bezár
 

film

2015. 07. 26.
Hackerek klubja
Baran bo Odar: Who Am I – Egy rendszer sincs biztonságban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ötvözd a Kardhalat a Harcosok klubjával, mindezt húzd rá a tipikus hollywoodi „lúzer geekből nagymenő lesz”-történetvázra, és megkapod a Who Am I című izgalmas, de pofátlanul sablonos német thrillert.

A cyberbűnözés a kilencvenes-kétezres évekig nagyjából ismeretlen fogalom volt, azonban a számítástechnika modernizációjával, az internet elterjedésével, a kultúra, a gazdaság és a társadalmi-politikai élet digitalizálódásával komoly problémákká váltak az egyes intézmények, weboldalak, bankok vagy akár magánszemélyek elleni támadások. Aki az internetre csatlakozik, nincs biztonságban, még akkor sem, ha a legdrágább, legmegbízhatóbb vírusirtók és tűzfalak állnak rendelkezésre a féregprogramok, „hackertámadások” ellen. A web „fenegyerekei”, vagy inkább a cyberterroristák számára nincs akadály. Ezek a crackerek (ugyanis így nevezik a „rossz szándékú”, támadó célzatú hackereket a „jó szándékú”, a rendszer biztonságát védő profikkal szemben) olykor csoportokba szerveződve, nagy volumenű akciók keretében akár multinacionális vállalatokat vagy magas szintű állami szervereket vehetnek célba. Az eleinte csak a híres közösségi oldalon, a 4chanen tevékenykedő Anonymus nevű szervezet például a híres Guy Fawkes-maszk és az internet anonimitása mögé bújva a közelmúltban több, komoly akciót hajtott végre, illetve hadat üzent a Charlie Hebdo-támadás kapcsán az iszlám terrorizmus ellen. Tehát „egy rendszer sincs biztonságban” manapság, ahogy azt Baran bo Odar filmje, a Who Am I alcíme hirdeti. Kár, hogy a rengeteg klisé és a hatásvadász fordulatok „meghackelik” ezt az alapvetően izgalmas thrillert.

Baran bo Odar: Who Am I - Egy rendszer sincs biztonságban

A Who Am I főhőse, Benjamin tipikus magába forduló, félénk, de a számítástechnikában, programozásban nagyon tehetséges huszonéves fiú. Minthogy disszociatív identitászavarban szenvedő édesanyja öngyilkos lett (ennek fontos szerepe lesz a történetben), így szintén beteg (Alzheimer-kóros) nagymamájával él. Álma, hogy képregényhőseihez hasonlóan egyszer maszkos igazságosztóvá váljon – ám tökös Batman-álarc vagy Superman-gúnya helyett egyelőre csak csirkejelmez jut neki. Pénzét ugyanis alkalmi munkákkal, például röhejes egyenruhás pizza futárként keresi, s egyik nap összefut volt osztálytársával, régi szerelmével, Marie-val, aki vele ellentétben egyetemre jár, jó körökben mozog, fényes jövő áll előtte. Benjaminnak viszont csak a megaláztatás és a magány jut: a nő egyelőre elérhetetlen távolságban van tőle, Marie barátai pedig kigúnyolják a csirkejelmezben pizzát szállító Benjamint. Egy közmunka alkalmával azonban összetalálkozik a törtető, ambiciózus és ravasz Maxszel, aki bevezeti a fiút a nagymenő crackerek világába. A Clay néven tevékenykedni kezdő négyfős csapatuk, illetve inkább a lúzerségét nagyképűségével és magabiztosságával kompenzáló Max számára az elsődleges cél, hogy bevágódjanak MRX-nél, a cyberkalózok atyaúristenénél, aki a crackertársadalomban élet és halál ura. Az egyik akció Benjamin „jóvoltából” azonban túl jól sikerül, emiatt az orosz maffia (pontosabban a Fr13nds nevű szervezet), MRX, az Interpol és a német titkosrendőrség a felelősségteljes Hanne-val az élen üldözőbe veszik a Clayt. Így Benjaminnak minden képességét be kell vetnie, hogy tisztázza magát és csoportját.

Baran bo Odar: Who Am I - Egy rendszer sincs biztonságban

A Who Am I igazi trendi film akar lenni. Stílusban és attitűdben egyaránt a többek között Tom Tykwer (A lé meg a Lola) és Wolfgang Becker (Good Bye Lenin!) nevével fémjelezett X Filme Creative Pool német csoport munkáit idézi, az egyszerű halandó számára érthetetlen szkripthalmazokat és a crackerközösséget kreatív képi megoldásokkal teszi átélhetővé és izgalmassá. Bár formailag Baran bo Odar filmje túlpörgetett, de meglepően jól működik vizuálisan. E téren mindenképp korrekt munkát végeztek az alkotók, mert valóban a mai netes világhoz igazítva alkották meg ezt a hétköznapi emberek számára ismeretlen és zárt univerzumot. Az MRX és a csoport, illetve más crackerek közti kommunikációt a Who Am I szürreális képek formájában mutatja be. Mikor információcserére kerül sor, vagy éppen a csapat hírnevének változása felől érdeklődnek a főszereplők, egy stilizált metrószerelvénybe kerül a néző, ahol rengeteg, különféle jelmezbe öltözött „utas” járkál fel-alá, fejük felett pedig SMS-eket, Facebook-üzeneteket imitáló szövegbuborékok villannak fel. Ezt az Antal Nimród Kontrolljának képi világát és színeit idéző metrót pedig az X-álarcos MRX irányítja parancsokkal, kódokkal. Tehát, ha más téren nem, formailag a Who Am I nagyon is jól teljesít, mert e fogással tökéletesen megragadta a huszonegyedik század digitalizált kultúrájának lényegét. Ahol a virtuális cybertér olyan valósághűvé, élő tapasztalattá válik, mint a filmben a találkozások MRX-szel.

Baran bo Odar: Who Am I - Egy rendszer sincs biztonságban

Továbbá Baran bo Odar műve a felszínen még egészen élvezhető akciófilm, „menekülő ember-thriller” is. Miként a 2001-es Hugh Jackman-John Travolta főszereplésével készült Kardhalban, úgy most is a szokásos határidő-dramaturgiával, nemcsak digitális, hanem valós betörésekkel válik rendkívül feszültté és sodró lendületűvé a cselekmény. Üresjáratok nincsenek, minden pontosan ki van számítva, a fordulatok a megfelelő ponton állnak be, s a történetet triplacsavar zárja, így Baran bo Odar művén nem lehet nem szórakozni.

Kérdés azonban, mivel és hogyan szórakoztat a Who Am I. Mert sajnos Odar akció-thrillerje részleteiben vérzik el. Eleve túl sokat vesz át a Harcosok klubjából (az egyik csavar például ugyanaz, mint David Fincher művében), így jobb esetben is csak posztmodern pastiche-nak nevezhetjük e német thrillert. Rosszabb esetben viszont arcátlan epigonnak. Fincher filmje rendkívül sok (legalább három) rétegű alkotás, melyet sokan értelmeznek félre úgy, mint a kapitalizmus kritikáját, és lázadásra buzdító kiáltványt. Így a Who Am I alkotói is, akik a Clayt bár nem maradéktalanul, de alapvetően amolyan Robin Hood-csapatként (vagy, ha jobban tetszik Jesse James-bandaként vagy Bonnie és Clyde-csoportként) mutatják be, minthogy a fogyasztói társadalom és a vállalati kapitalizmus intézményei ellen intéznek támadást (például bankok és multik a fő célpontjaik). Benjamin vagy Max viszont nem Tyler Durden, nem érik el Edward Norton és Brad Pitt karaktereinek komplexitását és ambivalenciáját, így a Harcosok klubjából csak a film felszínét sikerül lemásolni, mélyebb rétegeit (a lázadás kritikája, a kitörés lehetetlensége, az erőszak és az uniformizáció reprodukálásának problémája stb.) nem.

Baran bo Odar: Who Am I - Egy rendszer sincs biztonságban

Emellett a crackerek akciói még működnek, bár nem kevés irreális és hihetetlen fordulattal találkozhatunk. Hogy ne lőjük le a történet fő poénját, most idézzünk fel két, triviális, de el nem hanyagolható, üldözési jelenetet. Az egyikben a rendőrség nyomozója, Hanne egy könyvtárban lohol az MRX által leleplezett Benjamin után, aki álarcban menekül át az épületen, a polcok és a gépek között. Persze senkinek sem tűnik fel, hogy egy kapucnis, bohócmaszkos figura rohan végig a folyosókon, és az elvileg legprofibbnak tartott Hanne is nagyjából egy naiv, bújócskázó óvodás szintjén van értelmileg, legalábbis ebben a jelenetben. Ugyanis a szemfüles Benjamin bebújik az egyik asztal alá, és a rendőrnő bár átfut a termen, körülnéz, de az már nem jut eszébe, hogy benézzen a gépek alá. Vagy esetleg csak lehajoljon, mert természetesen pont a főhős rejtekhelye előtt áll meg. Nyilván nem a szőke Hanne játssza a „szőkenőt”, hanem egy olcsó dramaturgiai fogásról van csupán szó.

Baran bo Odar: Who Am I - Egy rendszer sincs biztonságban

A másik hasonlóan buta jelenetsor, mikor Benjamint ismét üldözőbe veszik, ezúttal az Interpol ügynökei. Ők már a kissé lomha rendőrnőnél fürgébbek, így a fiúnak hogy, hogy nem a metróba kell menekülnie, ahol a Kontroll Bulcsúját meghazudtoló módon gyűri le sínfutásban az ügynököket. Akik annyira jól képzettek, hogy átfésülik az alagút belátható szakaszát, de az már nem jut eszükbe, hogy benézzenek a fal mögé, a másik vágányra, ahol Benjamin rejtőzködik. A rendőri szervek úgy látszik, nem voltak a helyzet magaslatán az állásinterjúkon, ha ilyen szinten inkompetens egyéneket foglalkoztatnak.

Tehát a fő történetszál meglehetősen illogikus, a logikátlanságot pedig a történet végi triplacsavar csak fokozza. Egyszerűen nincs eléggé megalapozva Hanne végső gesztusa, és az utolsó fordulat is modoros, minthogy Benjamin fejlődése szélsőséges és hirtelen. Ez a fiú nagyon messziről indult, túl messziről ahhoz, hogy ilyen aktív hőssé váljon, amilyen a történet végére lesz belőle. Ráadásul vannak olyan jelenetek, amelyek létjogosultságát csak azzal lehet magyarázni, hogy a Who Am I sztorija keretbe van foglalva. Azaz Benjamin Hannének meséli el a Clay kálváriáját, amelyről utólag, az utolsó jelenetből visszatekintve a néző elmondhatja, hogy erősen szubjektív. Így bizonyos halálesetek valódisága is megkérdőjeleződik. Viszont még e „szubjektív realizmus” elfogadásával is messzemenően következetlenek a történet bizonyos epizódjai.

Baran bo Odar: Who Am I - Egy rendszer sincs biztonságban

Ám a fő sztori összességében leköti a nézőt, az összhatás nem készteti a befogadót kínos nevetésre vagy bosszankodásra. Nem így a szerelmi szál, mely olyannyira suta és sablonos, hogy az „álomnőt", Marie-t tényleg nem fogja a közönség egyszerű dísznél többnek tekinteni. A lány eleve színtelen-szagtalan, szép, de nem annyira bombanő karakter, így érthetetlen, miért rajong érte mindenki, Benjamintól kezdve a főhősbe természetesen belekötő „nagymenő” egyetemista fiún át Maxig. Mikor Benjamin és Max összeverekednek Marie miatt, érezzük, hogy a lány csupán ezért van a sztoriban, mindössze katalizátor, hogy felszínre hozza a feszültségeket, és lehessen tovább gördíteni a csapat történetét.

Emellett pedig Marie a leglehetetlenebb pillanatokban bukkan fel, akár egy makacs számítógépes vírus. Hirtelen bekopogtat az ajtón, pont ott van az egyik buliban, amelyen Benjamin átnyargal, vagy épp kint áll a diszkó előtt, mikor a fiú megérkezik. Hogy stílusosak legyünk, Marie, illetve a szerelmi szál olyan, mint egy szkript vagy egy algoritmus: ha lenyomjuk az entert, működésbe lép, és elindít bizonyos folyamatokat. Ez persze egy crackernek tökéletes, viszont a film művészeti alkotás, ami nem algoritmusokból és programozási műveletekből áll. Marie mesterkélt feltűnései viszont iparosmunkává degradálják a szerelmi történetet, így a Who Am I ezen része olyan, mint egy gyorsan összetákolt, olcsó mobiljáték egy nagyköltségvetésű videojátékhoz képest. S minderre még az sem lehet mentség, hogy az egészet csak Benjamin találja ki, mert akkor meg a sztorit befogadó Hanne tűnik ismét vállalhatatlanul butának. Legalábbis, ha ilyen gyenge szerelmi szálat találna ki valaki alibiként, azt a szemfüles nyomozók még rács mögé dugnák.

Baran bo Odar: Who Am I - Egy rendszer sincs biztonságban

Tehát Baran bo Odar művének jelenetei leginkább izzadtságszagúak. A „szkripteltség” érzése nemcsak a szerelmi szál közben, hanem a modoros fordulatokat, az illogikus cselekményt nézve is felöltik a befogadóban. A főbb karakterek persze viszonylag tisztességesen megírtak (bár minden figura sztereotip: Benjamin – lúzer geek, Max – menő mindenes, Hanne – igazságos, gyakorlatias, liberális rendőrnő stb.), de egyikőjük sem emlékezetes figura, akikhez szívesen kötődik a néző bő másfél óránál tovább. Ettől persze még izgalmas thriller a Who Am I, csak éppen semmi eredetit, meghökkentőt nem tud felmutatni, végső fordulatai is viszonylag hamar kitalálhatók, és bár bizonyos jeleneteiben a magyar mozikban most újra futó Harcosok klubját próbálja imitálni, csupán abban az esetben ajánlott megtekinteni, ha a nyári szezonban semmi izgalmasabbat nem találunk, vagy már rongyosra néztük Fincher klasszikusát.

 

Who Am I – Egy rendszer sincs biztonságban (Who Am I – Kein System ist sicher)

Színes, feliratos német thriller, 105 perc, 2014

Rendező: Baran bo Odar

Forgatókönyvíró: Jantje Friese, Baran bo Odar

Zeneszerző: Michael Kamm

Operatőr: Nikolaus Summerer

Vágó: Robert Rzesacz

Szereplők: Tom Schilling (Benjamin), Elyas M'Barek (Max), Wotan Wilke Möhring (Stephan), Antoine Monot Jr. (Paul), Trine Dyrholm (Hanne Lindberg), Stephan Kampwirth (Martin Bohmer), Marie (Hannah Herzsprung)

Bemutató dátuma: 2015. július 9.

Forgalmazó: Vertigo Média Kft.

Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Benke Attila --

Benke Attila az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik számos kulturális folyóiratnál és portálnál, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez, és magyar filmtörténettel is foglalkozik.


További írások a rovatból

David France: Isten hozott Csecsenföldön
Podcast-történet és ajánló a hazai, kulturális csatornákról
Zsolnai György: Spoiler. Esszék a minőségi sorozatok világáról
Sidney Lumet: Tizenkét dühös ember


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés