bezár
 

színház

2011. 11. 21.
Öt komikus esélyes a Böröckzy-emlékgyűrűre
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Varga Ferenc József, Aradi Tibor, Erdei Sándor, Beleznay Endre és Vida Péter fiatal komikusok esélyesek az első alkalommal odaítélendő Böröczky József-emlékgyűrűre. A szeptemberben elhunyt előadóművész tiszteletére alapított elismerést december 19-én adják a Mikroszkóp Színpadon gálaműsor keretében.

Szkéné színház

A hétfői sajtótájékoztatón elhangzott: a gálaműsorban mind az öt komikus fellép, az emlékgyűrű azé lesz, aki a legtöbb szavazatot kapja a közönségtől és sajtó képviselőitől.

Az elismerést Tóth Mila ötvösművész készíti aranyból - mondta el az MTI-nek Menyhért Mészáros László, a színház sajtóreferense.

Kiemelte: a díjazandókról egy négytagú grémium döntött, amelynek Szabó Attila ügyvezető igazgató, Nádas György humorista, Menyhért Mészáros László és Schmuck Andor, a Tisztelet Társasága ügyvezetője volt a tagja.

A díjat a Böröczky József emlékét ápoló alapítvány hozta létre, a szervezetet egy Izraelben élő magyar nő alapította ezer dollárból - jegyezte meg a sajtóreferens.

Nádas György a sajtótájékoztatón elmondta: az emlékgyűrűt azok a fiatal művészek kaphatják meg, akiknek műsorai hangvételben, stílusban közel állnak a Böröczky József képviselte vonalhoz.

Megjegyezte: az elismerés célja, hogy "ezt a fantasztikus embert sose felejtsük el". Kitért arra is, hogy az öt humoristától nem áll távol a stand up és a hagyományos színházi műfaja sem, mint ahogy Böröczky József is mindkét vonalat képviselte.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A VII. Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál nyitóelőadásáról
A Hullámtörés című dráma a Radnóti Színházban
A Füsziről és a Roma Hősök Fesztiválról Balogh Rodrigóval beszélgettünk
Történeti gyökerek, előzmények és érdekességek

Más művészeti ágakról

art&design

A 7layers című csoportos kiállítás a Pikszisben
Len Wiseman: Balerina
Beszámoló a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról - Egy másik nézőpont


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés