bezár
 

irodalom

2012. 05. 01.
Elhunyt Vértessy Sándor újságíró
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Életének nyolcvanharmadik évében, május elsején rövid szenvedés után meghalt Vértessy Sándor, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Rózsa Ferenc-díjas és Aranytollas tagja, a Magyar Televízió örökös tagja, volt főmunkatársa – közölte az MTI-vel a család.

prae.hu

Az MTV arcképcsarnoka azt írja róla, hogy Vértessy Sándor megszámlálhatatlan műsor készítője és "arca" volt.

Otthon volt a dokumentumfilmes műfajban éppúgy, mint a nagyszabású, többhelyszínes élő közvetítésekben és játékokban. Műsorvezetőként, szerkesztőként, rendezőként egyaránt dolgozott.

Főbb munkái közé tartozott egyebek mellett a Tévé jelenti című heti közéleti magazin, riporterként és műsorvezetőként dolgozott a Kék Fény bűnügyi műsorban is, a Riporter kerestetiknek pedig műsorvezetője, később zsűritagja volt.

Vértessy Sándort az MTV és az MTVA saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról
Élet és Irodalom LXX. évfolyam, 10. szám
Lapszemle az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 9. számáról

Más művészeti ágakról

A Szerelem, Ó! az Art Színtérben és a Csengetett, Mylord? az Orlai Produkciós Irodánál
Josh Safdie: Marty Supreme


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés