bezár
 

színház

2012. 04. 26.
Kortárs dráma a Tantermi deszka előadásán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Háy János Völgyhíd című kortárs színműve és egy tantermi tér nem is lehet alkalmasabb fórum arra, hogy a diákokkal közösen feldolgozzuk a kamaszkori és felnőttkori problémákat - olvasható a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház műsorfüzetében. Az előadással egybekötött beavató programmal a társulat április közepe óta járja a térség iskoláit. A diákok a színházi élményt Madák Zsuzsanna dramaturggal és a színészekkel közösen, interaktív feladatokkal, asszociációs játékokkal dolgozzák fel.

Szkéné színház

A Tantermi deszka elnevezésű színházi-beavató sorozatot két esztendővel ezelőtt indította útjára a zalai társulat. A közel félszáz program során több száz diák volt részese az előadásoknak.

Bemutatták Moliére Scapin furfangjai című vígjátékát, előadásokat tartottak Csak Rómeó és Júlia címmel Shakespeare drámájából.

- Folyamatosan olyan témákat keresünk, amelyek érdeklik a diákokat. Sokat mozgok fiatalok között, így már nem csak arról beszélgetünk, hogy a Moliére-drámák élethelyzetei kicsit hasonlóak a mai életükhöz - fejti ki Madák Zsuzsanna dramaturg a Háy-darab bemutatója alkalmából.

A színműben elhangzanak durvább kifejezések is, ezért erről - hogy a későbbiekben ne okozzon problémát - már előadás előtt beszélget a fiatalokkal, hogy utána csak a témára tudjanak koncentrálni.


Közben lassan benépesül a próbaterem, de még mielőtt elkezdődne a bemutató, kötetlen beszélgetés, majd parázs vita alakul ki. A "lavinát" egy ártatlannak tűnő kérdéssel Madák Zsuzsanna indítja el.

- Miért használ valaki trágár szavakat? Miért nem jobb, ha finomítjuk a kifejezéseket, és például azt mondjuk, hogy a kakas csípje meg? - veti fel.

Majd jönnek a további kérdések. Elfogadható-e, ha adott szituációban barátok között vagy egy osztályteremben hangzanak el durvább mondatok? Szépirodalomban, drámában lehet-e csúnya szavakat használni?

Nos, a diákok többsége szerint nem, de lassan megfogalmazódnak a XIX. századi irodalmi idézetekkel alátámasztott ellenvélemények is, hogy ez nemcsak a XXI. század sajátja, hanem beépült a köznyelvbe.

A diskurzust halk, határozott mondattal Bellus Attila zárja le.

- Fontos erről beszélni, de ezt már lezártuk - jelenti ki, már az ötvenéves tanár szerepében.

Elcsendesül a nézőtér, a színpadon peregnek az események, és lassan kibontakozik a történet. A főszereplő Péter (Zsíros Viktor): 17 éves, jó tanuló gimnazista - és persze szerelmes. Élete nagy konfliktusa, hogy megfeleljen a szülői elvárásoknak, közben átélje az első szerelmet, és elfogadja barátja lázadását. Időnként oldódik a feszültség, tanárok, diákok számára egyaránt derűs perceket okoz a fiatal szerelmesek civódása, mikor éppen azt vitatják meg, hogy a magyar tanáruk író akart ugyan lenni, de ehhez nem volt elég tehetsége, így most nem maradt számára más "csak az érettségiző lányok, meg az elvált szülők gyermekei".

A kollégista fiúnak - mint kiderül - egyébként nincsenek "extrém gondjai", csak a hétköznapi problémáit kellene megoldania. Nyáron gazdag édesapja vállalkozásában kell dolgoznia, nem tud kijönni a szerelmével, vitái vannak a barátjával, aki a legdominánsabb fiú az osztályban.


Mindezek átlagosnak tűnő problémák, de a kortárs dráma éppen arra keres megoldást, hogyan lehet ezt a hétköznapokban kezelni. A fiatalok útkeresésére, kérdéseire vonatkozó quo vadis többször is elhangzik a műben. A színmű végül is tragédiával végződik: a fiatalok mélybe zuhanását a völgyhídról babák szimbolizálják.

Az előadás végén döbbent csend van, hosszú másodpercek telnek el, míg enyhül a feszültség, és a nézőtéren ülő diákok lassan megfogalmazzák a gondolataikat.

Az első reakció a tagadás, Péter tettét többen is önző, gyáva cselekedetnek tartják. Tipikus elkényeztetett típus, aki azt gondolja, hogy minden az övé, minden úgy történik, ahogy ő elképzeli - mondja az egyik gimnazista. Nem hallgatja meg mások tanácsát, pedig a barátai, a szerelme megpróbált segíteni neki - véli a másik.

A gimnazisták többsége szerint Péter elmenekült a felelőség elől, és csak azt fogalmazta meg, mi nem jó az életében, ahelyett, hogy megoldást keresett volna a konfliktusokra.

Nem tudtam volna ennyire felszabadultan beszélgetni

- Reménykedtem, hogy csend lesz az előadás végén, mert ez azt jelenti, hogy találkozott a történet a diákok gondolatvilágával, a problémák relevánsak voltak az élethelyzetükkel - ezt már a bemutató után mondja Madák Zsuzsa.

- Nehéz ezt a történetet egy tanteremben, nulla technikai eszközzel megvalósítani - fűzi hozzá. - Hasonló reakciókra számítottam, de engem is meglepett például, amikor azt mondták ki, hogy egy kétségbeesett fiú számára a tanár tud megoldást nyújtani. Bevallom, én inkább arra gondoltam, hogy az apától, szerelmektől várnak segítséget.

A programnak az a célja, hogy megbeszéljük a napi problémákat, de nem tudtam volna ennyire felszabadultan beszélni a tanárokkal, diákokkal, ha nincsenek meg az előzmények a sorozat kezdete óta, ha nem alakul ki a két év során a kölcsönös bizalom.

- Mi lesz a folytatás?

- Természetesen lesz folytatás, és ezen az úton haladunk tovább! - vágja rá. - A diákok visszahívnak bennünket, vannak, akik többször is megnéznek egy előadást.

Két évvel ezelőtt a programsorozat indításakor Madák Zsuzsanna azt mondta, hogy szeretnék az ifjabb korosztálynak is megmutatni, hogy a színház nem "elavult, archaikus" fórum. A fotókat nézegetve most sem fogalmaz másként.

- Haladunk tovább az úton. Moliére-től eljutottunk Háy Jánosig, mindig tovább lépünk egy-egy lépcsőfokot, és remélhetőleg jön majd az újabb generáció is - mondja magabiztosan Tantermi deszka programvezetője.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Az Egy nyár című komédia a Katona József Színházban
színház

Legyetek jók, ha tudtok. Zenés játék a Magyar Színházban
A Boldogtalanok című előadás az Örkény Színházban

Más művészeti ágakról

Ki marad, ha Shady eltűnik?
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán
Michael Dweck és Gregory Kershaw: Gaucho Gaucho


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés