Jó úton a csúcstámadáshoz / Cájtstükk az Átriumban / PRAE.HU

Félig sikerült kezdeti geg, a nézők nem igazán veszik be – tán hiányzik a színészi alakítás, vagy épp túl erős a teatralitás. Mindegy, a kezdés így is-úgy is figyelemfelkeltő. Színes időgéppel nyit az első szín a félkész díszlet közepén. Egymás után bújnak elő a szereplők a gépből, zavarban vannak, mit is mondjanak a publikumnak. Ööö… szóval, ők most visszajöttek a jövőből, hogy megmenthessék az életünket. Ez aztán a jó hír!

Mert minden mindennel összefügg, az ő életük a miénkkel. Az ő problémáik, kétségeik a mieink is. Változtatásra érett sorsok peregnek, a jeleneteket csak elnagyoltan fűzik össze. Dilemmák, útkeresések, szerepek kavarodnak össze, talán túlzottan is. Mindezt merészen bevállalt statikus színjátszással: székeken ülnek, az éppen beszélő feláll, magára vonja a figyelmet. Kivétel az előadás vendégszereplője, Bíró Kriszta, aki csak felkuporodik székére, ha rá kerül a sor. De nála mással is kivételeznek az alkotók, nyilvánvalóan ő a kulcsfigura, vagyis Kramm Márta, az időt kutató elméleti fizikusnő. Gyerekes izgalommal elmélkedik, felnőttes komolysággal filozofál, kicsit nehéz követni. Meg akarja változtatni a múltat, de mit sem ér a tudomány, ha lehetetlenség megtenni.

Valamennyi karakter a sorsának változásáért kiált, a szó szoros értelmében. Hangos veszekedések, zajos konfliktusok: apa (Kengyel István: Domokos Zsolt) homokos fiával (Kengyel Lehel: Borsányi Dániel) harcol a bíróságon (itt becsúszik kis névpoénkodás: Bíró másik szerepe szerint bíró), lány (Schönfeld Anna: Piti Emőke) vitatkozik egy titokban befogadott menekült (Adib: Horváth Szabolcs) miatt szállásadó unokatestvérével (Joó Viktor: Borsányi Dániel: szintén névjáték, hogy az antihős a Joó), nyomozó (Domokos Zsolt) bánik durván a jótékonykodóval, újságíró (Domokos) találja meg ellenszélben, hátrafelé nyilazva önmagát, ikertestvérek (Babocsai lányok: Boros Anna és Gyöngy Zsuzsi) perlekednek egymás életét szapulva. A testvérek online szócsatái a legjobban eltalált jelenetek, humorosak is. Trendi, laza szlengben beszélnek, és minden mondatuk végére leírólag hozzátesznek egy vagy több ilyen-olyan szmájlit („nevető fej-nevető fej-sírva nevető fej”) – ez tényleg vicces.

Cájtstükk

Kilóg a sorból a kritikus Csáki Tamás (ismét játék a nevekkel, két véleményvezér kritikus, Csáki Judit és Jászay Tamás nevének egybefűzése), aki amolyan narrátorként, okoskodva összegezi az épp befejezett epizódok tanulságait. Ezek a részek a színházi szakíróknak külön csemegét nyújtanak, az eltúlzott (vagy nem eltúlzott) „ballibes” értelmiségi, lilaködös, (önmagát is) agyonanalizáló kritikus archetípusában magukra ismervén, biztosan soku(n)k kicsit (vagy nem kicsit) szembesül a nagyság kicsiségével. Talán itt az idő, hogy a közérthetőség újra comme il faut legyen? – felteszem, a rendezők nem erre a tanulságra akartak fókuszálni – bár a mondadót sikerült összekuszálni –, mégis lehetne ez csúcspont.

Viszont a csúcspontnak szánt tanulságok esetében nem érezni az átütő erőt, bár a mögöttes tartalom mindenképp dicsérendő, de a kivitelezés még nem elég kiforrott, a nézők bevonása nem hoz katarzist, sem pedig megoldást – fel van dobva a labda, de egyelőre nincs, aki elkapja. Az élet megy tovább „a négyes-hatoson vagy a trolin meg a limuzinban”, a változás még odébb van.

Kiegyensúlyozott színészi teljesítmények, pontos szövegmondások. Horváth Szabolcs mint kritikus alakít nagyot, Bíró Kriszta egyértelmű rutinnal dolgozik, a Babocsai ikreket megformáló Boros Annáról és Gyöngy Zsuzsiról még azt is elhinném, hogy ők igazából rivalizáló nővérek. A díszlet (Jeli Sára Luca munkája) érdekessége, hogy egy másik, 1956-tal foglalkozó előadásból kölcsönözték, ugyanis a történet onnan megy vissza a múltba, jelen esetben a jelenbe.

A két szerző-rendező, Benkó Bence, Fábián Péter, és a K2 egész társulatának eddigi munkásságát áthatja a nézőközönség színházhoz való viszonyának elemzése, filozofikus megközelítése. Egyre kísérletezőbb kedvük bizonyítéka a Cájtstükk. Már a próbafolyamat is különleges volt: a színészek a rendezői alapkoncepció mentén napi életből ellesett improvizációkkal aktívan részt vettek a darab létrehozásában, speciális imprós módszert alkalmazva. Egyik jelmondatuk lehetne, hogy „a színházi előadás tartson tovább, mint maga az esemény”, mert ennek szellemében konkrét beszélgetésre invitálnak a próbatermükbe, egy, a produkció végén borítékban átadott sejtelmes, de hely-idő tekintetében konkrét üzenetben. Magas a labda, a mérce, a hegycsúcs, a K2 jó úton jár a csúcstámadáshoz. Remélhetőleg lesz elég kitartás, és nem fogy el a kísérletezőkedv az oxigénhiányos környezetben.

Benkó Bence – Fábián Péter: Cájtstükk, avagy a bizonytalanok

Szereplők:

Bíró Kriszta

Boros Anna

Borsányi Dániel

Domokos Zsolt

Gyöngy Zsuzsi

Horváth Szabolcs

Piti Emőke

Viktor Balázs

Díszlet: Jeli Sára Luca

Jelmez: Palánki Hedvig