Téblábolásom oka a Festival Temps d’Images hétvégi előadása, a belga koreográfusnő, Charlotte Vanden Eynde projektje. Jobb híján nevezem így, mert a műfaját nem tudnám meghatározni. A Trafó műsorfüzete szerint: test-kép-akció. Kétségtelen, lehetett látni egy szép női- és egy gyönyörű férfitestet, képeket rájuk vetítve és általuk megteremtve, s voltak minimális akcióik is. Az előadás egy lehetséges olvasata, ha mindezeket számba véve „csak” egy játéknak, kísérletnek tekintem. Szinte strukturalista szárazsággal lehetne rögzíteni, mi minden történik a színpadon. Nyugalom, nem részletezem a teljes 75 percnyi anyagot, csak a kiinduló képet: Háttal a közönségnek fekszik meztelenül egy nő, rajta, az oldalán egy férfi, szintén háttal, viszonylag nagy vetítési felületet teremtve. S elindul egy teljesen nonfiguratív képsorozat, ami zavarba ejtő szépségű látványt hoz létre a két háton, amiről már rég el is lehetett feledkezni, mármint hogy a vásznat két meztelen hát alkotja. Tökéletes l’art pour l’art esztétikum, mindent a szemnek. S gyakorlatilag ez az elvont látvány végig uralja az előadást.

Azonban túlságosan érzékenyek és szervesen egymásra épülők a képek ahhoz, hogy csak a formai játékot lehessen látni bennük. S az előadás előrehaladtával ez egyre nyomatékosabb lesz. Az egyik, minimális és vetítésnélküli akcióban a férfi a nő két mellbimbójára, a nő pedig a férfi nemi szervére kötöz egy-egy vékony zsineget, s ezzel marionett bábuként mozgatják a másikat. Egy következő „csupasz” akcióban a fejüket szikszalaggal beragasztva egymáshoz tapasztják magukat, és olyan hatást keltenek, mint az egymásra utalt sziámi ikrek. S közben brechti elidegenítő effektusként táblákon követik egymást a jelenetek, képek közötti feliratok: empty me – fill me, map me, make me, forget me…. Az előadás utolsó harmadában a vetítés elmarad, s a játszók egymás testére kezdenek rajzolni. Így előbb egy ember teremtődik meg, majd egy embrió figura. A két test egymásból és egymáson hoz létre egy harmadikat, amelyben természetesen ők maguk is benne vannak. Az általuk létezik, s ők a másikkal kiegészülve válhatnak teljessé. A tökéletes egyesülés után nemcsak az eszközzel, hanem a jelentéssel is elidegenítik magukat egymástól, sőt, szinte az egész produkciótól, amikor szó szerint állig és még tovább beöltözve (lásd sí maszk) a forget me, majd hátukon a now you felirattal befejezik az előadást.

Ám ezzel oda is dobják a labdát a közönségnek: most te jössz. Lehet játszani a formákkal, a testtel, a sajáttal és a másikéval. De a nézőn a sor abban a kérdésben is, hogy mit kezd az előadással. Az én olvasatomban a tökéletes esztétikai konzekvenciával egymásra épített képekben minden különösebb sulykolás nélkül létrejött egy nagyon érzékeny és finom jelentés. A férfi és a nő testének egymás és önmaga számára adott lehetősége, hogy megismerje a másikat és azon keresztül meglásson, megláttasson valamit saját magából is.