bezár
 

irodalom

Átadták Az Év Legsikeresebb Szerzője díjakat
Átadták Az Év Legsikeresebb Szerzője díjakat
Hegedűs Imre János, Pirisi Máté és Várkonyi Nándor kapták idén az Év Legsikeresebb Szerzője díjakat, amelyeket az Oláh János-emlékesten adtak át.
„Még akármi lehet a vers”
„Még akármi lehet a vers”
Bertók László halálának ötödik évfordulóján, valamint a szerző 90. születésnapja alkalmából jelent meg a két kötetből álló, összesen közel 1300 oldalas kiadvány, amelyet a hagyaték és a szövegek gondozója, Mohácsi Balázs, valamint a Magvető Kiadó és a kötet szerkesztője, Szegő János mutattak be november 25-én a Magvető Caféban. A művekből Pataki Ferenc színész olvasott fel.
A Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj rövidlistás szerzői
A Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj rövidlistás szerzői
A nyertesnek járó nettó 7000 eurós ösztöndíj célja a legtehetségesebb pályakezdők, a már rendszeresen publikáló, az adott évben új kötettel jelentkező, 35 évesnél fiatalabb szer­zők támoga­tá­sa, számukra egyévnyi nyu­godt munkakörül­mények biztosítása, új művek megszületésének ösztönzése, a kiadott mű németországi megjelentetésének elősegítése. A díjazott a pénzjutalom mellett lehetőséget kap a Solitude Akadémia által biztosított egyhónapos stuttgarti alkotói tartózko­dásra, az elismerés pedig kiegészül a Literarisches Colloquium Berlin által felajánlott egyhónapos berlini ösztöndíjjal, valamint a Stuttgarti Magyar Intézetben megrendezett szerzői esttel is.
Nobel-hét Gyulán
Nobel-hét Gyulán
December 6. és 12. között programsorozattal tiszteleg a gyulai születésű Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díja előtt Gyula városa.
Magyarország a Szlovén Könyvvásár díszvendége
Magyarország a Szlovén Könyvvásár díszvendége
Magyarország a 41. Szlovén Könyvvásár díszvendége, a vasárnapig tartó eseményen az irodalmi programok mellett táncelőadás és koncertek is várják a közönséget Ljubljanában. Bemutatják Nádas Péter: Rémtörténetek című művének szlovén fordítását. 
Kornis Mihály könyvbemutató Szegeden
Kornis Mihály könyvbemutató Szegeden
Minden ember című családregényének és történelmi regényének szegedi bemutatóján a szerzővel, Kornis Mihállyal Halasi Zoltán költő-műfordító beszélget. Kornis Mihály (1949) író, drámaíró, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és a Digitális Irodalmi Akadémia tagja. 
Hapax legomenon
Hapax legomenon
Az eheti Élet és Irodalomban összefonódnak az alkotók, a novellák szereplői  és a különböző vándortémák – kiemelt szerepet kapnak az átiratok, az intertextualitás és a hagyományhoz való viszony feloldására tett kísérletek. A szövegek és azok szerzői tükröt mutatnak egymásnak, ön- és társértelmezésük is csak egymás tükrében tud kiteljesedni.
Szabolcsi Viktória az 2025-ös Apokrif Könyvek-pályázat győztese
Szabolcsi Viktória az 2025-ös Apokrif Könyvek-pályázat győztese
Az először 2014-ben kiírt Apokrif Könyvek-pályázaton az Apokrif és a Fiatal Írók Szövetsége idén egy győztest hirdet – tájékoztatták a szervezők a prae.hu művészeti portált. A zsűri által a 2025-ös pályázat keretében kiválasztott kézirat megjelentetését (sikeres könyvkiadási pályázat esetén), valamint szerkesztését, gondozását, promócióját és nyomdai előkészítését a felek közösen vállalják.
Feltámasztani József Attilát
Feltámasztani József Attilát
József Attila, Nagy László, szakralitás, az antik dráma, néptánc, könnyűzenei elemek – ezek különleges egyvelegéből született meg a KÓDA csoport előadásában színre vitt József Attila passiója című darab, mely november 7-én a Kettőspont Színházban debütált.
Nemzetközi konferencia a Szegedi Tudományegyetemen
Nemzetközi konferencia a Szegedi Tudományegyetemen
"Kisebbségi magyar irodalom és transzkulturalizmus a digitális korban" címmel szervez 2025. november 28-án nemzetközi konferenciát a szegedi bölcsészkar Informatórium előadótermében az SZTE BTK Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszéke és az SZTE IKIKK Kulturális örökség és digitális társadalom kutatócsoport.
1   2   3   4   5   6   7   8   9 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés