bezár
 

színház

2012. 04. 03.
Színészképző egyetemek találkozója Kecskeméten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Sikeresnek értékelték a szervezők a hazai és a határon túli magyar nyelvű színészképző egyetemek harmadik találkozóját, amelyen nagy érdeklődés mellett tíznél is több előadást lehetett látni a kecskeméti Katona József Színházban.

Szkéné színház

A teátrum által alapított SZÍN-TÁR Találkozón a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Kaposvári Egyetem, az Újvidéki Egyetem, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem, valamint a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói mutatták be előadásaikat március 26. és 31. között a kecskeméti színház kamaraszínházában és a stúdiószínházban - mondta Réczei Tamás, a program szervezője, a kecskeméti színház művészeti vezetője kedden az MTI-nek.

Mint kifejtette, a nagy érdeklődés miatt a marosvásárhelyi egyetem diákjai által bemutatott Parasztopera című darabból pótelőadást kellett tartani, a Kaposvári Egyetem Tizenkét dühös ember című darabjára pedig másfélszer annyian voltak kíváncsiak, mint ahányan eredetileg befértek volna a színházba.

A Parasztopera rendezőjét, Porogi Dorkát felkérték, hogy a következő évadban rendezzen egy darabot a színházban. Egy kaposvári színészhallgatót meghívtak, hogy ötödik egyetemi évét töltse Kecskeméten, és később a színház szerződtetett tagja lehet.

Réczei Tamás szerint a határon túli egyetemek diákjainak előadásain a kép és a mozgás került előtérbe. "Más a színházi kultúra Romániában és Szerbiában, ahol nagyon sokat adnak a testre és a mozgásra, a rendezők vizuális fantáziája nagy mértékben meghatározza az előadást".

Hozzáfűzte, hogy az orosz színházban a lélektan a fontos, csakúgy, mint a magyarban, az erdélyi és a vajdasági magyar nyelvű színházakra viszont hatással van a román és a szerb színház.

A találkozón bemutattak egy bábelőadást is, a budapesti diákok Olympos High School című darabját, melyet a Katona József Gimnázium több emeletén, változó helyszíneken játszottak.

A tervek szerint a jövő évben is megrendezik a találkozót Kecskeméten.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
Robert Icke Szophoklész-átirata a Radnóti Miklós Színházban
A Hullámtörés című dráma a Radnóti Színházban

Más művészeti ágakról

Darren Aronofsky: Rajtakapva
Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye
Johann Dionnet: Az avignoni szerelmesek
art&design

Missing The Point - Endrődi Aladár fotói Ukrajnából


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés