színház
2025. 12. 12.
Carlo Goldoni darabját mutatja be a Déryné Társulat most pénteken. A nevetéstől és szócsatáktól hangos Chioggiai csetepaté című komédia Tapasztó Ernő rendezésében látható a Déryné Központban. A produkció a premiert követően országjáró turnéra indul.- Tudatta Déryné Társulat az MTI-vel.
2025. 12. 12.
A Katona József Színház Behívó színházpedagógiai, művészetközvetítő és közösségépítő programja a közösségi színházi projekt családtörténeteket feldolgozó Rég volt, mese volt, minden szava igaz volt című bemutatójával nyitotta meg a 2025/26-os évadot, október 5-én. Az alkotói folyamatok és az előadás kapcsán Végh Ildikó dramaturggal, a projekt egyik alkotójával beszélgettünk.
2025. 12. 11.
A Magyar Tudományos Akadémia által 1992-ben alapított intézmény hétfőn tartotta éves rendes közgyűlését - közölte a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia az MTI-vel.
2025. 12. 11.
„Új formák kellenek!”, kiáltja a huszonéves Kosztya Trepljov Csehov Sirályában. Az Örkény Színház ezt, az új formák és témák keresését tette meg a vezetésben lezajlott váltás szlogenjéül erre az évadra. Kétségkívül fontos és üdvözlendő misszió ez, azonban, ahogy Kosztya darabbéli előadása és annak fogadtatása is mutatja, nem garantált, hogy az újdonság egyben igazi értéket is teremt. Az orosz barát kapcsán bátran hazardírozott a színház: fiatal, harminc alatti vagy körüli alkotókra bízott egy olyan témát, melyről személyes élményük kevés lehet: fogalmazzák meg, mi történt Magyarországon az elmúlt 25 évben. Megfogalmazták, azonban ez a színpadi közelmúlt csak töredékes, hiányos, néha fals tükre lett annak, mi történt itt mindannyiunkkal 2000 óta, és színházi formakísérletként is hagy kívánnivalót maga után.
2025. 12. 10.
Minden ott kezdődött, hogy majdnem elütöttünk egy rókát a sötét, kacskaringós budai utakon, amik a Lóvasút felé tereltek minket. Mi újabb és újabb kanyart veszünk be, a távolság csökken, az idő pedig várakozással telik.
2025. 12. 09.
Átadták a színházi háttérszakmák legjobbjait elismerő Magyar Teátrum Díjakat hétfő este Budapesten, a József Attila Színházban.
2025. 12. 08.
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programja harmadik alkalommal szervezi meg a teljes Kárpát-medencére kiterjedő művészeti tehetségkutató programsorozatát, az MCC ARS-ot, amelyre év végéig lehet jelentkezni.
2025. 12. 08.
Sikerrel zárultak a Kertész Imre Intézet képzőművészeti, valamint dráma- és színműíró pályázatai, amelyekre az alkotók május közepétől olyan új, korábban még nem publikált képzőművészeti alkotással, valamint olyan színművekkel pályázhattak, amelyek Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából az író különleges életútját és sokszínű életművét mutatják be – közölte az intézet hétfőn az MTI-vel.
2025. 12. 08.
Tizenegy perces tapssal díjazta a közönség Dmitrij Sosztakovics Kisvárosi Lady Macbeth (Lady Macbeth of the Mtsensk District) című operáját, amely a Scala milánói operaház téli-tavaszi évadát nyitotta meg vasárnap este.
2025. 12. 07.
Új szereposztással péntektől január 4-ig látható a Recirquel immerzív újcirkusz produkciója, a Kristály a Millenáris Üvegcsarnokban ‒ értesítették pénteken az MTI-t.




