bezár
 

irodalom

2011. 04. 17.
Kincskereső orosz katonák esete a fekáliával
A kő, a víz és a kutya – filmrészletek vetítésével egybekötött beszélgetés Popper Péter halálának évfordulójára
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kincskereső orosz katonák esete a fekáliával Csöndesen gyűlik a tömeg, Árvai Jolán filmjével ünnepeljük a kötetet, kezdi Sári László, Popper Péter halálának első évfordulóján. A program a filmből vett részletekkel indít, a második fél órában Sári László és Paulinyi Tamás tart előadást, illetve emlékezik Popperre. A kő, a víz és a kutya című 2006-os portéfilm két órájából kaphatott a közönség egy fél órás ízelítőt.
A filmet Popper egy anekdotával kezdi. A nyilasüldözés idején egy szobában zsúfolódtak húszan, és újságpapírokba csomagolták, ha üríteniük kellett. Mikor jöttek az orosz katonák, elkezdték kibontani az újságpapírokat, mondván, biztos, ott a kincs. Hiába kiáltottak fel mind a húszan, hogy ne, ettől még gyanakvóbbak lettek, és végül kicsomagolták az összes fagyott ürüléket. Az oroszok dühükben aztán géppisztollyal körbelőtték a plafont. A történet később előkerült, Sári ugyanis arról beszélt, mennyire hiábavaló, lehetetlen feladat, életprogram is, kérdéseket tenni fel, de az is egyértelmű, hogy enélkül nem érdemes élni. Szerinte az ember is ilyen kétségbeesetten nyitogatja a papírokat, hátha az egyikben ott a kincs, aztán a halálakor be kell látnia, nincsenek válaszok. De attól még kérdezni kell.










Sári László és Paulinyi Tamás

A felszabadulás mégis valahol itt kezdődött, folytatja Popper, miután eltűntek a nyilasok, és egy orosz fiatalember cigarettázva ment végig a mélységesen csöndes városban. A felszabadulás és a felszabadultság ellenpontjaként a program másik nagy íve a felelősség és a súly volt. Sári később kiemelte, hogy Popper életének sötét, fausti oldala hihetetlen gerincességről, tartásról tesz tanúbizonyságot, hiszen Popper az az ember volt, aki mindig kétségekkel küzdött.

A filmben Popper a legjobbként a tanítvány szerepet emelte ki, mert a hiúságának az is elég volt, első számú tanítóvá válni óriási felelősség. Örök másodikból kényszerűségből lenni elsővé iszonyú súly, és az ember magányos farkas lesz, akarva-akaratlan. Ő szántszándékkal lett. Ezeket a tanításokat a tőle megszokott módon bibliai történetekkel színezi: hiszen nem mindegy, hogy az ember milyen nevet kap, az ő héber neve Menáse, az örök másodikra utal, és Elisát is behozza, miszerint Illés próféta köpenyét magunkra venni egyet jelent a prófétává válással, és ezzel nagyon óvatosan kell bánni.

Sári tehát innen folytatta, kiemelve Popper kétségeit, mely kétséget nem kétarcú, hanem sokarcú szörnyetegként definiálta. De a végén a nevetésre, az öniróniára helyezte a hangsúlyt, hogy az életet nem szabad olyan komolyan venni, de úgy kell élni, hogy urai legyünk az időnek, mindent éljünk meg úgy, mintha azt akarnánk mi is, hogy az és úgy legyen. Így lehet méltó befejezés.
Sári László. Fotó: Bach Máté
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Csobánka Zsuzsa --


További írások a rovatból

irodalom

Termőtestek Termőtestek
Sepsi László regényrészlete a Prae spekulatív fikció témájú számából
irodalom

Legyen gyereknap Legyen gyereknap
Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 4. nap
A Magyar Kultúra című kulturális folyóirat debütáló száma
irodalom

Egy szó megtisztítása Egy szó megtisztítása
Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 1. nap

Más művészeti ágakról

John Krasinski: Hang nélkül 2.
Michel Franco: Új világrend
színház

Azt mondom: cirkusz Azt mondom: cirkusz
Szubjektíven CIRCUS FLOW Cirkusz-Művészet-Alkotás Tárlatról, Visegrád, 2021. július 7., Duna Event rendezvényhajó


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés