Kevés kortárs író vált ki olyan szélsőséges reakciókat, mint Michel Houellebecq. Sokan vátesznek tartják: regényeiben terrortámadásokat, társadalmi feszültségeket, a francia gazdaság megingását vagy a sárgamellényes mozgalomhoz hasonló indulatokat is megelőlegezett, még azelőtt, hogy ezek a felszínre törtek volna. Mások számára botrányos és elfogadhatatlan személy, aki tudatosan provokál, akiről sosem lehet eldönteni, mikor beszél komolyan, és mikor élvezkedik a felháborodás hullámain. Az Európai vadon című nagysikerű világirodalmi beszélgetéssorozat legújabb alkalmán Michel Houellebecq Megsemmisülni című kötetéről volt szó. Az est folyamán Tótfalusi Ágnes fordítóval Orzóy Ágnes szerkesztő beszélgetett a korát megelőző ragebaiterről.

Houellebecq-ről tehát sok mindent el lehet mondani, de – ahogy azt a résztvevők már a beszélgetés elején leszögezték – kivételes tehetségű, lenyűgözően művelt író, akinek olykor döbbenetesen szép mondatai vannak. Ugyanakkor kissé kiegyensúlyozatlan.

Sokszor érzem úgy, hogy a szerkesztők nem mernek hozzányúlni egy ekkora író szövegéhez – mondta Tótfalusi Ágnes.

Houellebecq regényeiben rendre visszatér a kapcsolatok széthullása és a magány, amelyet sem a fogyasztás, sem az ideológiák nem képesek csillapítani. A Megsemmisülni sem mozdul el ettől az alapállástól: a nyugati társadalom végnapjain egy reményvesztett hőst követünk, miközben a háttérben politikai, titkosszolgálati és családi szálak futnak.

Felmerült a kérdés, miben tudott újat mutatni a szerző. Tótfalusi Ágnes számára az egyik újdonság kétségkívül a titkosszolgálati szál volt. „Nem gondolom, hogy a szerző pusztán a korszellem miatt emelte be ezt a vonalat, de ez váratlanul hatott” – mondta. A politika ugyanakkor egyáltalán nem meglepő, hanem visszatérő eleme az életműnek. „Vájt fülűnek kell lenni” – hangzott el –, mert a szerző gyakran dobálózik konkrét nevekkel, francia közéleti szereplőkkel, újságírókkal, kritikusokkal.

Arról is szó esett, melyik regényét tartják a szerző legsikerültebb művének. Tótfalusi szerint formai szempontból A térkép és a táj a legkidolgozottabb mű – „azon érződött, hogy meg akarja kapni a Goncourt-t”, és végül meg is kapta.

Addig többnyire olyan témákról írt, amelyekre ritkán osztanak rangos irodalmi díjakat.

Ugyanakkor számára személyesen az Elemi részecskék számít a legerősebbnek: „Talán azért is, mert az volt az első találkozásunk, és elementáris erejű, mellbevágó élményt jelentett.”

A fordítás nehézségeiről szólva arra is kitértek, mennyire nyomasztó Houellebecq-et fordítani. Tótfalusi Ágnes szerint a szövegek természetesen hatnak rá, de igyekszik tudatosan távolságot tartani.

Egy pszichológus sem halhat meg minden kliensével. Nem vehetem magamra minden szereplő fájdalmát, frusztrációját, paranoiáját, mert az hosszú távon veszélyes lenne – fogalmazott.

A nőalakok ábrázolása külön blokkot kapott a beszélgetés során: Houellebecq regényeiben a női figurák gyakran sokakat irritáló módon jelennek meg. A szerző több esszéjében is arról értekezett, hogy a nyugati nőket megrontotta a feminizmus, szemben az általa gyakran idealizált távol-keleti nőkkel. A Megsemmisülniben is hasonló mintázat rajzolódik ki: a pozitív női figurák között egy benini és egy perzsa nő jelenik meg, míg az egyik legellenszenvesebb karakter a főhős sógornője, aki egy feminista, baloldali újságíró, és – ahogy a regény fogalmaz – „legszívesebben lakásfoglaló transzneműekről szeretne cikket írni”. A legpozitívabb nőalak azonban Cécile, a főszereplő húga, aki otthont teremt, gondoskodik, és politikailag a nemzeti radikális oldalhoz húz.

Amikor Magyarországon először megjelent az Elemi részecskék, sok nő kifejezetten gyűlölte a szerzőt. Mára azonban kevesebben veszik személyes sértésnek a nőábrázolását. Miért is kellene bárkinek magára vennie valakinek a hülyeségeit? – tette hozzá Tótfalusi Ágnes.

A fordító azt is elmondta, hogy szerinte Houellebecq addig-addig provokált, míg végül valóban sikerült átsodródnia a szélsőjobboldalra.

A szerzőtől szintén nem újdonság az eutanáziához való hozzáállása. Már az Intervenciók 2020 című esszékötetében is markánsan állást foglalt: teljes mértékben elutasítja azt. Ebben a kérdésben – hangzott el – „borzasztóan radikális”. A regény egyik csúcspontja is szóba került: a főszereplő húga és annak férje (akik rendszeresen Marine Le Penre szavaznak) egy identitárius csoport segítségével kórházból hozzák ki a vegetatív állapotban lévő apát. A legmeghatóbb eutanáziaellenes beszédet éppen ennek a szélsőjobboldali csoportnak a vezetője mondja el a regényben. Ez a megoldás – jegyezték meg – akár didaktikus vagy kínos is lehetne, ha nem Houellebecq írná. „Annyira hitelesen írja meg, hogy az ember szinte megszereti őket.”

A beszélgetésen azt is kiemelték, hogy a regény oldalról oldalra erősödik: ami kezdetben politikai thrillernek tűnik, a végére mélyen emberi, hiteles és szép történetté válik. Azt viszont, mi semmisül meg, illetve mi történik a főhőssel, mindenki derítse ki maga.

Az Európai vadon című beszélgetéssorozat következő alkalma március 11-én lesz, amikor Szerhij Zsadan Mezopotámia című kötetéről lesz szó.

Képek forrása: a Magvető Facebook-oldala / Hornyák Adrien