bezár
 

zene

2009. 06. 24.
Ez is punk?
Green Day - 21th century breakdown - lemezkritika
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ez is punk? Billie Joe Armstrong, a Green Day együttes énekes-gitáros-zeneszerző-szövegírója még a nyolcvanas évek végén beszélgetett egy barátjával arról, hogy mi a punk. Billie Joe felrúgott egy kukát, és azt mondta: ez. Erre a barátja is felrúgott egyet, de azért biztos, ami biztos, megkérdezte: ez? Nem, ez trendi, mondta Bille Joe.
Klasszikus kedvencek 2018.
A Green Day sajnos trendi lett, pedig a punkon belül eddig képes volt megújulásra, ami nem kis teljesítmény 3-4 akkordon belül. Kipróbáltak tehát mindent a punkon belül, amit csak lehetett, punkot az első két albummal, mainstream punkot a Dookie-val és az Insomniac-kal, pop-punkot a Nimroddal, Beatles-punkot a Warning-gal és végül az American Idiot-tal megteremtették (?) a punk-rock-operát.
Green Day
Feszegetik tehát akkordjaik határait, a trióból pedig a húszéves pályafutás során kilenctagú koncertegyüttes lett, ezzel is jelezve zenei elmélyülésüket. Legutóbbi albumuk óta feldolgozták John Lennont, énekeltek a U2-val, Grammy-k sorozatát nyerték.

Unalmukban néhány üveg bor és ki tudja még mi mellett 2003-ban „titokban” létrehoztak egy szintipop együttest, (a) The Network-öt, elvileg már a második albumukon dolgoznak, tavaly pedig a garage-rockot szintén „titokban” játszó Foxboro Hot Tubs-ot hozták össze, akikkel Stop drop and roll! címmel egy nap alatt írtak egy albumot. Eközben Billie Joe a feleségével kiadót és divatcéget alapított.

A fejlődés és kreativitás most, a nagy várakozások és az elképesztő beharangozások ellenére mintha megtorpant volna. Nehéz is tizenpármillió eladott albummal nonkonformnak és újszerűnek lenni, az American Idiot pedig tényleg hatalmasat robbant. De míg a Bush-ellenesség önmagában is sikert jelentett 2004 körül, idén ezt az adut nem annyira lehet elsütni, a rock-opera-stílust mással kellett feltölteni. Erre az albumra a közhelyes és önismétlő szöveg- és dallamvilág jutott, valamint az a feladat, hogy felfedezzük a számokban az előző két stúdióalbum elemeit.
Sziluett
A keretes szerkezetet követő album a torzított mikrofonon keresztül énekelt intróval, a Song of the century-val indul: ebben megismerjük azt a szcénát, amiben a három szín játszódik. Eszerint az albumon hallható 17 szám hangosabb a bombáknál és az örökkévalóságnál (louder than bombs / and eternity). Közhelyek itt is, ez később csak fokozódik: az album három nagyobb, pózszerű ellentétpárokat felmutató színből áll, ezzel is erősítve az opera-hangulatot: Heroes and Cons, Charlatans and Saints és végül Horseshoes and Handgrenades.

Az egységek 6-6-5 számot tartalmaznak összesen 69 percben, ami punknak hosszú, rocknak rövid számokat jelent. 3-4 perces számok, fölöslegesnek tűnő intrókkal, hangulat- és dallamváltásokkal. Ami működött az American Idiot 9 perces számaiban, az itt, ilyen rövid idő alatt nem.

Az első színben, a közhelyek szellemében megismerhetjük a 21. századi csődöt, amiben Amerika álmodik, az énekes viszont még aludni sem tud, hiszen homeland security-ban felnőtt generációja egy nulla John Lennon working class hero-jaihoz képest. Éppen ezért meg kell ismernie mindenkinek a kollektív ellenségét, a csendet. (A Know your enemy-ben érdemes felfigyelni a Jesus of Suburbia-ra emlékeztető dallamvilágot.)

A közhelyek ellenére még mindig viszonylag erős és izgalmas kezdést viszont azonnal megsemmisíti a Viva la Gloria zongorával indított semmisége, amin a Before the Lobotomy csak tovább ront. Ez ugyanis az album egyik legkellemetlenebb része: a szám elején egyértelműen az együttes egyik példaképeként is emlegetett The Who-tól lopott Behind blue eyes riffjei köszönnek vissza, amit nehéz hommage-ként interpretálni. Arról nem is beszélve, hogy a cím erősen emlékeztet (a) The Ramones Teenage Lobotomy című számára, amit viszont már évekkel korábban feldolgoztak.

Mire a Last night on Earth című szám sending all my love to you sorához érünk, szertefoszlik minden vágyunk: ez az album nem lesz hangosabb sem a bombáknál, sem az örökkévalóságnál. Sokkal inkább, visszaemlékezés az előző két albumra.


Green Day - East Jesus Nowhere

Aztán a második szín első száma, az East Jesus Nowhere mégis visszahozza a hallgatót a Green Day világába, a következő négy szám pedig ott is tartja: ezekben felváltva szólal meg a Warning album Misery-je, illetve az American Idiot Whatsername-je. A szín utolsó száma újra meglepetést próbál okozni: a Restless heart syndrome líraisága ismeretlen a Green Day-től, szokatlanok a fejhangok is, a szám vége felé viszont egy az egyben megszólalnak a Boulevard of broken dreams végén hallható gitárok. Ez már ismerős.

A harmadik színben a Horseshoes and handgrenades számban visszatérnek az előző album punkosabb és kevésbé rock-operásabb elemei: dühös énekhang, egy-két akkord, kevesebb líraiság, demolition and self destruction; ez áll jól a Green Day-nek. Sajnos ők viszont nem érzik már jól magukat ebben, a 21 Guns-ból már újra kimaradt a düh, helyette közhelyesen kihasználják az arms kétértelműségét: One, 21 guns / lay down your arms / give up the fight / one, 21 guns / throw up your arms into the sky / you and I. Előtte viszont a Static age-ben - teljesítve a feladatot - még érdemes felfedezni a Church on Sunday, az American eulogy-ban pedig a Deadbeat holiday dallamát.

Az American Eulogy a nosztalgián túl visszakanyarodik az album elejére: újra hallható az intró torzított énekhangja, az albumot záró See the light-ban pedig a 21th Century Breakdown gitárriffje.

Álljon itt két videó, ami kicsit tükrözi az ötlettelenséget. A 60. másodperc után érdemes felfigyelni az első videóban arra, amire a másodikban a 46. után.

<object width="640" height="385"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/jZWjBl07pOY&amp;hl=hu_HU&amp;fs=1"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/jZWjBl07pOY&amp;hl=hu_HU&amp;fs=1" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="640" height="385"></embed></object>
Green Day - The Static Age

Green Day - Church on Sunday

69 percnyi próbálkozás ez tehát, hogy megint robbantsanak. Ehhez azonban jobban kellene haragudniuk Amerikára.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szél Dávid --


További írások a rovatból

zene

Etűdök gépzongorára Etűdök gépzongorára
Conlon Nancarrow, a nomád zongor
Slash, VOLT Fesztivál, 2019. 06. 27.
VOLT Fesztivál, 2019. június 26.
Mark Rothko lemezborítók

Más művészeti ágakról

színház

A hetedik te magad légy A hetedik te magad légy
Mérlegen a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó
irodalom

A boldogság része, a bűntudat áramütése A boldogság része, a bűntudat áramütése
Peer Krisztián: Nem a sajátod
színház

Előző héten még kellékek után szaladgáltunk… Előző héten még kellékek után szaladgáltunk…
A Létra Kulturális Egyesület Ébredés című darabjának budapesti bemutatóján jártunk


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés