színház
A rendező, Silviu Purcărete látszólag mindent megtesz, hogy ezt az utolsó harmadot izgalmassá tegye, Scapin magánszáma úgy hat, mint egy stand-up comedy (hálás is érte a közönség), Nérine, a dajka, megelevenedett olajfestményként érkezik rendet tenni a felfordulásban, az utolsó kép direkt társadalmi ítéletet hordoz. Ennek ellenére a végére olyan, mintha kifogyott volna a szufla az alkotókból. A sok váratlan egymásra találás, a "mindenki rokona mindenkinek" felismerés, amely a korabeli komédiák sajátja, ebben a nyersebb megközelítésben a banalitás érzését kelti. Sokkal működőképesebb lenne, ha ez is csak egy scapeni szemfényvesztés lenne csupán, de nem az; habos beteljesülés, amit csak részben ellensúlyoz a főhős elbukása. Kár, hogy erre fut ki az előadás, mert hiába a remekül megvalósított első másfél óra, ha az utolsó húsz perc összecsapottnak hat.
Ha a vége rendben lenne, minden bizonnyal a tavalyi évad legjelentősebb bemutatóinak egyikeként jellemezhetnénk a látottakat. Purcărete kapcsán már annak idején a Farsang rendezésének tárgyalásakor megemlítettem, hogy a könnyed műfajú darab "könnyűsége" ellen dolgozik. Itt is ez a helyzet, de Molière szövege jobban hozzásimul ehhez a koszos, nyersebb, naturális elgondoláshoz, mint Caragiale sorai. Ugyan a tájékoztató azt állítja, hogy a román rendező napjainkba helyezi a történetet, ez tévedés: minden jel arra mutat, hogy a Monarchia végnapjaiban járunk, a korszakot annyira meghatározó kávéházi kultúra korában.
Helmut Stürmer (és asszisztensének, Kiss Borbálának) a POSzT-on is díjazott díszlete maga a tökély: rendkívül gazdag a színpadkép, de egyik eleme sem öncélú, minden apró tárgy szerepet kap a darabban. Míg például a forgóajtót talán egy kicsit túl is használják, addig a zongora már-már mágikus tárggyá nemesül, a bárpult elrejti a nézők szemei elől a fenyítéseket, a székrakás utolsó menekülőút, a ponyva alatt pásztorórára is sor kerülhet. Szinte tapintani lehet a mindenhova lerakodott port és zsírt, érezni a levegőben a dohány és a lefőzött kávé szagát. A jelmez, ugyancsak Stürmer munkája, remekül passzol mind a színpadképbe, mind pedig a szereplőkhöz. A zene, a hangeffektek és a fények használata is profizmusra vall, a külsőségekbe aligha lehet belekötni.
A darab központi figurája Scapin, az események egyetlen mozgatója, abszolút főszereplő, aki csak a nagy egymásra találás jelenetében hiányzik. Nem egy sokdimenziós karakter, de típusfigurának hálás feladat, így az előadás nagy része azon áll vagy bukik, hogy a főszereplő milyen mértéktartással és ízléssel áll hozzá a megformálásához. Trill Zsolt nagyszerű Scapin. Remekül eltalálja, mit bír el a szerep. Ahol megengedhető a ripacskodás (azokban a jelenetekben, ahol lóvá teszi Argantét és Gérontét), hozza az élénk mimikát és gesztusokat, a rikácsoló hanghordozást, míg nagyjeleneteiben kellően cinikus és kiábrándult. Ő az előadás motorja, karizmája átlendít a darab cselekményében észrevehető lyukakon is. Rajta kívül a két apafigura, Garay Nagy Tamás és Varga József is remekül hozza a rájuk osztott szerepeket, de néha róluk is eltereli a figyelmet a gyakorlatilag szöveg nélkül játszó Olt Tamás Carle, a szolgáló szerepében. Női karakterek gyakorlatilag alig vannak, a fiúk sajnos elég színtelenek.
Pusztuló, letargia előtti világ a Purcărete által bemutatott közeg, amiben az átélés lehetetlen, nem szippantanak magukba az események – távolról figyeljük a szerplőket, és felülről tekintünk rájuk. A résztvevők le-föl rohangálnak, Scapin hatalmas energiákkal lát neki a rendrakásnak, de eleve feleslegesnek hat ez az erőkifejtés. Amikor a főhős eltávozik, a szereplők asztalhoz ülnek, a fények halványulni kezdenek, megszólal a zongora. Hirtelen az az érzése a nézőnek, hogy Molière-től megérkeztünk Csehovhoz. Bátor megközelítés, de az utolsó képet megelőző nagy happy end zavaróan ellent áll neki.
Molière: Scapin, a szemfényvesztő
Scapin, Leander szolgája, szemfényvesztő: Trill Zsolt
Argante, Octave és Zerbinette apja: Varga József
Géronte, Leander és Jácint apja: Garay Nagy Tamás
Octave, Argante fia, Jácint szerelmese: Rácz József
Leander, Géronte fia és Zerbinette szerelmese: Mészáros Tibor
Szilveszter, Octave szolgája:Vranyecz Artúr
Zerbinette, állítólag cigánylány, Leander szerelmese: Orosz Melinda
Jácint, Géronte lánya, Octave szerelmese: Szűcs Kata
Nérine, Jácint dajkája: Szűcs Nelli
Carle, léhűtő: Olt Tamás
Zongora: Szentai Cecília
Dramaturg: Rideg Zsófia
Fordította: Rideg Zsófia
Súgó: Pethő Zsuzsa
Ügyelő: Karl József
Rendezőasszisztens: Jóvér Csaba
Zene: Vasile Şirli
Díszlet, jelmez, light design: Helmut Stürmer
Rendező: Silviu Purcărete
Thália Színház – Vidéki Színházak Találkozója
Szerzők
-- Baráth József --
