bezár
 

építészet

2012. 02. 25.
Több száz program az Idegenvezetők Világnapján vasárnap Budapesten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vasárnap kilencedik alkalommal rendezi meg a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) az Idegenvezetők Világnapját Budapesten, ennek keretében mintegy száz programot tartanak városszerte.

prae.hu

A BKIK szerint az érdeklődők változatos programok keretében fedezhetik fel Budapest nevezetességeit és történelmi értékeit, a részvétel szinte valamennyi programon ingyenes.

A kamara azt közölte, az idei programban az immár hagyományossá vált autóbuszos és hajós városnéző útvonalak mellett lehetőség nyílik gyalogos, kerékpáros és bringóhintós városnézésekre is.

Tematikus séták során az érdeklődők olyan helyszínekre is eljutnak, amelyek egyébként nem, vagy csak ritkán nyílnak meg a nagyközönség előtt. Számtalan iskola nyitja meg kapuit az érdeklődők számára, például a Vakok iskolája és a mozgássérültek otthonai.

Kiemelkedő esemény a Szent István Bazilikában megtartandó koncert, valamint a felújított kincstár megtekintése. Az eseménysorozatot érdekes előadások és látványos kiállítások is színesítik majd.

Az idei rendezvénysorozatot a Magyar Turizmus Zrt. és a BKIK idegenvezetőinek segítségével tartják meg.

Az Idegenvezetők Világnapját 1985 óta ünneplik világszerte, Budapesten immár 12. éve rendezik meg, kilencedik éve szervezi a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara. Az esemény jó alkalom arra, hogy felhívja az utazásszervezők, a turizmusban résztvevő vállalkozások, önkormányzatok képviselői és a lakosság figyelmét az idegenforgalomban rejlő lehetőségekre.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Cserépváraljai templomfelújítás és Micélium tudásköz-pont nyerte az idei Média Építészeti Díját
építészet

A végeredmény nem feltétlenül építészeti, hanem társadalmi kérdés is
építészet

Interjú Kőszeghy Flórával

Más művészeti ágakról

Interjú dr. Béres Judittal
Verdi Nabuccója a Nemzeti Filharmonikusok előadásában
színház

Sétálószínházi Kékszakállú-adaptáció az Anyaszínháztól és az RS9 Színháztól
színház

Szacsvay László–Vajda Katalin: Féltem, amíg éltem című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés