bezár
 

színház

2011. 12. 31.
Nemzeti Színház - Bemutatók az év elején
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Nemzeti Színház és a Danubia Zenekar közös hangversenysorozata januárban, február elején pedig két bemutató, A tanítónő és a Náthán gyermekei várja a budapesti Nemzeti Színház közönségét.

Szkéné színház

Az előző évi sikerek után folytatódik a Nemzeti Színház és a Danubia Zenekar közös hangversenysorozata, amelynek 2012-es első állomásán, január 21-én a muzsikusok Latin-Amerikába kalauzolják a nézőket - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, február elején két bemutatót tart a Nemzeti Színház. A nagyszínpadon Bródy Sándor A tanítónő című klasszikus színművét Novák Eszter rendezi, a premier február 3-án lesz. Tóth Flóra szerepében egy fiatal egyetemista, Szilágyi Csenge debütál. "A vidéki kisvárosba érkező fiatal, kezdő tanítónő küzdelme a röghöz kötött helyi elöljáróságok csökött élet- és világszemléletével meglepően ismerős ma is" - áll az előadás ismertetőjében.

A Gobbi Hilda Színpadon február 4-én Ulrich Hub Náthán gyermekei című művét mutatják be Gigor Attila rendezésében, Kulka János főszereplésével. A 12 és 16 éves kor között ajánlott ifjúsági előadás a bibliai Náthán és családja történetét próbálja közérthetően, a fiatalok számára megragadhatóan előadni.

A Náthán gyermekei Lessing Bölcs Náthánjának újrafogalmazása. Egy 21. századi mese a vallási tolerancia, az emberség mellett. Az 1963-ban született Ulrich Hub sokoldalú művész: színházi szerző, prózaíró, forgatókönyvíró, színész és rendező. Németországban 2009-ben az évad legjobb gyermek- és ifjúsági darabjának járó díjjal tüntették ki - olvasható a színház közleményében. Mint írják, az ifjúsági előadáshoz drámapedagógiai foglalkozás is kapcsolódik.

A Nemzeti Színház alkotói, munkatársai kíváncsiak arra, hogy közönségük mit gondol eddigi munkájukról, ezért az interneten és a színházban nemrégiben közzétettek egy kérdőívet, hogy képet kaphassanak eredményeikről.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A TRIP és a Lóci játszik zenekar a MOMkultban
A Boldogtalanok című előadás az Örkény Színházban

Más művészeti ágakról

Dedikáció a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon
Laura Piani: Jane Austen tette tönkre az életemet
Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye
Johann Dionnet: Az avignoni szerelmesek


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés