2026. március 31-én lezárult a Rákosrendező Mesterterv Urbanisztikai és Közterület-fejlesztési Tervpályázat. Az eredményhirdetés a margitszigeti Kristály Színtéren zajlott. Ugyanitt tekinthető meg a beérkezett tizennégy pályamű is április 1-2. illetve 13-30. között. A tervek a projekt hivatalos honlapján is elérhetők.

Az I. helyezett csapat:

Coldefy ET ASSOCIES ARCHITECTES URBANISTES

CITYFöRSTER | Brehm Hansen Niehüser Nolting Richter Seidel Sobota Partnerschaft mbB Architekten

Sporaarchitects Kft.

TREIBHAUS Landschaftsarchitektur Hamburg

Marko and Placemakers s.r.o..

A további helyezettekről itt lehet tájékozódni.

Az eredményhirdetésen Karácsony Gergely főpolgármester, a zsűri elnöke elmondta, Rákosrendező a város autonómiájának szimbóluma. A projekt válaszokat keres a két legégetőbb problémára: a klímaválságra és a lakhatási válságra. Elmondta azt is, hogy a mostani pályázatban nem egyetlen, tökéletes pályaművet kerestek, hanem egy jó csapatot, amely képes lesz 2028 végére összeállítani a végleges mestertervet. Megköszönte a közel ötven szakértőnek a munkát, akik az előkészítésben vettek részt. Kiemelte, hogy a projekt indulásáig a területet ideiglenesen szeretnék hasznosítani.

Vitézy Dávid, a Fővárosi Közgyűlés tagja, a zsűri társelnöke elmondta, hogy Budapesten száz éve nem volt ilyen léptékű városfejlesztési lehetőség. A kormány által tervezett Maxi-Dubaj elszigetelte volna a területet a várostól, ám a budapesti elképzelés az inkluzivitásra épít. Az intézményrendszeren belül is elképesztő energiák szabadultak fel a pályázat előkészítése és lebonyolítása kapcsán. A pályázatokkal kapcsolatban előre bocsátotta, hogy mindegyik díjazott pályaműben voltak olyan értékes gondolatok, amelyek kollázsából majd a végső mesterterv össze tud állni. Mindketten kiemelték, hogy a pályázatot rendkívül rövid idő, alig egy év alatt bonyolították le, és hogy ezt a sietséget a parlamenti választások indokolták.

Rákosrendező sorsának alakulását 2023 decembere óta követem szorosabban. Az egyetemi tanulmányaim alatt is kapcsolatba kerültem a térséggel, így nagy vonalakban ráláttam a problématérképre. Építész vagyok, nem urbanista – a kompetenciám határait átlépni nem kívánom. Elképesztő öröm, lehetőség és felelősség, hogy a főváros megszerezte a területet, hiszen a fejlesztési elképzelés hívószavai a legkorszerűbb szakmai megközelítéseket mutatja: szivacsváros, tizenöt perces város, alközpontok, megfizethető lakhatás, szociális érzékenység, lokális identitásképzés, fenntarthatóság, felelős vízgazdálkodás, elegendő zöldfelület, kötöttpályás tömegközlekedés fejlesztése, gyalogos-és kerékpárosbarát megoldások, az autózás visszaszorítása. Ahogy Karácsony Gergely mondta:

történelmi pillanatnak vagyunk szemtanúi. Éppen ezért fontos, hogy ne szalasszuk el ezt a pillanatot. Fontos, hogy megvizsgáljuk, mindez hogyan valósul meg, és hogy a legjobb szándék mellett is megvalósul-e egyáltalán?

Szeretnék felvetni néhány kérdést és ellentmondást ezzel kapcsolatban.

Nézzük először magát a pályázatot.

1. A referenciakövetelmény olyan magas volt, hogy egyetlen tisztán magyar csapat sem tudta ezt a lécet megugrani. Szükséges volt ilyen szigorú és magas követelményeket támasztani?

2. A magyar irodáknál nem a mindennapi működés része, hogy partnerként dolgoznak külföldi cégekkel együtt. Jellemzőbb, hogy a külföldi tervező helyi képviselőjeként a kapott dizájnt honosítják, a műszaki részleteket kidolgozzák. Bár ez utóbbi is óriási szakértelmet igénylő munka, a tervezésben mégsem jelent egyenrangú partnerséget. A sebtiben összeverbuválódott, nemzetközi csapatok vajon hatékonyan tudtak működni? Ez a munkaszervezés mit adott hozzá a tervek minőségéhez és mit vett el? Vajon születtek gyümölcsöző, hosszú távú együttműködést előrevetítő kapcsolatok?

3. A tervek kidolgozására két hónap jutott. Ebben benne volt a karácsony és a szilveszter is. Pedig a tervezési szakasz a pályázat kritikusan fontos része. Miért általános a tervezői munkában az indokolatlan időnyomás? Minden szakmai szempontot alá kell rendelnünk - jelen esetben - a politikainak?

4. A díjazás rendkívül alacsony volt. Bár a nyitóbeszédben elhangzott, hogy elképesztő nemzetközi érdeklődést tapasztaltak a pályázat iránt, háttérbeszélgetésekből az is kiderült, hogy rengeteg külföldi iroda nem vállalta a munkát a várható anyagi veszteség miatt. A tervpályázat intézménye az egyik fontos alapköve annak, hogy a szakma fejlődjön, felzárkózzon, és esszenciális abból a szempontból is, hogy az adott feladatra a lehető legjobb terv kerüljön kiválasztásra. Ez az intézmény ma Magyarországon mély válságban van. Bár a Rákosrendező tervpályázat örömteli fejlemény, az mégis aggasztó, hogy becsléseim szerint legfeljebb az első díjas terv realizálhatott egy csekély hasznot, a második díjas lehet nullán, a maradék tizenkét iroda pedig nemhogy ingyen, hanem ráfizetéssel dolgozott. Mondhatjuk, hogy ez a műfaj jellegzetessége, ám biztos az, hogy ezen a szinten és ebben a mértékben is az? Főleg olyan szempontból nézve, hogy Vitézy Dávid szerint a különböző pályázatok ötleteit felhasználhatják a végső mestertervben.

5. A tervek első ránézésre alig különböznek egymástól. Ahogy közeledtünk a dobogó felé, a még hasonlóbbá váltak, és a rövid ismertető alapján nem tudtam volna megkülönböztetni őket. Voltak hangsúlyeltolódások, kidolgozásbeli különbségek, ám a megoldásokból az látszik, hogy a kiírás rendkívül zárt volt. Bár az előkészítésben ötven szakember vett részt, és érthető, hogy a megrendelőnek is vannak határozott igényei, elképzelései, mégis felmerült bennem a kérdés, nem lett volna szerencsésebb többet bízni a tervezők kreativitására és a nemzetközi irodák tapasztalatára a projektnek ebben az állapotában?

6. A tervezést egészen lakástipológiáig kellett folytatni, ami a projekt ezen szakaszában meglepőnek tűnt. Mivel hasonló léptékű pályázatot még nem követtem végig, kíváncsi lennék a külföldi jó gyakorlatokra, előképekre. Szokásos az ilyen szintű részletezettség?

7. 2026-ban hogyan lehet hozzáfogni egy új városrész megtervezéséhez? Korszerű egyáltalán az ilyen típusú mesterterv? A világunkat alapjaiban formálta át a COVID-19 járvány, az orosz-ukrán háború, és az egész világrend dinamikus változása. Milyen új városépítészeti megközelítéseket kíván mindez? Biztos, hogy a klímaválság és a lakhatási válság a problémahalmaz legfontosabb elemei? Elég erre a kettőre építeni egy komplett új városrészt?

8. Bár így is példátlanul nagy terület újonnan való beépítéséről beszélünk, de hogyan illeszkedik ez a koncepció a tágabb kontextusba, kerületi, városi, régiós szinten? Megvizsgálták kellő mélységben az előkészítés során, a programalkotáskor?

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

A pályázattól hátrébb lépve felmerült bennem néhány további kérdés, amelyeket egy villáminterjú keretében fel is tettem Dományi Bálintnak, a Rákosrendező Projektiroda vezetőjének. Először arra szerettem volna választ kapni, hogy a közösségi tervezés eszközével mi módon kívánnak élni a projekt során. Dományi Bálint elmondta, hogy eddig nem történt meg a bevonás, ám az ideiglenes hasznosítással kapcsolatban közé tettek egy kérdőívet és ötleteket gyűjtöttek (ezt 2026. március 15-ig lehetett kitölteni), illetve az előhasznosítással kapcsolatban tartani fognak május-június folyamán egy workshopot. Ugyanekkor a mestervhez kapcsolódóan is terveznek workshopot tartani. Arra is kíváncsi voltam, hogy a szociális érzékenység mi módon jelenik meg a projektben azon kívül, hogy a lakások 20%-a a „megfizethető” kategóriába fog tartozni. Dományi Bálint válaszából az derült ki, hogy ez a szál még kidolgozatlan. A harmadik felvetésem, hogy miért éri meg a profitorientált ingatlanfejlesztőknek erre a területre jönni, hogyha a megkötések miatt kisebb hasznot tudnak realizálni, mint egy lazábban szabályozott területen. Megtudtam, hogy a tulajdonos stratégiája arra épül, hogy más szempontokból engedményeket tesznek, például a lakóházakhoz nem kell mélygarázst építeni, a korszerű infrastrukturális kapcsolatok is rendelkezésre fognak állni, az semmilyen mértékben nem terheli a fejlesztőket (nemcsak közművek, hanem tömegközlekedési kapcsolatok, intézmények), így ezekkel a megtakarításokkal pénzüknél lesznek.

Dományi Bálint elmondta azt is, szeretnék, hogy megjelenjenek a co-housing és a lakásszövetkezeti rendszerben működő, önszerveződő közösségek a területen.

A jogi akadályokat a kiemelő rendelet ernyője alatt tervezik elhárítani, ugyanis jelenleg a törvényi szabályozás nehezíti az alternatív utak megvalósítását. Számomra kérdéses maradt, hogy a finanszírozást hogyan lehet majd megoldani, illetve hogy Magyarországon van-e, lesz-e mérhető igény az ilyen típusú lakozásra. Mindenesetre üdvözlendő a törekvés.

Szintén kérdéses számomra, hogy az ideiglenes hasznosítás egyrészt mennyire lesz ideiglenes (a teljes projekt kifutása Nyugat-Európában akár 20 év is lehet, ezek alapján itthon 40 évvel is számolhatunk), illetve a tapasztalatai hogyan alakítják majd a 2028-ban bebetonozni kívánt mestertervet. Azt sem látom világosan, hogy milyen pénzügyi háttér és tervezés van a projekt mögött. Az arab befektetők közel 2000 milliárd forintos beruházást becsültek. Tudjuk, hogy a becslések gyakran nagyot tévednek, és nem lefelé.

Mindent összevetve öröm, hogy a fővárosnak van víziója a területről, és ennek a megvalósítására törekednek is, mégis úgy gondolom, hogy érdemes nagyító alatt, szakmai szempontból vizsgálni a történéseket, rávilágítani a gyenge pontokra, illetve a tervpályázat és a projekt ürügyén gondolkodni közös dolgainkról.

A  fotókat a Budapest Főpolgármesteri Hivatal Városkommunikációs Irodája bocsátotta rendelkezésünkre

makettfotó: Borsai Szandra