PRAE.HU: A Király fürdő és a most megjelent Tejjel-mézzel című kötet cselekménye is részben Magyarországon, magyar származású szereplőkkel játszódik. Miért ezt a helyszínt, ezeket a témákat választotta, talán az életrajzi vonatkozások miatt?

Erre a kérdésre mindig nehezen válaszolok. A családom Közép-Európából származik, édesanyám Magyarországon, apám pedig Temesváron, Erdélyben született. Ezeket az elemeket kifejezetten indulópontként kezelem. Nem a szüleim életét akartam megírni, a Tejjel-mézzel sem pontosan a szüleim életét meséli el. A könyvet édesapám emlékének ajánlottam, de nem konkrét események  vannak a szövegben rögzítve, inkább azokat az érzéseket, benyomásokat kerestem, amelyeket apám átélhetett az élete során. Az igazság egy író számára nem a történelmi igazság, hanem az érzelmek igazsága, ezt pedig a képzelet segítségével közelíthetjük meg. Az eredeti kérdésre visszatérve: nyilván vannak a regényben életrajzi elemek, de persze nem a saját életemből, hiszen én jóval a háború után születtem. A szüleim életének egyes eseményei szerepelnek a történetben, de nem életrajzi regényekről van szó.



PRAE.HU: Pár éve egy beszélgetésen itt, Budapesten Dragomán György regénye kapcsán említette, hogy a kelet-európai irodalmat nehéz Franciaországban eladni. Kockázatos vállalkozás ezzel a témával sikert remélni – mennyire igaz ez az ön regényeire, milyen volt a fogadtatásuk?

Valóban: nagyon sok olvasói kérdés a történelmre irányul, kevesen ismerik Franciaországban ezt a térséget, a könyvről folytatott beszélgetések során kicsit úgy éreztem magam, mintha történelemtanár lennék, így is kérdeztek. Érdekes módon mielőtt a saját könyvemről beszélnék, el kell magyaráznom a kisebbségek helyzetét, fel kell vázolnom például Budapest ostromának történetét, az 56-os eseményeket, ezek kicsit érthetőbbé teszik , hogy miről beszélek. Kétféle reakció volt a könyvre: az olvasótábor egy része szerelmi történetként értelmezte, a másik tábor pedig inkább politikai könyvként olvasta, ami számomra elég meglepő volt. Ráadásul még egy olyan díjat, a Prix des Grandes Écoles-t is megkaptam, amelyet kifejezetten politikai konnotációjú műveknek ítélnek oda. Megkérdeztem a fiatal  tagokból álló zsűrit, hogy miért nekem ítélték a díjat, azzal indokolták a választásukat, hogy szerintük a regény bevándorlási és beilleszkedési kérdéseket jár körbe. Számukra nagyon érdekes volt a leírásom arról, hogy menekültként az 50-es, 60-as években milyen volt Franciaországba megérkezni és új életet kezdeni, mert ez a világ nagyon más volt ahhoz képest, ahogy a mai bevándorlók látják, és ahogyan ma a társadalmi beilleszkedés folyik. 2010-ben jelent meg a könyv, pont az után, hogy Sarkozy és a romák között konfliktus robbant ki: Franciaoszágban a közbeszédben sok szó esett az identitásról és a bevándorlásról, a menekültügyről, ezért is kapott komoly politikai felhangot a regény, annak ellenére, hogy mikor írtam, egyáltalán nem ez járt a fejemben. Ettől függetlenül számomra is érdekes, amikor az olvasók olyan értelmezést adnak, olyan pontokat találnak, amelyeket íróként észre sem vettem, amelyekre nem is gondoltam.

PRAE.HU: Melyek ezek a meglepő pontok?

Sokan voltak, akiket a száműzetés témája teljesen megigézett, köztük sok észak-afrikai menekült vagy bevándorló, és a regény kapcsán ők is elmesélték a saját történetüket. Olyanokról van szó, akik nem ismerték a magyar vagy a közép-európai történetet, számukra a kivándorlás és a letelepedés motívuma indított el valamit. Minden bevándorló története különbözik, ugyanakkor léteznek jellegzetes közös pontok, például a nyelv: sokan kérdezték tőlem, hogy engem a szüleim miért nem tanítottak meg magyarul beszélni, illetve, hogy a letelepedést követően a regény szereplői hogyan viszonyultak a nyelvhez. Aki egy idegen országba menekültként érkezik, és valóban szeretne társadalmilag beilleszkedni, az a múltbéli dolgokat inkább elhallgatná és inkább az anyanyelvét is félreteszi. Ez sokak számára különösen kényes kérdés. Van még valami, ami ezzel kapcsolatos: a beszéd és a csend közötti harmónia kérdése. A traumatizált személyben megbillen az egyensúly: mikor kell beszélni, mikor kell hallgatni róla, hogyan állíthatjuk ezt a két állapotot egyensúlyba egymással? Ez családonként más-más mértékben van jelen, és az olvasóimból is különböző dolgokat hozott elő. Nem tudom pontosan a számokat, de úgy rémlik, hogy minden harmadik francia egyik nagyszülője külföldi származású. Ez is az olvasókkal folytatott beszélgetések során került felszínre, és ráeszméltem, hogy szinte mindenkinek van az enyémhez hasonló története a saját családjában. Nagyon különböző emberekről van szó, voltak unokák, akiknek a felmenői Spanyolországból Franco elől menekültek el, voltak, akik az észak-afrikai szegénység elől jöttek Franciaországba, mások Olaszországból származtak el. Annak ellenére, hogy nagy különbségek vannak, mégis volt valami egyetemes, közös tapasztalat mindegyik történetben.



PRAE.HU: Ami viszont sajátosan magyarnak tűnik a Tejjel-mézzel történetében, az az, hogy minden változásban van: az országhatárok, a városnevek (Timisoara, Temesvár), a személynevek (Zsuzsanna, Susanne) – és ezek az alakulások vannak nagyon erőteljesen előtérbe helyezve. Mindeközben Ön a Gallimard kiadóban dolgozik, amely 100 éve ugyanazt a családnevet viseli. Nem furcsa Ön szerint ez a változásmennyiség egy francia olvasó számára?

Jó kérdés… Tulajdonképp tény és való, hogy a Gallimard egy kimondottan stabilnak mondható kiadó, és Franciaország is nagyjából ezer éve kisebb-nagyobb változtatásokkal ugyanazokkal a határokkal van körbevéve. Még sosem gondolkodtam el a változás és a stabilitás kérdésén… De talán igaz, hogy egy francia számára ezért nehezen befogadható ez a történet, mert Kelet-Európában folyamatosan politikai rezsimek, országhatárok és birodalmak váltakoznak. De ettől függetlenül egy látszólag stabil társadalom mélyén is ott vannak a változások, minden mozgásban van.

PRAE.HU: Temesvár vagy Timisoara szerepel a regényben, a város mindkét néven előfordul – ez egy magyar olvasó számára nem közömbös jelentéskülönbség. Az Ön számára volt különbség ebben?

Számomra is van különbség a két megnevezés között: otthon Temesvárként emlegettük azt a várost, amit házon kívül Timisoarának mondtunk. Ez például kifejezetten személyes részlet, amit az édesapámtól vettem: őt idegesítette, hogy senki nem érti, honnan jött, mit mond, ha Temesvárt említi. A hivatalos történelem nem törölheti el az egyén emlékezetét. Az édesapám 1929-ben született, ekkor Temesvár már évek óta Timisoaraként szerepelt a hivatalos iratokban, apám édesanyja azonban magyarországi születésű, édesapja pedig a magyar hadseregben katona volt, így otthon Temesvárnak nevezték a városukat

PRAE.HU: Egy másik fontos helyszín a Király fürdő, itt, ahol ülünk, Budapesten, a Fő utcában található. Ez a helyszín az első könyv címe, és szerepel a második regényben is, de mindkét helyen éppen csak felbukkan a neve. Miért kötődik ehhez a helyszínhez?

Ez a motívum számomra a visszhangról szól, és leginkább egy irodalmi játékként fogtam fel. Vissza akartam utalni az első történetre, kis áthallásként újra felidézni ezt a helyszínt. Ugyanígy a harmadik könyvben is van olyan motívum, ami az első kettőben is megjelenik, ezzel a technikával próbálom meg összekötni a történeteket, szeretnék  visszhangokat létrehozni. Ugyanakkor szórakoztatott a gondolat, pontosabban nagyon érdekes volt elképzelni, hogy apa és fia ugyanazon a helyszínen jár, 40 év különbséggel, anélkül, hogy tudatában lennének ennek. Szerintem ez így zajlik az életben: anélkül, hogy sejtenénk, megismételjük a szüleink történeteit.

PRAE.HU: Szóba került a harmadik könyve, a most még csak franciául olvasható Simon Weber. Hogyan folytatódik a családtörténet, mesélne erről egy kicsit nekünk?

A Simon Weber a Londonban elhagyott fiú története. A Király fürdőt Gabriel mondja el, a fiú, a második regény, a Tejjel-mézzel narrátora az apa, vagyis Gabriel édesapja, a harmadikban pedig az unoka kap szót. Itt visszatér az első rész mesélője, Gabriel, de már nem narrátorként, hanem szereplőként találkozunk vele. Apa-fia kapcsolatról és a betegségről szól ez a regény, illetve a betegség és a szexuális vágy közötti feszültségről van szó. Simon Weber 19 éves és halálos beteg, épp abban a korban van, amikor kinyílna az élete és a vágyai is kibontakoznának. Ez a feszültség áll a történet előterében.

PRAE.HU: A regény Izraelben játszódik, vagyis tovább bomlik a korábban már felidézett zsidó identitás-szál, illetve egy nagyon érzékeny és érdekes barátságról olvashatunk. Ez a barátság nem mentes az erotikától, a két fiú közötti érzelmektől. Lehet-e azt mondani, hogy a harmadik történetben az említett hallgatás is végre feloldódik?

Valóban kibontakozás, illetve a korábban megkezdett történet kibomlása a regény. Simon örökli a korábban megkezdett történeteket, Gabriel vagy a Tejjel-mézzel narrátor nagypapájának történeteit.

PRAE.HU: Érzékenyen ír a férfi szereplőkről – kíváncsi lennék, vajon női narrátor hangján is ilyen érzékenyen szólna-e…

Már én is feltettem magamnak ezt a kérdést. A következő könyvemben lesz egy olyan szereplő, aki a korábbiaknál sokkal fontosabb szerepet kap. De a Tejjel-mézzel Zsuzsannája kapcsán remélem, sikerült elég mély lelket és testet adni a szereplőnek…