Ritkán lelkesít fel ennyire egy kortárs művészeti projekt, mint ahogy most a Goldenroach, hiszen ahogy telnek a napok, újabb és újabb szintjét fedezem fel e munkának, más és más hangsúlyok kerülnek előtérbe, tehát számomra sokkal többről van szó, mint hogy a művész falanksz alakzatba rendezett tizenkétezer bogarat mintegy emléket állítva korábbi “belopásai" számára. Persze nem hagyhatjuk figyelmen kívül ezt a motívumot, hiszen egy kulcsfontosságú dologra irányítja rá a figyelmünket: a legalizálásra. Míg korábban ezek a csótányok a múzeumokban nem a kurátor döntéséből váltak a kiállítás részévé, tehát csak az alkotó "fiat"-ja ruházta fel őket a műalkotás rangjával, addig a Műcsarnokba kerülésük már eleve előfeltételezte műtárgyi státuszukat. Az akció már ezen a ponton a Danto által is kutatott kérdést kezdi el feszegetni: mitől válik valami műalkotássá? Kinek vagy minek van joga művészetté nyilvánítani egy tárgyat?

Danto problémái akkor is előkerülnek, amikor egy aranycsótányt önmagában kezdünk el vizsgálni. Az akció főhőse ugyanis a világ legundorítóbb és legvisszataszítóbb rovara, a köztudatban mély ellenszenvvel gondolunk rá, s kérdés nélkül elpusztítjuk, ha találkozunk vele. Azonban, amikor a művész aranyból alkotja meg ezt a bogarat, akkor ezzel az apró változtatással szakralizálja, felértékeli és egy másik tulajdonságára irányítja a figyelmet: arra, hogy ez az állít a legszélsőségesebb helyzetekhez is képes alkalmazkodni. Az aranyozással a csótány egy transzfiguráción megy át, isteni rangra emelkedik, a múzeumba helyezés pedig ezt a folyamatot viszi tovább: a képzőművészet szentélye biztosítja az örökkévalóságot.

Azonban a Műcsarnokban a művész ezt a kérdéskört tovább bonyolítja azzal, hogy a kiállított tizenkétezer darab között csupán egyetlen készült aranyból, a többi annak tökéletes utánzata. Az első pillanatban egy hétköznapi – és undort keltő – állatot szakralizál, a Benjamini értelemben vett aura fogalmával vonja körül, majd a sokszorosítással megfosztja ettől a rangtól és transzcendenciáját átélhetővé, közvetlenné teszi. A műanyag aranycsótányok jelentése ezáltal megkettőződik: igénytelen, nagy szériában gyártott, minden eredetiséget és nemességet nélkülöző, olcsó figuraként és az aranycsótány képmására készített darabokként is értelmezhetőek. A sokszorosítás folyamatának köszönhetően nyitott kérdésként merül fel az is, hogy jelen esetben hol húzódnak a műtárgy határai: csak az az egyedi, aranyból készült – tehát anyagi értékkel bíró – darab vagy az összes csótány együttvéve tartozik ide?

Megistenülésük, identitásuk tehát kérdésessé válik, sőt a darabokat bárki legálisan hazaviheti, ami tovább bizonytalanítja műtárgyi státuszukat, hiszen a múzeumok kialakulása óta az embereket úgy szocializálták, hogy a művész alkotásait nemhogy elvinni, de még megérinteni sem szabad, most pedig maga az alkotó szólít fel arra, hogy vigyük haza a műanyag – vagy ha szerencsések vagyunk és rábukkanunk a tömegben, akkor az arany – csótányokat.  Ez pedig nyilvánvalóan frusztrációt okoz a befogadóban, amit még tovább fokoz az is, hogy az M0-ás tere be van kamerázva és Livestreamen minden ilyen “lopás" nyomon követhető, az egész világ előtt zajlik. A hazavitelek következtében a műalkotás megjelenése is folyamatos változáson, alakuláson megy keresztül, míg végül létezése darabokra esik szét, fokozatosan eltűnik. Ráadásul ez a folyamat az eredeti akciót is megfordítja: míg a művész korábban befelé csempészett és a kamera őt nézte, most a feladat abban áll, hogy az installáció szétszóródjon a látogatók közreműködésével.

A tér közepén összesereglő, több mint tízezer darabból álló rovararzenál rengeteg kortárs utalást is magában foglal. Duchamp Szökőkútjához a ready-made fogalmán keresztül kapcsolódik, de a koncepció az Andy Warhol-féle Campbell leveskonzerv-nyomatokat is felidézi, hiszen a Goldenroach is hasonló kérdést feszeget: mi a művészet és meddig tart? Mi számít műalkotásnak és miért éppen az? De a csótány és a patkány hasonló szimbolikája miatt természetesen felfedezhetjük a közösséget Banksy művészetével is.

Kiss Miklós Goldenroach – Unlimited című installációja a Műcsarnok projektgalériájában tekinthető meg 2014. március 30-ig.