A nyitó vetítés, a Rövidfilmes A blokk és az Új magyar animáció iránt egyaránt nagy volt az érdeklődés, leginkább fiatalok töltötték meg a termeket, akikből sírást vagy nevetést váltottak ki a filmek. Mindkét blokk foglalkozott társadalmi problémákkal, egyén, közösség és világ kapcsolatával, illetve mélyebb filozofikus témákkal. A látvány mellett a zene és a hangeffektek kiemelt fontossága is jellemezte az alkotásokat, ahol mind a hangzavarnak, mind a csendnek képiséget és a történetet kiegészítő jelentősége volt.

Rövidfilmes A blokk (Rikker Krisztina)

A 23. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál március 25-én vette kezdetét az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A fesztiváligazgató, Liszka Tamás nyitóbeszéde után a terem elcsendesült, és izgatottan vártuk a hét alkotást tartalmazó Rövidfilmek ’A’ szekció vetítését.

Az On Weary Wings Go By (Elszállt a madár) című észt és litván film fagyos, északi vidékre kalauzolja el a nézőt. Szemtanúi lehetünk a természet körforgásának: a nappalok rövidülésének, a madarak vándorlásának és annak, ahogy az élőlények alkalmazkodnak változó környezetükhöz. Egy elveszett, magányos porcelánlány bolyongva próbálja túlélni ezt a kegyetlen, ám mégis gyönyörű világot, miközben látja az élet és a halál örökös, egymásba fonódó küzdelmét.

A Balconada (Erkély) egy hétköznapinak tűnő társasház lakóit mutatja be. A karakterek sokszínűségét az ötletes grafika egyszerűsége fokozza. A bolgár alkotás percről percre nagyobbat lüktet mind a látványt, mind a zeneiséget illetően, egy katartikus ívet rajzolva. A film csúcsa a legsötétebb pont, a zápor után tetőzik: az élet táncra perdül.

A szereplők elkezdik megélni vágyaikat, szenvedélyüket, szabadságukat és a jelent, míg a világ zajának ritmusa egybeolvad szívük verésével.

A következő film, a Cordoglio (Részvét) című alkotás az eddigiekhez képest teljesen más irányt képvisel. Fekete-fehér, komor vidékre érkezünk, ahol egy varjú tetemének bomlásán keresztül értünk meg egy szeletet a létezésből és annak következményéből. A néző filozófiai mélységekbe merülve lesz tanúja az élet és a halál örökös körforgásának. Ez egy film a tagadásról, haragról, alkudozásról, depresszióról és elfogadásról, négy percbe sűrítve.

Az Ordinary Life (Hétköznapi élet) francia–japán koprodukció. A látvány hatására a közönség is szinte lebegni kezdett a mozi impozáns mennyezete felé. A film mozzanatok puzzle-jeiből rakja ki magát az életet: egy szálló nejlonzacskó, egy kutya fogsora, egy asztalon pörgő gyűrű.

Mindig csak részleteket látunk, majd megtapasztaljuk, ahogy a testi érintésen keresztül összeér körülöttünk és bennünk a világ.

A Winter in March (Tél márciusban) című alkotás művészi reakció az orosz–ukrán háború borzalmaira. Egy házaspár Grúziába akar menekülni a hatalmas kontrollt gyakorló államhatalom elől, utazásuk során azonban a hátrahagyni kívánt lidércnyomás lépten-nyomon követi őket. A film nyomasztó, számos ponton horrorisztikus elemeket tartalmaz. Láthatjuk hogyan torzul el egy ország, hogyan deformálódik el az egyén teste és lelke, hogyan tesz tönkre a háború kapcsolatokat és életeket, szenvedést hagyva maga után.

A vásznon sorra kerülő horvát alkotás, a How (Hogyan) szintén filozofikus témákat fejteget. A fekete-fehér grafitlátvány szürreális vidékekre kalauzol minket időn és téren, evolúción és civilizáción át. A létezés számos paradoxont és kérdést tartogat, melyeket ez a film sorjában tesz fel, hogy a nézőt gondolkodóba ejtse.

A szekciót a Dog Ear (Kutyafül) című magyar rövidfilm zárja, amely Berci egy délutánjába enged betekintést. A kisfiú a szülei közönyének és erőszakosságának árnyékában él, így otthon csupán Taslihoz, a kutyájához tud kapcsolódni.

Berci egyedül kénytelen megbirkózni a benne feszülő fájdalommal és haraggal, mígnem a kegyetlenségen keresztül eljut a felismerésig és a megbocsátásig.

A film kíméletlen tükröt tart a néző elé: megmutatja, hogyan mérgezi meg a szülői minta a gyermek életét és belső világát. (Ezt a filmet tartotta érdemesnek az idei Best of Anilogue díjra a Glaser Kati filmrendező, José Luis Ágreda spanyol illusztrátor és animációs látványtervező, valamint Liisi Grünberg észt illusztrátor és animációsfilm-rendező alkotta rövidfilmes zsűri – a szerk.)

Az új magyar animáció (Dobai Anna)

A válogatás a friss magyar animációs generáció munkáit mutatta be az elmúlt két évből. 3-11 perc terjedelmű alkotások voltak a MOME-ról, a METU-ról, KecskemétFilm-től. A filmek a legkülönbözőbb technikákkal készültek el, és különböző didaktikával mesélnek el teljesen más témákat, esetenként gyerekeknek.

Az első az Alkotás, Klingl Béla filmje – amit az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál nemzetközi rövidfilmes versenyprogramjába is beválogattak –, ez nyitotta a vetítést. Színes, kevert technikával készült film, ami egy festővászonba szorult történetet mutat be, érdekes megvalósítással.

A Muffin, Takács Márk munkája könnyen érthető, kedves, de tragédiába torkolló történetet mond el, ami a női boldogulás és saját magunk, érzéseink fontosságának témáit is érinti. A szökés, Tarcsi Anna filmje egy tyúkólból való szökést tár a nézője elé, azzal a konklúzióval, hogy jobb inkább nem is próbálkozni. Könnyedebb, gyermekek számára is befogadható képi világgal.

Az utolsó dobás az edzője által túlhajszolt sportolóról szól.

Nagyon emlékezetes formákkal és passzoló zenével tartotta fent végig a szorongató, frusztráló érzést, amit a teljesítés kényszere nyom rá egy sportolóra.

Érdekes, hogy csak a főszereplőnket vegzálja az edzőnő, el lehet gondolkodni rajta, hogy talán az édesanyja?

A Tojásember, Csabai Anna alkotása, tele iróniával, az egyik leghumorosabb volt a válogatásban. Egyszerű grafikák, mókás alaptörténet. Szóba kerül a női boldogulás, és a mindennapjaink érzékenységeinek enyhe kifigurázása.

A Grőbler Ágnes által készített Teljesen valóságos igazi emberi lények groteszk kritikája a mai emberségnek és egyben a világnak is. Remek alapötletre épülő disztópiát tár a nézők elé, amin a moziteremben még csendesen nevethetünk, de ha mélyebben meggondoljuk….

Bárány Lili rendkívül színes alkotása, a Play of a Cell egy testen belüli, világokon átívelő színes, utazásra hívja a nézőjét, enyhe ASMR effektekkel, szexualitásra és a testünk megismerésére irányuló szimbólumokkal.

Az Üvegház, Sárdi Katalin rendezése képregényhatású, retro hangulatot idéző misztikus, spirituális alkotás, enyhe kritikával a pornóiparral kapcsolatban.

A Bárcsak fül lennél, angolul humorosan Wish you were Ear, Balogh Mirjana műve a szégyenérzetről, feltétel nélküli szeretetről és a teljes körű elfogadásról. Koncepció alapján, ahányszor szakít egy pár, kicserélnek egy részt a testükről (például egy fülüket), így látszani fog, hány sikertelen kapcsolat áll mögöttük, ami teret ad a hátrányos megkülönböztetésre.

A zenék és a hangeffektek általában jól alátámasztották, erősítették az animált világokat. Az alkotásokra kevés beszéd jellemző, van, ahol egyáltalán nem és van, ahol csak szükség esetén fordul elő. A szabadon értelmezett valóság, fizikai határok átugrása, szürrealizmus és a groteszk egyaránt jellemző az animációra.

A műfaj technikai sokszínűségét a válogatás bemutatta, sokféle megvalósítást, stílust, ötvözetet láthattunk, olykor humoros, máskor drámai, nyomasztó témákat felhozva.

A néző örülhetett annak, hogy társadalmi, és más érzékenyebb témákat dolgoztak fel az alkotók, fontos, hogy ezekről diskurzus születhessen, erre pedig a művészet tökéletes indikátor.