem mondhatják, hogy ilyesmi nem történhet meg
Interjú Varga Norberttel élettapasztalatokról, önreflexióról és a Háromezer számozott darab forgatásáról
Mielőtt a Tudás Hatalom társulat tagja lett, Varga Norbert szociális munkásnak tanult. A Független Színházban játszott többek között a koszovói háborút feldolgozó Kosovo mon Amour (2020) hatrészes videósorozatban. Szerepelt Császi Ádám Cigány magyar című előadásában, ennek adaptációja, a Háromezer számozott darab hozta el első filmes főszerepét. Legközelebb Dudás Balázs Begyulladva című filmjében lesz látható a vásznon.
Rejtélyek kertje
Rejtélyek kertje
Játékos nyomozás és kiállítás a Vajdahunyadvárban
A Vajdahunyadvárban nyíló, tavaszi kiállítás játékos nyomozásra, kalandos kerti barangolásra hív - értesítette a prae.hu művészeti portált az F Exhibition. A rejtélyek kertje – Játékos nyomozás és kiállítás termeibe lépve a látogatók egy képzeletbeli, titokzatos kertbe csöppennek, ahol egy izgalmas detektívjáték részesei lehetnek.
Bepillantás a bábszínház kulisszái mögé
Bepillantás a bábszínház kulisszái mögé
Új kiállítás a deák17 galériában
Budapest egyesítésének 150. évfordulóját ünnepelik idén – a kiállítás, amit ebből az alkalomból rendez meg a Deák17 Galéria és a Budapest Bábszínház, szimbolikus kézfogás két fővárosi intézmény között. A MINDEN BÁB! címet viselő kiállítás legfőbb ambíciója, hogy bevezesse a látogatókat a színház kulisszái mögé. A bábok, fotók, plakátok megtekintésén túl a látogatóknak lehetőségük nyílik arra is, hogy végig kísérjék egy bábelőadás születését a tervezőasztaltól a színpadig - értesítette a prae.hu művészeti portált a Deák17 galéria.
Két hét múlva Bogyó és Babóca újra a mozikban
Két hét múlva Bogyó és Babóca újra a mozikban
Április 6-án jelenik meg országszerte a mozikban a Bogyó és Babóca 5. - Hónapok meséi animációs film - értesítette a prae.hu művészeti portált a KEDD Animációs Stúdió. Az évszakok váltakozását bemutató rajzfilmben a megszokott szereplők mellett feltűnik a filmvásznon a Liliomtündér varázslatos karaktere és egy kalandos utazás során a Zöld kukac is. A természet játékra hívja Babócáékat, akik mindegyik történetben valamilyen ötletes megoldással válaszolnak az őket ért kihívásokra.
Vasra Verve
Vasra Verve
Rabóczky Judit Rita kiállítása a B32-ben
A Vasra Verve című kiállítás az emberi természettel kapcsolatos kérdéseket boncolgat. Rabóczky Judit Rita fém darabokból hegesztett büszt és maszk szobrokkal mutat be gyarló emberi tulajdonságokat.
Ló a házban: animációs játszóház
Ló a házban: animációs játszóház
Tavaszváró animációs játszóház magyar animációs mesefilmekkel
Hogy kerülhet egy kék színű ló a szobába, aki ráadásul görkorcsolyázik? Tavasszal négy különböző filmprogrammal és animációs játszóházzal készül a Primanima animációs játszóház és művészeti műhely az egész családnak, hogy senki se maradjon ki a kalandból – értesítette a prae.hu művészeti portált a Primanima.
Forgassatok némafilmet!
Forgassatok némafilmet!
Közös pályázatot indít a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum és a Pagony kiadó 10-18 évesek számára
Hosszú az út Kolozsvártól Casablancán át Hollywoodig. És mégis megtehető, ahogy Kertész Mihály, a később Michael Curtiz néven világhírűvé váló Oscar-díjas filmrendező meg is tette. A Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum és a Pagony kiadó közös pályázatot ír ki mindazon csapatok számára, akiket érdekel az irodalom, a film, a média és a történelem világa - értesítette a prae.hu művészeti portált a Pagony kiadó.  
Játékra hív a természet a legújabb Bogyó és Babóca mozifilmben
Játékra hív a természet a legújabb Bogyó és Babóca mozifilmben
Hónapok meséi címmel április 6-án jelenik meg a mozikban az új Bogyó és Babóca rajzfilm. A népszerű sorozatból készült ötödik mozifilm központi témája a természet közös felfedezésének élménye. Bartos Erika mesekönyve alapján a filmet a KEDD Animációs Stúdió készítette.
A játék és a számítógép filozófiája
A játék és a számítógép filozófiája
A Deák17 Galéria interaktív kiállítása
A Deák17 Galéria február 25-ig látogatható JÁTÉK NEM JÁTÉK címet viselő tárlata egyrészt az elmúlt évtizedek kortárs intermédia munkáiból mutat be egy válogatást, másrészt megtaláljuk a 20 éves múltra visszatekintő Szabadfogású Számítógépverseny legjobb pályamunkáit is. Maurer Dóra, Bódy Gábor elgondolkodtató alkotásai mellett így tehát fiatalok formabontó számítógépes játékait is kipróbálhatjuk, és még egy robottal is elbeszélgethetünk morális problémáinkról.
Körtánc
Körtánc
Gyerekirodalmi pályázat
Egy Európai Uniós kulturális együttműködési pályázat keretében három ország, Magyarország, Szlovákia, Románia, három kiadója fogott össze, hogy összehozza, egymással és a nagyközönséggel megismertesse a résztvevő országok legjobb íróit, illusztrációit.
Képregénypályázat 2023
Képregénypályázat 2023
A Ciceró Könyvstúdió pályázata
A gyerek- és ifjúsági képregénypályázat témája: Átváltozások. Két kategóriát hirdetnek meg: 6-12 éves, illetve 12 év feletti olvasóknak szánt képregényeket várnak. Egy pályázó mindkét kategóriában küldhet pályaművet, de kategóriánként legfeljebb három pályaművet jelölhet.     
Új év, új Pagony Szalon
Új év, új Pagony Szalon
A téma: Képek és könyvek
A Pagony Kiadó tavaly év végén indult hiánypótló és inspiratív programsorozatának idei első eseményére január 26-án, csütörtökön 18 órakor kerül sor a Pagony Cafe – Dióban, a Bakáts Pagony mellett.
POT-VOT pályázat költőknek
POT-VOT pályázat költőknek
Mi történik, amikor belép egy költő egy középiskola tizenegyedik osztályába? Hogyan mutatja be költészetét és saját magát? Meg tudja-e hozni a hallgatóság kedvét a versolvasáshoz? Akár a közös alkotás is szóba jöhet?  
Négyen a Présben: a vendég Láng Orsolya
Négyen a Présben: a vendég Láng Orsolya
Prae Kiadó podcast
A Prae Kiadó új sorozatában egy-egy szerzővel beszélgetnek a kiadó állandó munkatársai: Péczely Dóra, L. Varga Péter és Balogh Endre. A helyszín a Prae körének irodalmi kávéháza és szórakozóhelye, a Kis Présház (Bartók Béla út 44.). Az ötödik vendég Láng Orsolya volt.
Lehet-e meghitt a karácsonyunk?
Lehet-e meghitt a karácsonyunk?
Családi Meetup
December 17-én, délután kerül sor a Tipikus karácsony egy atipikus világban című Családi Meetup programra.
Indul a Pagony Szalon
Indul a Pagony Szalon
Új programsorozat mesekönyvekről, gyerek- és ifjúsági irodalomról
A Pagony Kiadó hiánypótló és inspiratív programsorozatot indít, amely elsősorban felnőtteknek, szülőknek, alkotóknak, valamint a gyerek- és ifjúsági irodalom iránt érdeklődőknek szól. A Pagony Szalon egy közös beszélgetés keretén belül havonta lehetőséget nyújt olvasóközönségének, hogy személyesen találkozzon a kiadó szerzőivel, illusztrátoraival. Az első alkalom 2022. október 20-án, csütörtökön lesz a Bartók Pagony kávézójában.
Az ifjoncoknak is remek programot hoz a 10. Primanima
Az ifjoncoknak is remek programot hoz a 10. Primanima
Az október 5-8. között megrendezésre kerülő Primanima fesztivál ismét kiemelt figyelmet szentel az ifjabb közönségnek: a három korosztályra bontott gyerekfilmes versenyprogram mellett a PrimaTeen szórakoztató és elgondolkodtató animációkkal várja a tinédzsereket, a szombati nap pedig – melyen a Rutkai Bori Banda is fellép – a családoké lesz.
Világsakk-fesztivál: idén a lányoké az első lépés
Világsakk-fesztivál: idén a lányoké az első lépés
Idén is mindenkit vár a Polgár Judit által szervezett Világsakk-fesztivál október 8-án Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában.
Elindult a Kötve hiszem, a Mesecentrum podcastsorozata
Elindult a Kötve hiszem, a Mesecentrum podcastsorozata
Kerekasztal-beszélgetések az ifjúsági és gyerekirodalomról Gutenbergtől Zuckerbergig. A Mesecentrum podcastsorozatának állandó beszélgetőpartnerei: Harmath Artemisz, az Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrum vezetője, Nényei Pál magyar szakos tanár, gyerekirodalmi szakértő és Nyulász Péter, író.
Helló, Munkácsy!
Helló, Munkácsy!
Rajzpályázat általános iskolásoknak
A fecsegő kastély című Gévai Csilla-regény Békéscsabára kalauzolja a gyereket. A regényhez kapcsolódó, általános iskolásoknak szóló pályázatra egyénileg és egész osztállyal is nevezhetnek a résztvevők. A képzeletet és a fantáziát megmozgató rajzpályázat nyertesei pagonyos nyereményekben részesülnek.
Nézz, láss írj! - Keltsd életre kedvenc festményeidet!
Nézz, láss írj! - Keltsd életre kedvenc festményeidet!
A Magyar Nemzeti Galéria és Pagony Kiadó kreatívírás-pályázatot hirdet 3-4. és 5-6. osztályosok számára. A pályázatot a Pagony Kiadó Képtelen képrablás című különleges kötete ihlette.
Kaland az esőerdőben - Kincskereső játék és kiállítás
Kaland az esőerdőben - Kincskereső játék és kiállítás
A Magyar Mezőgazdasági Múzeumban nyíló új kiállítás a trópusi esőerdők rejtélyes világába kalauzolja el a kalandvágyó látogatókat.
Olasz gyerekkönyv-illusztrátorok és roma képzőművészet a Deák17 Galériában
Olasz gyerekkönyv-illusztrátorok és roma képzőművészet a Deák17 Galériában
Ezt hozza az ősz
Az ősz beköszöntével a budapesti Fashion Streetről nyíló Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria két új ingyenesen látogatható kiállítással várja az érdeklődőket. A Galéria két kiállítóterében újra felfedezhetjük, milyen sokszínű is a világ: a GENERAZIONI című kiállítással az elmúlt évtizedek legjobb olasz gyerekkönyv-illusztrációinak mesés világába csöppenhetünk, a KAPUŐR című tárlattal pedig a hazai roma képzőművészet jelenét és jövőjét ismerhetjük meg közelebbről. 
Négyen a Présben: a vendég Mészöly Ágnes
Négyen a Présben: a vendég Mészöly Ágnes
Prae Kiadó Podcast
A Prae Kiadó új sorozatában egy-egy szerzővel beszélgetnek a kiadó állandó munkatársai: Péczely Dóra, L. Varga Péter és Balogh Endre. A helyszín a Prae körének irodalmi kávéháza és szórakozóhelye, a Kis Présház (Bartók Béla út 44.). A harmadik vendég Mészöly Ágnes volt.
A Galiba Gyermekfesztivál hamarosan megnyitja kapuit
A Galiba Gyermekfesztivál hamarosan megnyitja kapuit
Az 56 éves tradícióval rendelkező Debreceni Virágkarnevál kísérőprogramja, az idén XI. alkalommal megrendezésre kerülő Galiba Gyermekfesztivál öt napon keresztül közel 200 ingyenes programot biztosít a gyerekek és családjaik számára az ország egyetlen klasszikus Vidámparkjában, a debreceni Nagyerdőn augusztus 17. és 21. között.
Hímzés kiállítás a Deák17 galériában
Hímzés kiállítás a Deák17 galériában
MINTÁZATOK – Na de mihez kezdjünk velük?
A budapesti Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria MINTÁZATOK című kiállítása a kortárs magyar képzőművészetben megjelenő hímzéssel foglalkozik, 14 olyan alkotó munkásságába engedve betekintést, akik a nagy hagyományú technikát saját gondolataik, mai üzenetek kifejezésére használják. A kiállításon olyan alkotások szerepelnek, melyekben a hímzés, valamely aspektusa révén, hozzáadott tartalommal bír – ahol a technika leginkább ürügy, alkalom ennek a tartalomnak a kifejezésére, mely tartalom gyakran ironikus, humoros, vagy éppen személyes, netán kritikus. Most összeszedtük, mennyi mindent is lehet csinálni a kiállításban.
Négyen a Présben: a vendég Balla Gergely, a Platon Karataev énekes-dalszövegírója
Négyen a Présben: a vendég Balla Gergely, a Platon Karataev énekes-dalszövegírója
Prae Kiadó Podcast
A Prae Kiadó új sorozatában egy-egy szerzővel beszélgetnek a kiadó állandó munkatársai: Péczely Dóra, L. Varga Péter és Balogh Endre. A helyszín a Prae körének irodalmi kávéháza és szórakozóhelye, a Kis Présház (Bartók Béla út 44.). A második vendég Balla Gergely volt.
A Nagy Kék Szív is állandó vendége lesz a hazai fesztiváloknak
A Nagy Kék Szív is állandó vendége lesz a hazai fesztiváloknak
Idén is népszerű installációjával, a Nagy Kék Szívvel vesz részt a hazai fesztiválszezon legnagyobb eseményein az Együtt az Autistákért Alapítvány. A sokak által kedvelt látványosságot nemcsak azért érdemes felkeresni két koncert között, mert remekül mutat a fotókon, hanem mert az itt készült szelfikkel fontos társadalmi ügyet is támogathatnak a fesztiválozók bulizás közben.
Mozifilm készült a Semmiből!
Mozifilm készült a Semmiből!
Októbertől a magyar mozikban
Elkészült Janne Teller generációs regényének a filmváltozata. A Semmi októberben kerül a magyar mozikba, de premier előtt többször is látható lesz majd, valamint addig is elkészült a film magyar plakátja, feliratos és szinkronizált előzetese.
Újra képregényfesztivál Budapesten
Újra képregényfesztivál Budapesten
A Magyar Képregény Szövetség 17. alkalommal rendezi meg az ország legnagyobb képregényes rendezvényét június 3. és 5. között. A vásárra június 5-én, vasárnap 11 és 17 óra között kerül sor a Dürer Kertben, ahol képregényes programokkal, beszélgetésekkel, előadásokkal, workshopokkal is várják az érdeklődőket.  
Pagonyfeszt a Dürer kertben
Pagonyfeszt a Dürer kertben
Családi program május 22-én
Újra Pagonyfeszt új helyszínen, a Dürer kertben, ahol változatos gyerekprogramokkal, az új Pagony-könyvek bemutatásával és társasjátékozással várja a kiadó a családokat. 
Kalandra Fül Fesztivál gyerekeknek
Kalandra Fül Fesztivál gyerekeknek
Klasszikus zenei fesztivál gyerekeknek
A Danubia egy európai szinten is ritkaságnak számító zenei esemény keretében szeretné közel hozni a klasszikus zenét a gyerekek szívéhez a gyereknap hétvégéjén. A Kalandra Fül Fesztivál Magyarország egyetlen olyan klasszikus zenei eseménye, amely immár harmadik alkalommal gyűjti egy helyre a legjobb, legviccesebb és legszerethetőbb előadásokat az óvodás és kisiskolás korosztály számára. Az eseményre a zenekarhoz csatlakozik Szinetár Dóra is, aki nemcsak műsorvezetőként lesz jelen, hanem közreműködik néhány produkcióban is.
Hogy érzi magát a Föld? - pályázat
Hogy érzi magát a Föld? - pályázat
Országos kreatív alkotói pályázat a Föld napja kapcsán
„Hogy érzi magát a Föld?” címmel országos kreatív alkotói pályázatot hirdet a Föld napján az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. Az intézmény Matematikai, Természettudományi és Informatikai Tanszéke mindig is hangsúlyt fektetett a jövő generációk környezettudatos szemléletének alakítására, ezért óvodások, általános iskolások, középiskolások és felsőoktatásban tanulók is jelentkezhetnek a meghirdetett pályázatra sík- és térbeli alkotásokkal.
Útra kelt a második Primanima Animációs Játszóház Karaván
Útra kelt a második Primanima Animációs Játszóház Karaván
A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a Primanima csapata országos tavaszi turnéra indult: iskolákba, művelődési központokba viszik el a gyerekeknek az animációkészítés szeretetét. Az idei programot az animációs foglalkozáson kívül egy filmválogatás is kíséri, amelyben a kortárs magyar gyerekfilm legjobbjai kaptak helyet, illetve egy kiállítást is láthatnak a gyerekek filmek alkotóiról.
Kreatív jetpack az Ugrás a jövőbe! című pályázathoz
Kreatív jetpack az Ugrás a jövőbe! című pályázathoz
Módszertani csomag a középiskolásoknak és tanáraiknak
A MOME által második alkalommal meghirdetett, UGRÁS A JÖVŐBE! című kreatív pályázat támogatására az egyetem kutatói által létrehozott módszertani csomag mostantól szabadon elérhető és felhasználható bármilyen tervezési feladathoz. Aki lemaradt a verseny jelentkezési határidejéről, április 27-ig még regisztrálhat!
Rajz- és videópályázat: „Az én kertem”
Rajz- és videópályázat: „Az én kertem”
Általános iskolák számára
2022. április 30-ig lehet pályamunkákat küldeni „Az én kertem” elnevezésű pályázatra, amelyet a Folly Égig Érő Tanterem Alapítványa a környezettudatosság témakörében hirdetett meg. Veszprém, Zala és Somogy megyei általános iskolások jelentkezését várják. Az edukatív programokat indító alapítványt 2017-ben hozta létre a Folly azzal a céllal, hogy a gyermekek közvetlen megszólításával hozzájáruljon a társadalmi környezettudatosság, felelősségtudat és a természetszeretet kialakításához, megerősítéséhez.
Kuflis kártyajáték vagy abszolút lapbook
Kuflis kártyajáték vagy abszolút lapbook
A Pagony Kiadó két új pályázata
A Pagony Kiadó ismét közös ötletelésre és alkotásra hívja az óvodásokat. A gyerekek saját kuflis kártyajátékot készíthetnek, így értékes ajándékcsomagot nyerhetnek óvodájuknak. De ez még nem minden: az idei tanév tavaszi félévében a Pagony Kiadó az Abszolút töri sorozatához kapcsolódó izgalmas, új lendületet adó pályázatot hirdet.
Gyógyító szavak irodalommal
Gyógyító szavak irodalommal
Székelyhidi Zsolt Ami kék lesz című verseskönyve kapcsán
Performansszal egybekötött irodalmi esten mutatják be Székelyhídi Zsolt Ami kék lesz című kötetét április 7-én este 6 órától a The Workshopban. A beszélgetés moderátora Domján Kata, többszörös nemzetközi díjas színésznő.
Tilos az Á Könyvek workshop
Tilos az Á Könyvek workshop
Irodalomterápiás foglalkozás Péczely Dórával
Vajon hogyan működik az irodalomterápia a gyakorlatban? Ebben a folyton változó világban mindenkinek szüksége lehet két óra lassításra és befelé figyelésre. A Tilos az Á Könyvek és a Turbina közös irodalomterápiás eseménye erre is lehetőséget ad.
Jótékonysági árverés az ukrajnai menekültek megsegítésére
Jótékonysági árverés az ukrajnai menekültek megsegítésére
A HUBBY - Magyar Gyerekkönyv Fórum, a Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület (MISZJE), illetve az Evangélikus Országos Gyűjtemény jótékonysági árverést rendez az ukrajnai menekültek megsegítésére.
A felelősség kérdései
A felelősség kérdései
A Deák17 galéria új kiállításai
A Deák17 Gyermek- és Ifjúsági Művészeti Galéria márciusi kiállításai és programjai a felelősség kérdését járják körül.
Minőségi gyerekirodalom és irodalomterápia Szegeden
Minőségi gyerekirodalom és irodalomterápia Szegeden
Egyetemistáknak szóló irodalomterápiás foglalkozásokkal, kortárs gyerekkönyv-szerzőkkel, illetve gyerekirodalom-kutatókkal várja február 23-a és május 11-e között a szegedi Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszék a minőségi kulturális szórakozásra vágyókat. Bár a bölcsészkar Informatóriuma lesz a helyszín, a szervezők a legfiatalabb olvasókat is szeretettel várják, hiszen nemcsak szakmai-elméleti kérdésekről, hanem műhelytitkokról, a mesék keletkezéstörténeteiről, sőt, az írók gyerekkoráról és kedvenc gyerekkönyveikről is szó esik majd. 
Ugrás a jövőbe! - a MOME pályázata fiataloknak
Ugrás a jövőbe! - a MOME pályázata fiataloknak
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem második alkalommal hirdeti meg kreativ pályázatát 7-10. osztályos fiataloknak. A tavaly nagy sikert elért verseny célja az, hogy megmutassa: csak egy jó gondolat kérdése, és bárkiből lehet designer vagy jövőkutató! Február 15. és március 15. között 2-5 fős csapatok jelentkezését várják.
Indul a Pagony Podcast
Indul a Pagony Podcast
A Pagony szerint nem csak olvasni, hanem beszélgetni is jó. A kiadó szerkesztői és munkatársai kíváncsian fordulnak azokhoz, akik gondolnak valamit a világról, magukról, vannak kérdéseik és válaszaik, kétségeik és állításaik. Akikre érdemes odafigyelni. Ezért a 2022-es évet a Pagony Kiadó egy új műfajjal indítja: február 2-án elindul a Pagony podcast, mely szerda esténként friss tartalommal vár minden, a gyerekirodalom, a kultúra, a gyereknevelés iránt érdeklődő szülőt, tanárt, vagy akár nagyobb kamaszt is.
Ismét Small Size Napok a Kolibri Színházban
Ismét Small Size Napok a Kolibri Színházban
A művészet nem kor, hanem kíváncsiság kérdése
A Kolibri Színházban a hónap utolsó hétvégéjén, január 28-30 között zajlik a legkisebb, 0-6 éveseknek szánt színházi produkciók seregszemléje, a Small Size Days. Az idén nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő fesztivál célja, hogy felhívja a közönség, a szakma és a kultúrpolitika figyelmét erre a különleges színházi műfajra. A rendezvény mottója: „A művészet nem kor, hanem kíváncsiság kérdése”, ami arra mutat rá, hogy a színház megszületésünk pillanatától fontos része lehet az életünknek.
Nagyon szeretek mozogni
Nagyon szeretek mozogni
Interjú Várjon Dénessel pályakezdésről, mesterekről, kamarazenéről és marketingről
Évek óta a világ élvonalába tartozik, egyike a legtöbbet koncertező zongoraművészeknek. A legnevesebb koncerttermek és fesztiválok visszajáró vendége, rangos akadémiák, zenei műhelyek és mesterkurzusok tanára. Feleségével, Simon Izabella zongoraművésszel együtt a Kamara.hu, a budapesti Zeneakadémia Kamarazenei Fesztiváljának művészeti vezetője. Interjúnkban a Kossuth-díjas Várjon Dénes mutatja be pályáját, inspirációit, bepillantást engedve, mit jelent világhírű zongoraművésznek lenni a 21. században.  
Narrativárium:  komplex színházi nevelési esemény
Narrativárium: komplex színházi nevelési esemény
A Narratíva Kollektíva rendkívül izgalmas és önfeledt kikapcsolódásra alkalmas programra invitál minden 8 és 100 éves kor közötti érdeklődőt december 4-én és 5-én a Jurányi Közösségi Házba. A Papír Panír és a Narratíva Kollektíva kollaborációja egy komplex színházi nevelési esemény, melynek célja az érzékenyítés és a kognitív folyamatok egyéni és kooperatív átélése. Egyetlen perspektívából a világ ugyanis nem megismerhető, ezért a program során a játékosoknak egymással és színészekkel kell interakcióba lépniük az "Imaginárium" megismeréséhez.
Autizmusbarát Mesemúzeum
Autizmusbarát Mesemúzeum
A Nemzetközi Cseperedő Alapítvány és a Mesemúzeum szakmai együttműködésének, valamint a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ pályázati támogatásának köszönhetően, 2021. novemberétől a Mesemúzeum Utak a meséhez programja várja az autizmusban érintetteket. Az autizmusbarát szemlélettel előkészített terekben és autizmusbarát módon támogatott múzeumpedagógiai tevékenységekkel, az intézmény új utakat szeretne nyitni a múzeumhoz és a mesék világához. 
Illusztrátorok és olvasók a rászoruló gyerekekért
Illusztrátorok és olvasók a rászoruló gyerekekért
2021. december 12-én, vasárnap hét ismert és népszerű pagonyos illusztrátor vár minden előzetesen regisztrált érdeklődőt a Bartók Pagonyban, hogy egyedi rajzokkal lepjék meg őket. A Rajzolj nekem - és az InDaHouse-nak! elnevezésű jótékonysági eseményen az ötletadó házigazda, Dániel András mellett Agócs Írisz, Bernát Barbara, Rutkai Bori, Baranyai (b) András, Igor Lazin és Mayer Tamás alkotnak az érdeklődnek. Az így elkészült rajz karácsonyi ajándéknak is kiváló, és emellett nagy segítséget jelent sok gyereknek is, idén az InDaHouse támogatásával.
Elindult a Kuflik 3. évada
Elindult a Kuflik 3. évada
Elindult a Kuflik 3. – A kuflik és az Akármi sorozat a Magyar Telekom Videótékájában. Kedvenceink új barátokkal, nem akármilyen kalandokkal és egy poénos rapslágerrel tértek vissza. A 13 új epizódot nemcsak a gyerekek, hanem a szülők és a kamasz tesók is imádni fogják. Az új évadba két bónusz epizód is bekerült, amit korábban a sorozat moziváltozatában nem láthatott a közönség. Az egyik részben Zödön és Valér szerepet cserélnek, a másikban pedig jelentés nélküli szavak okoznak mulatságos perceket.
Téli Szezonzáró Fesztivál a Vasúttörténeti Parkban
Téli Szezonzáró Fesztivál a Vasúttörténeti Parkban
December 5-én rendezik meg a Vasúttörténeti Park Szezonzáró Fesztiválját, amely különleges hangulatával kiemelkedik a Mikulás ünnepségek közül. Számos családi program mellett, egy Gőzfelhős Mikulás Különvonat is indul az eseményre, a Mikulás és manója pedig az ünnepi díszbe öltöztetett parkban várja a gyerekeket.
#Budapestnapja
#Budapestnapja
A mai Budapest 1873. november 17-én jött létre Pest, Buda és Óbuda városának egyesítésével. A főváros születésnapja alkalmából egész napos, a városegyesítés évfordulójához kapcsolódó programokkal várja az érdeklődő kicsiket és nagyokat a BTM Vármúzeum. A korszakot megelevenítő kézműves foglalkozásokon, a korabeli divathoz, építészethez, várostervezéshez kapcsolódó műhelymunkákon vehetnek részt a látogatók, valamint megismerkedhetnek a múzeum olyan különleges műtárgyaival is, mint a Polyphon zenegép, vagy a városegyesítést megelőzően is használt nyomdagép. 
Závada Péter X STARTart
Závada Péter X STARTart
A Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria STARTart címmel megrendezett, interaktív pályaorientációs beszélgetéssorozatának novemberi vendége Závada Péter költő, drámaíró, zenész lesz. Az online programsorozat záróeseményén, november 24-én 17 órától Kovács Andrea művészeti menedzser beszélget a költővel. A február óta tartó beszélgetéssorozattal, a művészeti pályák iránt érdeklődő középiskolásoknak és egyetemistáknak szeretnének segítséget nyújtani.
Ifjúsági dráma a Kolibri Pincében
Ifjúsági dráma a Kolibri Pincében
Maria Wojtyszko ifjúsági drámájának bemutatójára készül a Kolibri Színház. A Sam, avagy felkészülés a családi életre olvasópróbáját november 2-án tartották a rendező, Gyevi-Bíró Eszter vezetésével. A kortárs lengyel ifjúsági dráma egy 13 éves fiú útkeresését követi végig. A főbb szerepekben Fehér Dánielt, Nyirkó Krisztinát, Alexics Ritát, Krausz Gábort, valamint a szülőket alakító Tisza Beát és Bodnár Zoltánt láthatja majd a közönség.  A darab ősbemutatójára december 11-én kerül sor.
25 éves a Káva Kulturális Műhely és Színház
25 éves a Káva Kulturális Műhely és Színház
A Káva idén ünnepli fennállása 25.évfordulóját. Az elmúlt 25 évben a Káva fiataloknak szóló, ifjúsági darabjai közel 100.000 diák számára segítettek átélhetővé tenni különféle morális dilemmákat és társadalmi problémákat.
Mese címmel szakmai folyóirat születik
Mese címmel szakmai folyóirat születik
Boldizsár Ildikó mesekutató, meseterapeuta, író és szerkesztő október 30-án, hivatalos szerzői oldalán jelentette be a Mese című új szakmai folyóirat megalapítását, melynek első lapszáma várhatóan március 10-én jelenik meg. A platform másik alapítója Luzsi Margó, mesemondó és meseterapeuta, a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Gyermekkönyvtárának nyugalmazott osztályvezetője.
Jancsótól Nolanig, ballagási cipőben
Jancsótól Nolanig, ballagási cipőben
Folytatódik az új tanévben a SuliMozi
A Budapest Film iskolai programja a 2021/22-es tanévben is várja a diákcsoportokat 6 mozijába, a Kino Caféba, a Művészbe, a Puskinba, a Toldiba, a Tabánba és a Corvinba.
Pályázz a Pagonnyal!
Pályázz a Pagonnyal!
Lehetőségek ovisoknak, iskolásoknak és gimnazistáknak
A Pagony pályázatai minden esetben egy-egy Pagony kötethez, sorozathoz kapcsolódnak, és sok lehetőséget biztosítanak a tehetségek kibontakoztatására. Az idei tanévben három pályázat szól az iskolás korosztálynak, egy pedig az óvodásokat célozza meg.
Szülinapi Pagonyfeszt
Szülinapi Pagonyfeszt
20 éves a Pagony
Az idén 20. születésnapját tartó Pagony a MOM Kulturális Központban ünnepel 2021. október 16-án, szombaton 10.00-14.00 óráig. A Szülinapi PagonyFeszten izgalmas könyvbemutatókkal, koncerttel, báb- és színházi előadással, bűvész produkcióval, kézműves foglalkozásokkal, legózással várják a kicsiket és nagyokat, és természetesen ott lesznek a Pagony Kiadó legfrissebb könyvei és játékai is.  
Cinemira Fesztivál októberben
Cinemira Fesztivál októberben
A SKAM-sorozat sztárjaival és dupla programmal
Idén ősszel 4. alkalommal rendezik meg a Cinemira Gyerek- és Ifjúsági Film Fesztivált, amely a 4-12 éves korosztály mellett most először külön célozza a 13 éven felüli kamaszokat is. A világ legkiemelkedőbb, fiatal közönségnek szóló filmjei mellett a fesztiválon nemzetközi sorozat-sztárokkal és hazai filmesekkel találkozhat a közönség. Budapestre érkezik a világszerte népszerű SKAM-sorozat sztárja, Josefine Frida, és a sorozat alkotója, Julie Andem!
2. Budapesti Illusztrációs Fesztivál
2. Budapesti Illusztrációs Fesztivál
Augusztus 30-ig lehet jelentkezni
A Budapesti Illusztráció Fesztivál 2019-ben azzal a céllal jött létre, hogy reprezentálja és megújítsa a hazai illusztrációs művészetet. Most újra meghirdetésre került a pályázat, amelyre augusztus 30-ig lehet még jelentkezni.
Aranykapu
Aranykapu
Gáspár-Singer Anna novellája a Prae spekulatív fikció témájú számából
Praemium sorozatunkban a Prae irodalmi és kultúratudományos folyóirat lapszámaiból közlünk írásokat. Az alábbiakban Gáspár-Singer Anna Aranykapu című elbeszélését olvashatják a Prae 2020/4-es, spekulatív fikció témájú számából.
Termőtestek
Termőtestek
Sepsi László regényrészlete a Prae spekulatív fikció témájú számából
Praemium sorozatunkban a Prae irodalmi és kultúratudományos folyóirat lapszámaiból közlünk írásokat. Az alábbiakban Sepsi László Termőtestek készülő regényéből olvashatnak részletet a Prae 2020/4-es, spekulatív fikció témájú számából.
Sosem hal már meg
Sosem hal már meg
Brandon Hackett novellája a Prae spekulatív fikció témájú lapszámából
Praemium sorozatunkban a Prae irodalmi és kultúratudományos folyóirat lapszámaiból közlünk írásokat. Az alábbiakban Brandon Hackett (Markovics Botond) Sosem hal már meg című elbeszélését olvashatják a 2020/4-es, spekulatív fikció témájú számból.
Kereszt a világ végén
Kereszt a világ végén
Keresztes Zoltán oroszországi fényképeiről
2021. június 18-án, pénteken este 19 órakor a Kis Présház légkondicionált belső terében  keresztes zoltán underdogimages Oroszországban készült fotográfiáiból készült kiállítást M. Nagy Miklós nyitotta meg. Az alábbiakban az ő szövegét adjuk közre. A kiállítás júliusban megtekinthető a Kis Présházban (Budapest, Bartók Béla út 44.).
Hová tűnt Lebegényi Lebéd repülője?
Hová tűnt Lebegényi Lebéd repülője?
Új, családi Pagony kalandséta indult a kuflikkal
A felnőttek körében népszerű városi séták nyomán a Pagony az olvasók kedvenc meséire, történeteire épülő játékos, nyomozós feladványokból álló városi sétát indított, amelynek során a résztvevő gyerekes családok, baráti társaságok Budapest különböző városrészeiben kalandozhatnak. A már népszerű A négy madár titka című séta után most indult a Dániel András kufli-meséire épülő kirándulás is.
A gyerekirodalmi szakma képviselői nyilatkozata a homofóbia ellen
A gyerekirodalmi szakma képviselői nyilatkozata a homofóbia ellen
Gyerek- és ifjúsági könyvek szerzői, illusztrátorok és gyerekirodalmi szakemberek közös nyilatkozat aláírásával álltak ki a június 15-én elfogadott törvénymódosítás ellen. A nyilatkozat szövege alább olvasható, eddig több mint 250-en írták alá, köztük olyan ismert szerzők, mint Marék Veronika, Berg Judit, Szabó T. Anna és még sokan mások.
A kislányunk arca
A kislányunk arca
Mécs Anna novellája a Prae folyóirat spekulatív fikció témájú lapszámából
Praemium sorozatunkban a Prae irodalmi és kultúratudományos folyóirat lapszámaiból közlünk írásokat. Az alábbiakban Mécs Anna A kislányunk arca című elbeszélését olvashatják a Prae 2020/4-es, spekulatív fikció témájú számából.
Az Év Gyerekkönyve-díjak átadása képekben
Az Év Gyerekkönyve-díjak átadása képekben
Idén hetedik alkalommal oszotta ki a HUBBY Magyar Gyerekkönyv Fórum az Év Gyerekkönyve Díjakat. Két új kategóriában is hirdettek győztest: az Év Gyerekkönyvírója-díjat két korcsoportra osztották, illetve létrejött az Év Ismeretterjesztő Könyve-díj is. A győztesek névsora a Margó Fesztiválon derült ki június 11-én 15 órakor.
Öt budapesti séta egy füzetben
Öt budapesti séta egy füzetben
Ingyenes program a Deák17 Galéria jóvoltából az egész családnak
Gyereknap alkalmából a Deák17 Galéria gondozásában megjelent a Városi Dekor Füzet, amely díjmentesen ad élményt és tudást. A füzet alapján, öt játékos séta keretében fedezhetik fel a gyermekek, családok a Belváros klasszikus és modern építészetét, homlokzatdíszítési technikáit.
Gyereknapi előadás a Gellért-hegyen
Gyereknapi előadás a Gellért-hegyen
Előadás a Drága Örökösök sztárjaival
2021. május 30-án 15:00 órától Csányi Dávid első színházi rendezését tekinthetik meg az érdeklődők a Gellért-hegyen. Az Állati színjáték a Független Színház Magyarország legújabb produkciója. A különböző állatokat megformáló színészek közös gondolkodásra invitálják a nézőket, gyerekeket és felnőtteket egyaránt, így tökéletes program gyereknapra. Tudunk-e különbözőségeink ellenére együtt boldogulni? Mennyire meghatározóak napjainkban a közösségek? Ki tudunk-e bújni az online világból és meglátni újra a közösség fontosságát?
Karantén utáni újraindítás a fiataloknak
Karantén utáni újraindítás a fiataloknak
A hosszú bezártság és elszigetelődés okozta sérülések feloldása érdekében indít programsorozatot kiskamaszoknak a Mesemúzeum legújabb helyszíne, a Háromcsőrű Kacsa Történetalkotó Műhely. Az Újra együtt címmel a héten kezdődő csoportfoglalkozásokra az egészségügyi dolgozók gyermekeit ingyenesen várják.
Életrevalóság
Életrevalóság
Nemes Z. Márió esszéje a Prae folyóirat Ragály-számából
A fertőzésekkel kapcsolatos diskurzusok egyik legkiábrándítóbb gondolata valószínűleg az, hogy nem a járvány a kivételes állapot, hanem a fertőzéstől mentes tisztaság, mely egyfajta higiéniai utópiaként válik a modernitás immunológiai gépezetének eszményévé. És ahogy az a marxista felfogásból ismert, az ideológia működéséhez hozzátartozik önmaga naturalizálása, vagyis a tisztaság konstrukciójának természeti normaként való tételezése, ezáltal a kritikai reflexió előli elrejtése.
Berg Judittal és a két kis dínóval kampányol az UNICEF Magyarország
Berg Judittal és a két kis dínóval kampányol az UNICEF Magyarország
Névre szóló levelet kaphatnak a mesehősöktől a 4-10 éves gyerekek
A gyerekek szeretnek levelet kapni. Főleg, ha két kedvenc mesehősük küldi nekik egy messzi-messzi országból, és a postás dobja be hozzájuk. Az UNICEF Magyarország új programjában Berg Judit írónő ismert mesefigurái kelnek útra, a két kis dínó mutatja be a magyar gyerekek és szüleik számára a távoli országokban élő gyerekek hétköznapjait.
Dokumentumfilm a járványhelyzet okozta lelki gondokról
Dokumentumfilm a járványhelyzet okozta lelki gondokról
Különleges dokumentumfilmmel hívja fel a figyelmet a tinédzserek járványhelyzet okozta súlyos mentális gondjaira az MTV. A zenecsatornán itthon május 8-án, szombaton 15:05-től látható Each and Every Day című dokumentumfilmben olyan fiatalok szólalnak meg, akik bár lelkileg mélypontra kerültek, de segítséget kértek, és így képesek voltak kimászni a gödörből.
Így történhetett
Így történhetett
A Prae folyóirat Ragály-számából
Praemium sorozatunkban a Prae irodalmi és kultúratudományos folyóirat korábbi lapszámaiból válogatunk verseket, novellákat, esszéket, vegyes műfajú írásokat. Az alábbiakban Balogh Endre kisprózáját ajánljuk olvasásra. 
Molnár T. Eszter: Függőkert
Molnár T. Eszter: Függőkert
A Prae folyóirat Ragály-számából
Praemium sorozatunkban a Prae irodalmi és kultúratudományos folyóirat korábbi lapszámaiból válogatunk verseket, novellákat, esszéket, vegyes műfajú írásokat. Az alábbiakban Molnár T. Eszter novelláját ajánljuk olvasásra. 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés