bezár
 

színház

Miskolcon indul a Magyar Színházi Fesztivál
Miskolcon indul a Magyar Színházi Fesztivál
Magyar Színházi Fesztivál néven új rendezvénysorozat indul 2027-ben a Miskolci Nemzeti Színházzal, a Magyar Színházi Társasággal és Miskolc önkormányzatával együttműködésben, az országos színházi találkozók hagyományaira építve.
Jótékonysági koncert A Pál utcai fiúk tízéves jubileumán
Jótékonysági koncert A Pál utcai fiúk tízéves jubileumán
A Pál utcai fiúk című előadás tízéves jubileumát ünnepli a Vígszínház. December 4-én az MVM Dome-ban az eredeti szereposztás jótékonysági koncerten, most először nagyzenekari kísérettel szólaltatja meg az előadás dalait, Dés László zenei vezetésével, Vecsei H. Miklós rendezésében.
Kirakja az MMA-t az NKA-ból a kormány
Kirakja az MMA-t az NKA-ból a kormány
A kormány elfogadta a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) átalakításáról szóló jogszabálymódosítást, amely megszünteti a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) 2016-ban bevezetett különleges döntéshozatali jogosítványait, és nagyobb szerepet biztosít a kulturális szakmai szervezeteknek - közölte a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium (TKKM) csütörtökön az MTI-vel, hozzátéve, hogy a javaslatról társadalmi egyeztetés indul.
Dalnokversenyen elevenednek meg Rumini kalandjai
Dalnokversenyen elevenednek meg Rumini kalandjai
Rumini dalnokverseny címmel koncertszínház és bábrevü született Berg Judit mesesorozatából. A Varró Dániel és a HolddalaNap zenekar bevonásával készült előadás pénteken debütál a dunaújvárosi Bartók Színházban, november 14-től pedig a budapesti MOMkultban is látható.
Elhunyt Radó Gyula rendező
Elhunyt Radó Gyula rendező
Életének 93. évében, október 25-én elhunyt Radó Gyula Balázs Béla-díjas televíziós, film- és színházi rendező, a Magyar Filmművészek Szövetségének tagja. Temetéséről később intézkednek.
Új évadát is bemutatja a Fitos Dezső Társulat fotókiállítása
Új évadát is bemutatja a Fitos Dezső Társulat fotókiállítása
A Fitos Dezső Társulat alkotói világát és új évadának művészi koncepcióját bemutató fotókiállítás nyílt a Fonó Budai Zeneházban. A Csak tiszta forrásból című tárlaton Éder Vera és Gálos Mihály Samu több mint húsz felvétele látható.
Új igazgatót kap a Madách Színház és az Új Színház
Új igazgatót kap a Madách Színház és az Új Színház
Szabó P. Szilvesztert nevezték ki a Madách Színház, Csiby Gergelyt pedig az Új Színház élére. A döntést Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár jelentette be kedd esti Facebook-bejegyzésében. Az új vezetők megbízatása 2027. január 31-től 2032. január 31-ig szól.
Filmforgatássá válik a Figaro házassága Szegeden
Filmforgatássá válik a Figaro házassága Szegeden
Egy filmforgatás kulisszái közé helyezi Mozart Figaro házassága című operáját Szőcs Artur rendező a Szegedi Nemzeti Színház új produkciójában. A december 11-i bemutatóra készülő előadás próbái kedden kezdődtek a Kisszínházban.
Tarr Zoltán türelmet kér a kulturális rendszer átalakításához
Tarr Zoltán türelmet kér a kulturális rendszer átalakításához
Nehéz, időt és türelmet igénylő folyamatnak nevezte a kulturális rendszer átalakítását Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter kedden a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
A Nixon Kínában az Eiffel Műhelyházban
A Nixon Kínában az Eiffel Műhelyházban
November 20-án, 22-én és 24-én újra látható John Adams Nixon Kínában című operája az Eiffel Műhelyházban. A történelmi esemény mögött az emberi kapcsolatokat és két eltérő kultúra találkozását vizsgáló mű Szemerédy Károly, Kolonits Klára, Szemenyei János és Rácz Rita főszereplésével tér vissza.
1   2   3   4   5   6   7   8   9 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés