Nagy Róbert, az általa kis könyvnek nevezett, A Szalay házaspár hétköznapjai című kötet bevezetőjében megjegyezte: ez "nem irodalmi alkotás, hanem naplója a Szalay házaspár hétköznapjainak".
Litwin József pedig azt mondta a kötet címlapján látható képről: lényegében ez egy általa "megrendelt" felvétel, az idős művészt felesége homlokon csókolja, ez kvázi múzsacsók.

A szerző a 46 oldalas "könyvecskében" úgy vélekedett: "ritkán találkoztam ilyen szimpatikus házaspárral, akik ennyire összetartoztak egymással testben és lélekben".

A Szalay Lajos grafikáival is gazdagon illusztrált kötet az orvos szerző és az iparművész fotós találkozásait, beszélgetéseit örökíti meg a grafikussal és feleségével, a világhírű művész 1988-as hazatérésétől, haláláig.

A ma Szlovákiában található Őrmezőben 1909-ben született és Miskolcon 1995-ben meghalt Szalay Lajost lexikonok a 20. századi magyar rajzművészet megújítójaként említik, "Szalay Lajost úgy tartjuk nyilván, mint az új magyar grafika újjászülőjét".

Művészetét világszerte elismerték, Pablo Picasso szerint: "ha két grafikus neve marad fenn az utókornak a huszadik századból, a másik én leszek, ha csak egy, az Szalay Lajos lesz."

A művész rajzainak témája két vonulatba sorolható: az elesettek ábrázolása és a vallásos rajzok.

Élt Franciaországban, Argentínában, az Egyesült Államokban, első hazai kiállítása 1972-ben volt a Magyar Nemzeti Galériában.
A házaspár 1988-ban költözött végleg haza Magyarországra, Miskolcra. A Kossuth-díjat 1992-ben kapta meg, Miskolc díszpolgára pedig 1993-ban lett.

Szalay Lajos 1995-ben, felesége 2000-ben halt meg, közös sírban nyugszanak Miskolcon, a Szentpéteri kapui temetőben.