bezár
 

art&design

2013. 11. 21.
Az Art Market idén a tartalmi bővítésre koncentrál
Art Market Budapest 2013 (sajtótájékoztató)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az Art Market idén a tartalmi bővítésre koncentrál Küszöbön az Art Market Budapest: Magyarország egyetlen és Kelet-Európa legjelentősebb kortárs képzőművészeti vására november 28-án nyitja meg kapuit a Millenáris csarnokaiban. A vásár négy napja alatt Budapest Európa kiemelt kulturális központjává válik: az eseményen mintegy 20 ország 500-nál is több művészének munkáival lesz jelen a fővárosban.

Ledényi Attila, az Art Market igazgatója hangsúlyozta, hogy idén is a “győztes csapaton ne változtass" gondolat volt a vásár szervezésének alapelve, tehát a korábban már bevált módszerek, részletek maradnak. A tavalyi mennyiségi növekedés után idén a minőségi bővülés, a tartalmi szélesítés volt a fő feladat, kihívás, így a vásár területe az idei évben a korábbinál is “akciódúsabbá válik". Az új programelemeknek köszönhetően az Art Market még nyitottabb, még jelentősebb vásárrá válhat.

A sajtótájékoztatón az igazgató a fokozódó nemzetköziségre is felhívta a figyelmet: az Art Market Budapesten az első két alkalommal összesen 14 ország galériái állítottak ki, ez a szám idén 20 fölé növekszik: a szervezők a geográfiai régiók helyett kulturális régiókban gondolkoztak, ennek értelmében a “fiatal Európa" országait hívták vendégül, így a kiállítók között jelen lesz többek között Ausztria, Svájc, Spanyolország, Grúzia, Kazahsztán és Törökország. A külföldi kiállítók mennyisége is tovább nőtt, idén számuk már meghaladja a magyar kiállítókét.



A nemzetközi jelleget erősíti a szakmai testület külföldi személyekkel való bővülése is. Ebben az évben tehát a testület tagjai Deák Erika, galériatulajdonos, Einspach Gábor, festményszakértő, Gulyás Gábor miniszteri biztos mellett Nicole F. Loeser, a berlini Whiteconcepts, Dejan Sluga, a ljubljanai és a bécsi Photon és Adina Zorzini, a bukaresti Zorzini Galéria vezetői lesznek.

Az Art Market idén is számít a szakma fokozott érdeklődésére, számukra állították össze a kerekasztal-beszélgetésekből, film- és könyvbemutatókból álló Inside Art elnevezésű programsorozatot, ami a MúzeumCafé szakmai közreműködésével, jelentős nemzetközi személyek bevonásával segít a kortárs művészeti diskurzus tágításában. Martos Gábor, a programok főszervezője elmondta, hogy ezek az “élő" beszélgetések igazán érdekes problémákra világíthatnak rá, és lehetőséget adnak arra, hogy egy adott kérdést több oldalról is megvizsgálhassanak a különböző nemzetiségű és eltérő szakmai háttérrel rendelkező beszélgetőtársak. E programsorozat keretében lesz szó a kortárs galériák globális piacra való kilépési lehetőségeiről, Moholy örökségéről, a kortárs képzőművészeti intézmények gyűjteményezésben betöltött szerepéről, de új könyvek, külföldi és hazai kiadványok megismerésére is lesz alkalmunk.
 


Az Art Market idei kiemelt témája a La Grande Migration, amihez kapcsolódva mintegy 20 nemzetközi művész bevonásával kiállítás is nyílik a Millenáris B csarnokának emeletén. Vékony Délia, e kiállítás kurátora elmondta, hogy az anyag szűrésében a kihívást az jelentette, hogy a résztvevő galériák anyagából úgy válogassanak, hogy azok külön-külön és együtt is reflexív módon közelítsenek az új migrációs hullám problémájához. A kurátor elárulta, hogy a kiállításban sokféle műfajból találunk munkákat, így például Sándor Krisztián etnofóbiára reflektáló videojátéka is helyet kap a tárlaton.
 

Az újszerű kezdeményezések közé tartozik többek között a szobrászat kiemelkedő szerepbe állítása. A sCULTURE nevet viselő program keretében a Millenáris területén egy kültéri szoborparkot hoztak létre, illetve a belső üres tereket is plasztikai alkotásokkal kívánják életre kelteni. Gajzágó György, a vásár szoborprogramjának kurátora elmondta, hogy ezzel az eseménnyel a szobrászat kortárs képzőművészetben betöltött szerepét kívánják bemutatni és megerősíteni. A sCULTURE a nyitottság, a művészi szabadság és az elfogadás jegyében jött létre a szobrászat újrapozícionálása érdekében.

Az új elemek között szerepel a VISEGRAD4  A kreativitás régiója szekció is, ahol a cseh, lengyel, magyar és szlovák galériák színes, magas színvonalú anyagukkal mutatják be a visegrádi művészeti életet. Az ART+ projekt pedig a társművészetek bevonásával segít valódi művészeti fesztivállá bővíteni a vásárt, amelynek keretében performanszok, művészeti akciók mutatkoznak be.



Idén a szervezők a közönség szórakozását és műélvezetét kiegészítő szolgáltatásokkal is fokozzák majd a rendezvény színvonalát: a kitelepülő Libri Kiadó kedvezményesen árulja majd művészeti kiadványait, a Pastrami étterem és kávéház büféje gondoskodik az ízletes fogásokról, az After bar & lounge segíti a galériásokkal, művészekkel, gyűjtőkkel való közelebbi, személyes kapcsolatok kialakítását, illetve az ingyenes tárlatvezetések a kiállítók mélyebb megismerését is lehetővé teszik.

Az Art Market Budapest 2013 sajtótájékoztatója, Millenáris, Budapest, 2013. november 19.
Fotó: Bach Máté
nyomtat

További írások a rovatból

art&design

Lehetséges, sőt szükséges az alapjövedelem bevezetése Lehetséges, sőt szükséges az alapjövedelem bevezetése
Lehetetlen? - beszélgetés a művészeti alapjövedelemről, Politikatörténeti Intézet, 2018. októbert 15.
art&design

Szívünkben kacag fel a napfény Szívünkben kacag fel a napfény
Bada Dada öngyilkosságának 12. évfordulójára
art&design

A kreativitás termelése A kreativitás termelése
Esztétikai nevelés és az érzéki pedagógiai fejlesztése: Mérei Ferenc

Más művészeti ágakról

színház

Nincs az a hatalom, ami nem torzít Nincs az a hatalom, ami nem torzít
Interjú Szikszai Rémusszal, a Macbeth rendezőjével
irodalom

Én önmagammal bokszolok Én önmagammal bokszolok
Interjú Dragomán Györggyel
Gyovai Katalin Hugonnai Vilmáról, Thorról és a bogaras trilógiáról
irodalom

Díjeső a Szépírók Társaságánál Díjeső a Szépírók Társaságánál
Újra van Szépíró-díj


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés