bezár
 

színház

2012. 04. 23.
Nemzetközi szakmai konferencia a Katonában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Színházi struktúrák, színházfinanszírozás Európában és Magyarországon - Kiút a gazdasági és társadalmi válságból címmel nemzetközi szakmai konferenciát szervez a Katona József Színház szombaton.

Szkéné színház

Az előadók között magyarországi és külföldi szakemberek, kultúrpolitikusok szerepelnek, az előadásokat kerekasztal-beszélgetés követi - olvasható a Katona József Színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a fővárosi teátrum idén április 27. és 30. között rendezi meg a már hagyományosnak mondható bemutatóhetét, amely keretén belül a színház új előadásait nézhetik meg külföldi szakemberek, fesztiváligazgatók, újságírók.

A showcase négy napja alatt a Kispolgárok, A mi osztályunk, a Cigányok és A mizantróp angol felirattal tekinthető meg.

Az idén első alkalommal ennek keretén belül, április 28-án délelőtt szakmai találkozóra hívták külföldi vendégeiket, és felkérték őket, hogy országaik színházpolitikájáról, színházi struktúrájáról, a helyi kultúrafinanszírozásról tartsanak előadást.

Mint rámutatnak, a konferenciát azért szervezik, mert fontosnak tartják, hogy a magyarországi színházi világ szereplői betekintést nyerhessenek a többi európai ország gyakorlatába, törvényi szabályozásába; tapasztalatokat szerezhessenek, illetve párbeszédet kezdeményezhessenek nemzetközi téren is. Véleményük szerint ez hasznos lehet a magyarországi struktúra átalakításakor.

A konferencia Máté Gábor igazgató köszöntőjével kezdődik 11 órakor a Katona József Színházban. A program szerint Ifijenia Takszopulu (Iphigenia Taxopoulou), Mitos21 nemzetközi színházi társulás főtitkára, Vladimir Procházka, a prágai Cinoherní klub igazgatója, Piotr Cieslak, az európai színiakadémiákat összefogó Europe: Union of Theatre Schools and Academies elnöke és Csóti József, a Vígszínház gazdasági igazgatója tart előadást a konferencia első részében.

Majd Csomós Miklós főpolgármester-helyettes, Manfred Weber, a Düsseldorfer Schauspielhaus menedzserigazgatója, Patricia Michel, a párizsi Théâtre National de La Colline ügyvezető igazgatója, Wolfgang Hoffmann nyugalmazott német színházügyi miniszteri tanácsos, valamint L. Simon László, az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottsága, valamint a Nemzeti Kulturális Alap elnöke előadását hallhatják a részvevők.

A rendezvény végén kerekasztal-beszélgetést tartanak Pászt Patrícia fordító, kultúra-közvetítő moderálásával. Az előadások angolul és németül hangzanak el, magyar nyelvű szinkrontolmácsolással.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
színház

Cyrano de Bergerac a Budaörsi Latinovits Színházban
színház

Az Egy nyár című komédia a Katona József Színházban

Más művészeti ágakról

Darren Aronofsky: Rajtakapva
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán
art&design

Missing The Point - Endrődi Aladár fotói Ukrajnából


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés